Mikor és hogyan illik valakit randevúra hívni, bemutatni a családnak, esetleg feleségül kérni? Korunkban, ha léteznek is szabályok az alábbi kérdésekre, azok annyira egyénre szabottak, hogy alig lehet előre megjósolni, mivel teszünk jót. Néhány száz évvel ezelőtt azonban teljesen másképp működött mindez. Milyen lenne vajon a szerelmi életünk, ha az ismerkedés a hajdani népszokások szerint történne?
Csak semmi susmus!
A régi szokásokat jobban megőrző falusi társadalomban egészen a 20. század közepéig csak a szigorú társadalmi normák betartásával lehetett udvarolni a nőknek, lányoknak. A társadalmi norma pedig mindig a helyi közösségtől függött. Ám létezett egy szabály, ami településtől, régiótól függetlenül érvényes volt: a szülők szigorú ellenőrzés alatt tartották az udvarlás folyamatát.
A fiúk csakis az úgynevezett legényjáró napokon látogathatták udvarlási céllal a lányos házakat. Nem konkrétan kijelölt napokra kell gondolni, mivel ez afféle rejtett közös tudás volt, azaz mindenki tudta, de nem igen beszéltek róla. A legényjáró napok kijelölése függött az aktuális munkáktól és a lányos család egyéb elfoglaltságaitól.
Ha egy legény alkalmatlan időben zavart, akkor megszégyenítésként hagymát vagy fokhagymát rejtettek a zsebébe – mondja Kőszegi Gábor, néprajzos muzeológus, a Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztályának munkatársa.
Az újdonsült lovagot először az udvaron fogadták, a küszöb átlépéséhez komoly szándékok szükségeltettek a férfiember részéről.
Az ismerkedés szervezett kereteiről árulkodnak az úgynevezett leányvásárok is. Baranyában Pécsváradon, Zengővárkonyban és Vajszlón is tartottak többnapos rendezvényeket, melyek közösségerősítési és ismerkedési célokat szolgáltak. Ilyenkor összegyűltek a környékbeli települések lakói és együtt szórakoztak a búcsúban és a bálokon.
Ajándékba kizárólag valami hasznosat!
Ha egy hajdani falusi közösség menyecskéi lennénk, biztosan nem kapnánk ajándékba virágcsokrot, vagy ékszert. Helyette mángorló, sulyok, esetleg vetélő lenne a meglepetés. A szerelmi ajándékok akkoriban nem elsősorban a kedveskedésről szóltak. A cél egyfelől az volt, hogy a lány a tárgy használata közben a fiúra gondoljon (ezért adtak használati tárgyakat) de ennél még sokkal fontosabb volt az információszerzés. Az ajándékozás ugyanis a viszonosságon alapult, azaz ha egy lány kapott valamit a fiútól, azt viszonoznia kellet. Utóbbi gesztus milyenségéből a legény következtetni tudott az esélyeire. Elég egyértelmű üzenet volt például, ha a lány visszaadta az ajándékot.
Rés a pajzson
Hajdanán, ahogy azt már említettük, a fiatalok szinte egy percet sem tölthettek kettesben. Ám ahogy most, úgy akkor is a szerelmesek megtalálták a módját annak, hogy kibújjanak a rokonság felügyelete alól. Erre nagyon jól alkalom volt például egy falusi lakodalom, ahol a figyelem középpontjában általában a házaspár állt, a fiataloknak tehát volt lehetősége a beszélgetésre, elvonulásra – meséli Kőszegi Gábor.
Azt, hogy a rendszer nem működött tökéletesen, jól példázza a kifogott szerető jelző. A fogalom kettős értelmű, egyfelől jelentette azt, hogy egy férfi (vagy nő) komolyabb szándékkal próbál megállapodni valaki mellett, másfelől használták azokra a férfiakra is, akik házasság előtt teherbe ejtettek egy lányt, ezzel az illető nőszemélyhez láncolva magukat.
A szerelem nem számított
A XX. század közepéig a fiatalok a család és a rokonság nyomása alapján választottak házastársat maguknak. Figyelembe vették többek között a társadalmi normákat és természetesen a gazdasági érdekeket is, ha az illető szerencsés volt, akkor a számára kiszemelt fél egybeesett a választásával. Máskülönben a szerelmet hátrébb sorolták az egyéb szempontoknál.
Vége a romantikának
Amíg az udvarlási szakaszban a férfiak igencsak kitettek magukért, és mindenféle titkos módokon, másokkal üzengetve próbálták kifejezni az érzelmeiket, addig a házasság után alábbhagyott a nagy lelkesedés. A néphagyományban nincs tudomásunk olyan széles körben elterjedt szokásokról, amik a szerelmet, vagy a pár másik felét ünnepelte volna – mondja a muzeológus.
A kiemelt kép a Körhinta című magyar film egyik jelenetét ábrázolja
