Sietve, szatyrokkal a kezében érkezik interjúnkra a Pécsi Balett próbatermébe Vincze Brigitta, háromgyermekes édesanya, balettművész. Lendületes, friss és kipihent, már megjelenésekor vidáman uralja a teret, bár elmondása szerint alig aludt éjszaka. Érdeklődünk a titok felől, de nincs: „csupán” a logisztika, és egy kiegyensúlyozott család segíti a pécsi édesanyát nap mint nap.
– Mikor kezdődött a táncos karriered?
– Nagyon aktív gyerek voltam, mindig éreztem, hogy muszáj valamit mozognom. Általános iskolában már szertornáztam, aztán megtetszett a divattánc. Egy kis győzködés után, tízévesen vitt el anyukám a Magyar Divattánc Egyesülethez Esztergomban – mai nevén Magyar Divat- és Sporttánc Szövetségbe. Ott tanultam show-táncot, hiphopot, diszkót, és versenyeztem is pár évig. Középiskolai jelentkezésünkkor végül a pécsi művészetit választottuk a barátaimmal.
– Szeretted?
– Imádtam! Nagyon szerencsés helyzetben voltam, hiszen Uhrik Dóra, a tánctagozat vezetője nagyon komolyan vette, hogy a táncosok minél több mindennel megismerkedjenek, így szinte a világ minden pontjáról érkeztek vendégtanárok órákat, kurzusokat tartani. A szakmai képzettségen túl pedig a szerelmi életemet is meghatározta a művészeti, hiszen harmadikban ismerkedtem meg a férjemmel, Vincze Balázzsal.
– Nem volt nehéz a versenytánc után a balettrúdhoz állni?
– A divattáncos karrierem elején nem úgy térült meg a belefektetett energia, ahogy szerettem volna. Esztergomi éveim végén „értem révbe”, akkor már több nemzetközi versenyen is kiemelkedő eredményt értem el. Vártam a váltást, de tartottam is tőle. Nehezen vetkőztem le divattáncos múltam, ráadásul belecsöppentem a klasszikus balett „merev” rendszerébe. A tananyagot a második évben kezdtem el nagyon élvezni, ahol már bejöttek modernebb, lazább és kreatívabb mozgásformák is.
– Van meghatározó kamaszkori élményed Péccsel kapcsolatban?
– Őrzök egy kellemes emlékképet arról a napról, amikor anyukámék leköltöztettek Pécsre a kollégiumba. A Kórház térnél jártunk, figyeltük a kiírásokat, és a tv-tornyot kerestük. Emlékszem az érzésre, ahogy bolyongunk a „nagy” Pécsen, és próbálunk kiigazodni.
– Minden nőnek nehéz szüneteltetni egy időre a karriert, és a családalapításra fókuszálni. Neked három gyermeked is van. Hogy csinálod?
– Sajnos sem én, sem a férjem nem élvezhettünk teljes családot, ezért mindig is volt köztünk egy kimondatlan megállapodás, hogy a családot előnyben részesítjük. Pár éve dolgoztam a Pécsi Balett táncosaként, amikor Balázzsal teljes egyetértésben a családalapítás mellett döntöttünk. 23 éves voltam, amikor első gyermekünk, Lili megszületett. Vele két évet hagytam ki, és nem is vágytam annyira vissza a munka világába. Ám a szükség úgy hozta, hogy egy táncost kellett helyettesítenem, így hamar vissza kellett tértem. Második gyermekünknél, Olíviánál már nagyon vártam, hogy újra táncolhassak, vele másfél év után már dolgoztam, Beliánnál szintúgy.
– Nehéz ilyenkor újra felvenni a ritmust?
– Borzasztóan. Változik a csapat, és változik a test is. Az első visszaállásomból sokat tanultam, hiszen akkor nagyon hirtelen kellett megterhelnem a szervezetem, és ennek meglett a böjtje. Második gyermekem után már tudatosabban készültem a visszaállásra gyógytornával, fokozatos edzéssel, és elfogadtam, hogy a bemelegítésre, és a nyújtásra kétszer annyi idő kell már.
– Immár 12 éve táncolsz a Pécsi Balettnél, ahol nemrég nagy változások történtek. Mesélj erről!
– A Pécsi Balett már az alapítását követően, a hatvanas években szeretett volna önállósodni, leválni a Pécsi Nemzeti Színházról. A színházzal szuper volt dolgozni, de nagyon kimerítette, megterhelte a táncosokat, nem beszélve arról, hogy nem tudtunk százszázalékosan a szakmánkra fókuszálni. Két éve sikerült különválnunk, immár a Zsolnay-negyedben van a központi bázisunk. Jelenleg egyébként közel húszan vagyunk, és mostanában egyre több külföldi táncos csatlakozik hozzánk, ami igazán megszínesíti a csapatot.
– Férjed, Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetője, a Pécsi Balett művészeti vezetője és egykori magántáncosa. Sportolói családban mindig nagy dilemma, hogy merre tereljék a gyerekeket. Nektek mi a filozófiátok?
– Szerencsére ebben is nagy az egyetértés köztünk Balázzsal. Tudatosan úgy kezdtük el sportoltatni a lányokat, hogyha esetleg valamelyikük táncos szeretne lenni, akkor legyen egy alapjuk, ezért jelenleg ritmikus sportgimnasztikára járnak a Pécsi RGSE Egyesületbe. De ez sem volt kötelező, sosem mondtuk meg nekik, hogy milyen mozgásformát válasszanak, ezt teljesen rájuk bízzuk.
– Mi az, ami teljesen kikapcsol – már ha végre marad egy kis időd magadra is?
– Lehet, hogy ez furcsa, de egyszerűen imádom a lányok RG-ruháját festegetni, és strasszkövezni. Csak annyi kell, hogy felrakok négyezer strasszkövet, és lemegyek alfába. Ha ez önmagában még nem lenne elég vicces, vasalni is nagyon szeretek.
[su_box title=”Névjegy” style=”soft” box_color=”#7aeaaf” radius=”2″]
Vincze Brigitta 1988-ban született Esztergomban. Lovas Pál és Uhrik Dóra balettmesterek tanítványaként 2002–2007 között a Pécs Művészeti Szakközépiskola tanulója volt, ahol színházi táncos szakképesítést szerzett. Táncművésszé válását meghatározták azok a mesterek, akiktől ez idő alatt tanulhatott: Lőrinc Katalin, Földi Béla, Várnagy Kristóf, Hámor József, Tihanyi Ákos, Szigeti Oktávia, Kulcsár Noémi, Góbi Rita. Végzős középiskolásként lett a Pécsi Balett ösztöndíjas tagja, majd a következő évtől kartáncosa, 2015-től magántáncosa. Kiváló hazai és külföldi koreográfusok sorával dolgozott együtt: Herczog István, Hetényi János, Bozsik Yvette, Vincze Balázs, Földi Béla, Zachár Lóránd, Sebestyén Csaba, Czebe Tünde, Szigeti Oktávia, Leo Mujic, Cameron McMillan, Raza Hammadi, Alexander Pereda. Három gyermek édesanyja.[/su_box]
