Egyre kevesebben mondhatják el magukról, hogy még rajta ültek egykoron a Pécset keresztbeszelő villamosokon. Egészen 1960-ig, három vonalon közlekedtek a szerelvények, kihasználtságukat és népszerűségüket jól mutatja, hogy 1957-ben több mint 12 millió utazást regisztráltak.
A pécsi villamosozás története 1913 áprilisában kezdődött. Pécs lakossága ekkorra már 50 ezer főre duzzadt, a neves polgármester, Nendtvich Andor pedig támogatta a villamoshálózat bevezetését a városban.
A Pécsi Villamossági Zrt.-vel kötött szerződése után a kereskedelmi miniszter is áldását adta az ügyre, így szeptemberben már indult a próbajárat, a komplett villamos-tömegközlekedés pedig október 20-ával kezdetét vette.
A városnak a rendszer kiépítése 1 millió 650 ezer osztrák-magyar korona volt. Nem volt könnyű a hálózatot kialakítani, sok helyen kellett a villamosnak kisebb-nagyon emelkedőkkel megküzdenie útja során. Tíz darab kocsit, három nyitott pótkocsit vásároltak a Ganz Villamossági Rt. gyárából. Ezek 36 lóerővel hasítottak a pécsi utcákon. Egy vonaljegy ára húsz fillér volt.
A villamosvonal a szigeti városrésztől haladt a Zsolnay-gyárig, két ponton ágazott le belőle még két járat: a Széchenyi téren az egyik lefordult a Főpályaudvar irányába, a másik pedig a Búza térnél a Budai külvárosi pályaudvar felé.
A Magyar Nemzeti Digitális Archívum remek kis térképet készített arról, merre is haladtak a villamosok:
A leghosszabb villamos útvonal az volt, amelyik a mai Orvostudományi Kar elméleti tömbjét (akkor Hadapródiskola volt) kötötte össze a Zsolnay-gyárral. 24 percenként indult, a teljes menetidő 17 percet számlált. A főpályaudvarról is indult egy járat, amely szintén a Zsolnay-gyárig haladt. 12 percenként indultak, a menetidő a végállomásig 15 perc volt. Ez a kettő találkozott a Széchenyi téren, onnan közös út vezetett a keleti városrészbe.
A harmadik vonalon a villamosok az Irányi Dániel – mai Búza – tér és a Budai külvárosi pályaudvaron között közlekedtek. Ez volt a legrövidebb vonal, csupán 609 métert tett meg a villamos.
Megépült a villamosremiz is, ahol húsz darab szerelvénynek tudtak helyet biztosítani. A csarnokok mellett a raktárak és az irodák is közvetlenül a kocsiszín mellett helyezkedtek el, ez a mai Bacsó Béla utca környékére tehető.
A Pécsi Villamossági Zrt. adatai igazolják, hogy a pécsiek bizony igénybe vették a villamost: 1915-ben 2 millió 370 ezer, 1926-ban 3 millió 137 ezer, 1954-ben pedig (ekkor már jobb szerelvényekkel) több mint 12 millió utazást regisztráltak.
A korabeli tapasztalatok szerint azért a tehetősek még ragaszkodtak a konflisokhoz, akik pedig megtehették, azok saját kocsijaikon közlekedtek. Amikor kiépítették a villamoshálózatot, a helyi bérkocsisok nem voltak elragadtatva – mintegy száz bérkocsis dolgozott akkor Pécsen.
Az ötvenes évekre már felvetődött a gondolata a villamoshálózat felszámolásának, nem tartották már korszerűnek. Így 1959-ben megszüntették a Főpályaudvar felé közlekedő vonalat, 1960. augusztus 31-én pedig még egy utolsót villamosozhattak a pécsiek, azután elkezdték felszedni a síneket.
A Régi Pécs Blog hosszú írásban foglalkozik a pécsi villamosozással, felteszi a kérdést, mégis miért kellett megszüntetni. A végkövetkeztetés az, hogy valószínűleg felsőbb utasításra döntöttek így. Az autóbuszok gyártása fontosabbnak tűnt akkoriban.
Ma már Pécsen pár árválkodó sínpáron kívül semmi sem tanúskodik arról, hogy valaha itt villamosközlekedés volt. Jó volna azt hinni, hogy a Ferences templomnál kiállított kocsi valaha Pécs utcáit rótta, de sajnos ezt a szerelvényt Budapestről hozták. Szerencsére vannak olyanok, akik szívügyüknek tekintik a kis villamos ügyét, nemrég közadakozásból sikerült megmenekíteni attól, hogy elszállítsák, mivel nem volt fix alapzatú sín alatta.
Forrás: Magyar Nemzeti Digitális Archívum, Régi Pécs Blog