Pécs belvárosában, elzárva a pezsgő forgatagtól teremtette meg saját mesebirodalmát, a „nyugalom szigetét”. Galériájában nem csak nézelődni lehet, de akár egy kávéra is beülhetünk. Kitartóan dolgozik, munkatársai a barátai, üzlete pedig a passziója. A pécsi dr. Valkó Évával beszélgettünk.
– Csaknem két évtizede vezeted a Király utcai üzletet, milyen áldozatok árán jutottál el idáig?
– Felsőbb unszolásra jogásznak tanultam és egy évet le is húztam ebben az ágazatban, de hamar be kellett látnom, hogy ez nem nekem való pálya. Mindig is a művészetek vonzottak, így kapva kaptam az első adandó alkalmon, és megnyitottam az első galériám a Rákóczi úton. Pár év szünet után pedig tovább vándoroltunk, így jutottunk el a Király utcai, akkor még elvadult, kerítés nélküli szörnyűséges udvarba. Ez most már áldás, hiszen rengeteg műtárgyam pont, hogy a kertben mutatnak jól. Ideköltözésünkkor a fiam hozakodott elő a névvel, hogy legyen Belső kert – hisz ez tükrözi a hangulatát és a lokalitását is a helynek.
– A művészeid választanak téged, vagy te őket? Milyen stílust képviselnek a műtárgyaid?
– Amikor elkezdtem, akkor én válogattam az alkotókat, viszont semmiképpen sem szerettem volna pécsiekkel dolgozni. Ennek az volt az oka, hogy akkoriban sok hasonló profilú vállalkozás működött Pécsett, én pedig nem akartam konkurencia lenni. Így az olyan magyar művészekkel próbáltam felvenni a kapcsolatot, akik valamilyen pozitív érzést sugároznak munkáikkal. Plusz én abban voltam más, hogy nem galériát akartam létrehozni, hanem kicsit emberibbé tettem és boltnak hívtam. Ma pedig már gyakori, hogy engem keresnek meg az alkotók, de én is kutatom az új és friss tehetségeket.
– Most már art café is vagytok, nemcsak kiállítótér. Mi volt az oka a bővülésnek?
– A visszatérő vevők mindig kérdőre vontak, hogy miért nem lehet egy kávét vagy egy pohár bort elfogyasztani ebben a kellemes környezetben, hiszen ez egy hangulatos belső udvar, sok szép növénnyel. Ezt helyhiány miatt egészen tavaly nyárig nem tudtuk megvalósítani, amikor is felszabadult az udvarban még egy helyiség. Habozás nélkül megegyeztünk a férjemmel, hogy kivesszük azt is, és kibővülünk. Ezzel párhuzamosan a kiállító tér is működik, sőt hangulatosan összemosódik a két helyiség – a műtárgyak mellett lehet kávézni és fordítva. Amit mi kínálunk az kicsit más jellegű, mint a többi belvárosi kávézó, itt nincs nagy pörgés, inkább a harmóniára vágyó vendégek térnek be. Egy látogatóm egyenesen a „nyugalom szigetének” nevezte.
– Említetted, hogy a férjeddel közösen döntöttetek. A család kooperál az üzlet vezetésében?
– Igen, a döntéseink közösek a férjemmel. Az üzlet bővülésebe pedig a lányom is besegített, rengeteg jó ötlete volt, sokat segített a fiatalos lendülete az ötletbörzében, és a kialakításhoz is konstruktívan hozzájárult. Egyelőre hárman elegek vagyunk a vezetéshez, ráadásul a munka is könnyen megy így, hogy az egyik tudja, a másik mit akar, mik a tervei.
– Ez a környezet hangulatos, kreatív és csendes. Milyen ezzel szemben a te saját otthonod?
– Eléggé eklektikus, vannak modern és régi bútoraim is, de talán kevésbé színes, mint az itteni környezetem. Otthon is körülveszem magam ezekkel a kreatív tárgyakkal, nagy részüket ajándékba kaptam, de volt amiknek nem tudtam ellenálni és hazacsempésztem őket. Ez a kert is kaotikus, tükrözi a művészi rendetlenséget, hasonló az otthonom is. Kissé bolondos.
– Igen, a művészek bolondosak és szeretik az „alkotói káoszt”. A te személyiséged is ilyen?
– Akaratlanul is meghatározó személy vagyok. A családomban is adnak a véleményemre és itt, az üzletben is. Talán a legjobban az az idézet jellemző rám, hogy „a lélek akkor öregszik, ha már csak földön járnak a vágyai, szárnytalanul”. Vagyis mindig egy cél lebeg előttem, van amikor meghatározhatatlan, de valami felé haladnom kell, szakadatlanul. A lényeg, hogy jól érezzem magam és legyenek céljaim.
– Min változtatnál a környezeteddel és a várossal kapcsolatban, ha megtehetnéd?
– Tapasztalom, hogy a gyerekeink elvándorolnak, szülőtársaimmal nagy bánatunk, hogy az unokák messze költöznek, ám én bizakodó vagyok és hiszek abban, hogy ez csak egy átmeneti időszak, de ezt ha lehetne visszafordítanám. Remélem azt is, hogy a Király utca megint központi szerepet fog elfoglalni, és lassan újra benépesül – mind ami az üzleteket és a látogatókat illeti – ha tehetném, ezt gyorsítanám fel.
