Számtalan édesanya számol be arról, hogy bár imádja gyermekét, a szülés utáni hat hétben a túlélésért küzdött. Egyesek úgy vélik, kevés tájékoztatást kaptak az első 1-2 hónap nehézségeiről, ezért eleinte számtalan meglepetéssel szembesültek. Biztos megoldás nincs, de van, akinek már az is segít, ha tudja, másoknak is ugyanolyan nehéz volt. Megkértünk hát négy anyukát, rántsák le a leplet az első hetek küzdelmeiről.
[box title=”Szabina (32)” box_color=”#dfa5bc” title_color=”#552f45″]Az első hat hét tulajdonképpen egy hatalmas káoszra hasonlított, legalábbis nálunk így volt. Ez egy olyan stresszes időszak, amit nem érthet meg az, aki még nem élte át. Ott van ez a pici teremtmény, akinek az élete a te kezedben van, és mindenhol csak kérdésekkel szembesülsz.
Nem tudod, milyen ruhát adj rá, hogy ne fázzon meg, de ne is öltöztesd túl, fogalmad sincs, mikor cseréld a pelenkát, alszik eleget, eszik eleget? Egyébként hiába mutatják meg a kórházban, hogyan tedd mellre, otthon akkor is magadra maradsz. Rettegésben voltam minden elindulásnál: úristen, mit vigyek magammal, mi lesz vele amíg utazunk, mit csinálok, ha sírni fog az autóban?
Arra pedig fel kell készülni, hogy mindenki más tanácsokat osztogat majd, mást mond a gyerekorvos, a védőnő, az anyád, az anyósod, te meg ott állsz középen, a kócos hajaddal, totál kimerülten, ők pedig állnak körülötted, és mondják, hogy ezt így kéne, meg úgy kéne. Szörnyű.
Mit csinálnál másképp?
A fertőtlenítést biztosan nem vinném ennyire túlzásba. Én suvickolós anyuka voltam, a kiságy utolsó szegletét is átmostam fertőtlenítővel, gőzöltem, vasaltam ezerrel. A kislányom ruháit pedig szigorúan babamosószerrel és babaöblítővel mostam. Ezek persze hiperdrága cuccok és valójában teljesen feleslegesek. Jó a hagyományos mosószer, az a lényeg, hogy alaposan ki legyen öblítve. [/box]
[box title=”Iza (34)” box_color=”#a6d590″ title_color=”#475a30″]Nekem az a véleményem, hogy egyáltalán nem készítik fel a kismamákat az első hat hétre, főleg nem a szoptatásra. Életemben nem gondoltam volna, hogy eleinte ennyire fájdalmas, hetek kellettek, mire a bőröm megszokta az igénybevételt. Nem értem, hogy ezt miért nem írta egyik könyv sem?
Furcsán hangzik, de az első néhány hétben szabályosan féltem egyedül maradni a kisfiammal, azon gondolkoztam, hogy mi lesz, ha felébred, mit fogok vele csinálni. Nekem nagy segítség volt az édesanyám, aki pécsi, így minden nap meglátogatott és támogatott, de ha néha napján csak késő délután tudott odaérni, akkor az az időszak egy örökkévalóságnak tűnt.
Számomra a hordozókendő jelentette a megváltást, a kisfiam végig a mellkasomon pihent, teljes nyugalomban, így teregettem, így altattam, így sétáltunk. Neki is és nekem is így volt a legjobb. Úgyhogy csak ajánlani tudom ezt a módszert.
Mit csinálnál másképp?
Az altatásra próbálnék meg valami más megoldást kitalálni. Nagy hiba volt, hogy a kicsi a mellemen, szopizás közben aludt el, mert emiatt még mindig szenvedünk az alvással, pedig a kisfiam már egy éves elmúlt. [/box]
[box title=”Eszter (26)” box_color=”#f7f182″ title_color=”#8f5e0f”]Engem inkább technikai meglepetések értek az első hat hétben. Császármetszéssel szültem, így megterhelő volt felkelni az ágyról, nehezen mozogtam. Ettől függetlenül nem volt olyan feladat, amit képtelen lettem volna megoldani, hiszen muszáj volt.
Nekem sokat segítettek a fórumok és Vida Ágnes Babapszichológia című könyve, ezekből tudtam meg többek között azt is, hogy a rendszerhez szoktatás végett kell a csecsemőt minden nap megfürdetni. Nézegettem a makulátlanul tiszta gyerekemet, locsolgattam az egy centis vízzel, és nem értettem, miért van szükség erre a procedúrára minden nap. Különben is egy ilyen pinduri kis apróság megfürdetése iszonyú nehéz feladat.
Tartottam tőle, hogy éjszaka nem hallom meg a gyereksírást, de a legnagyobb sokk számomra az volt, amikor szembesültem azzal, hogy amikor az egyik mellemből szoptatok, a másikból is csurog a tej.
Mindezek mellett saját testemet illetően is sokkal nagyobb változásra számítottam, nem gondoltam volna, hogy a hasam a kilenc hónapos állapotról csupán a hét hónaposra csökken majd le. Ezt sem volt könnyű feldolgozni.
Mit csinálnál másképp?
Nem voltam pánikolós anyuka, de talán a második gyerekemet többet vinném a szabad levegőre. Eleinte féltettem a kisfiamat a szmogos városi levegőtől. Legközelebb bátrabb leszek, bár még az is lehet, hogy ez a félelmem nem teljesen alaptalan. [/box]
[box title=”Bori (30)” box_color=”#83c1e7″ title_color=”#506081″]Nekem extrém rossz volt az első néhány hét. Már a szülésnél akadtak problémák, sokkal jobban megviselt, mint számítottam rá.
Komoly problémának érzem, hogy keveset beszélnek a kismamáknak arról, hogy mennyire nehéz lesz az első 1-2 hónap, próbálják rózsaszínben feltüntetni az egészet, és úgy előadni, hogy a világ legcsodálatosabb időszaka ez. Így, ha valaki nem élvezi annyira, máris rossz anyának érzi magát. Félreértés ne essék, csodálatos az anyaság, és imádom a fiamat, de egyáltalán nem volt felhőtlen az összeszokás.
Kezdjük azzal, hogy rögtön az elején mellgyulladásom lett, ami negyven fokos lázzal, kőkeményre duzzadt mellekkel és borzasztó fájdalommal járt. Mindezt súlyosbította az a tény, hogy befelé forduló mellbimbóm volt, így már önmagában is szenvedés volt az etetés.
A másik, hogy valamiért 24 órán keresztül sírt, és képtelen voltam megnyugtatni. Próbáltam kitalálni, hogy mi a baj, mit szeretne, de semmi nem segített. Egy idő után önmarcangolásba fordult az egész és már az utcára sem szívesen mentem ki, mert mindenki miket bámult, amíg ő üvöltött a babakocsiban. Mindezek mellé jött a teljes kimerültség. Teljes katasztrófa volt az egész.
Mit csinálnál másképp?
Ha egyszer lesz testvére a kisfiamnak, biztosan több szabadidőt engedélyezek magamnak. Csak egyetlen órára világgá megyek és szusszanok egyet. Az a baj, hogyha az anya feszült és ideges, akkor ez átragad a csecsemőre is, és ennek az lesz az eredménye, hogy egymás idegszálát tépik szét. Szükség van a pihenésre, attól nem leszünk rossz anyák. [/box]
