Az 1956-os forradalom mementójaként sok plakát, röplap, grafika maradt Pécsre, melyek a Janus Pannonius Múzeum Várostörténeti Múzeumába kerültek adományok, kutatások, gyűjtések során. Az ’56-os pécsi emlékév apropóján szemezgettünk a helyi gyűjteményből.
Az október 23-ai események után egy nappal már ezzel a plakáttal reagált a városi tanács végrehajtó bizottsága a lehetséges „reakciós provokációkra”.
A rendkívüli állapot kihirdetése szesz-, színház-, és moziszünettel vette kezdetét. Azok, akik ennek a határozatnak ellenszegültek – írja a plakát – a „hatósági szervekkel” találhatták magukat szembe.
A budapesti egyetemi tüntetés híre elterjedt a városban, a pécsiek reagáltak a fiatalok szabadságvágyára és tenni akartak egy jó ügy érdekében. Október 25-én pedig végre az egész város tüntetni indult, tízezrek vonultak a 48-as tértől a Városházáig. A tömeg hatalmas erejű hangadásának nem tudott ellenállni a hatalom, október 28-ára győzött is a pécsi forradalom, egyetlen lövés nélkül. Ezután jöttek az ilyen és ehhez hasonló röplapok, melyekben arra kérik a forradalmárokat, hogy békésen, munkabeszüntetés nélkül óvják az eredményeiket.
Eljött azonban a szovjet megszállás ideje. Budapest ostroma előtt egy nappal, 1956 november 3-án a szovjet sereg – alapvetően harcok nélkül – vonulhatott be Pécsre. Ezután egy nappal pedig már a következő plakát került Pécs falaira, melyben Kornyusin őrnagy, Pécs szovjet katonai parancsnoka többek között gyülekezési és tüntetési tilalmat rendelt el, kihirdette a kijárási tilalmat, és figyelmeztette a pécsieket, hogy nem érdemes a szovjet katonákra lőni.
Ez az a Kornyusin őrnagy volt, akit a legenda szerint a Mecseki Láthatatlanok ellenállói Lux Antal munkaszolgálatos katona vezetésével a Mecsek-kapunál megöltek. A rebellis pécsiek komoly gondot okozhattak, hiszen a városban sok helyen olyan plakátokkal lehetett találkozni, melyekben a szovjetek arra „kérik” a pécsieket, hogy segítsenek nekik „felkutatni és elkülöníteni a bujkáló fasiszta ellenforradalmárokat, akik fegyvert emelnek azokra, akik a szabadságért és a Demokratikus Magyarországért harcolnak”.
Kornyusin után jött Pécsre és váltotta fel a halott őrnagyot Bojcov gárdaezredes (eleinte Bojcofnak is írták), aki „beköszönő” plakátján nem szépelgett, „javasolta” a gyülekezési tilalom bevezetését, fegyverletételre szólította fel a lázadókat, és betiltotta a fekete gyász-zászlók kifüggesztését, mivel az a lázadókkal történő szimpatizálás jele volt az ő olvasatában.
Bojcov pár nappal későbbi plakátüzenetében már nem „javasolt”, hanem parancsolt, és átírta a város akkori rendjét, hiszen a lázadás nem maradt abba. Maradt a kijárási tilalom, a gyülekezési tilalmon szigorított, és bevezetett egy új igazolványt is a pécsieknek, amit a helyi szovjet parancsnokság „láttamozott”. A „provokátorokat” és a „banditákat” pedig börtönnel fenyegette.
Ezután jött decemberben az újabb Bojcov-plakát, amin a parancsnok még jobban bekeményített, noha már „szétvert ellenforradalmi erők maradványaiként” hivatkozik a lázadókra. A probléma az volt, hogy az ellenállók csak azért sem szüntették be gyűléseiket, találkozóikat, és ezeken az összejöveteleken sztrájkra („alkalomadtán” vérontásra is) buzdították a pécsieket. Ebből a plakátból már árad a szigor.
Márpedig sztrájk az volt. A pécsiek úgy határoztak, hogy a közlekedési- és bányasztrájkokat addig folytatják, amíg a szovjet csapatok el nem hagyják az országot. Persze plakátokkal (is) próbáltak rájuk hatni, és „sugalmazni”, hogy hagyják azt abba. Íme egy a sok közül:
A Baranya Megyei Munkásbizottság az alábbi – nehezen kibogarászható – röplapon terjesztette a sztrájk hírét. Az irományból kivehető: Nagy Imrét követelték az ország élére, tűzszünetet akartak, a szovjetek kivonulását. Csak akkor álltak volna újra munkába, ha mindez teljesül.
Végezetül íme pár grafika, melyekben a sztrájkok beszüntetésére „ösztönzik” az „ellenállókat”.
