Kedves kollégaként ott volt Pavarotti ötvenedik születésnapján a meghívottak között. Európa, Amerika és Ázsia legrangosabb operaházaiban léphetett föl, tapsolt neki a Milánói Scala, a Covent Garden, a New York-i Carnegie Hall, a Metropolitan, valamint Párizs, München, Barcelona, Amszterdam, Tokió, Madrid és Tel-Aviv közönsége is. Ma már kevesebbet énekel, s többet tanít, rendez, sőt, pécsi operaigazgatóként is helytáll. Pár héten belül megjelenik életrajzi könyve, melyben mindent elmesél a gyermekkorától máig sikerről, kudarcról, színházról, hitről, köz- és magánéletről. Gulyás Dénest faggattuk.
Ötéves korában derült ki, hogy különösen fogékony a zenére. Kádármester nagypapája fafűrészelés közben, ritmusra énekelt neki: Megyen már a hajnalcsillag lefelé… Aztán noszogató kíváncsisággal megkérdezte: te is el tudod énekelni? Maga is meglepődött az ovis fiúcska hibátlan produkcióján. Az első népdalt újabbak követték, mindannyiszor tökéletes ismétléssel.
– Ezzel el is indult a zenei „karrierem”: két évig zongorázni tanultam, de szegények voltunk, egy kis pianínóra sem telt. Átjártam hát a szomszéd nénihez gyakorolni. Otthon pedig édesanyám kartonpapírból vágta ki a klaviatúrát, rárajzolta a fekete és fehér billentyűket, s ezen ,,némán”, ám a belső hallásomra hagyatkozva tudtam rögzíteni magamban a darabokat.
– 17 évesen már profik között mozog a színpadon.
– Korán érő voltam, hamar lezajlott nálam a mutálás időszaka, és fiatalon bekerültem a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesébe. Ott megtanították a kottaolvasást és -írást, volt szolfézs, összhangzattan, szóval minden, ami a professzionális énekléshez kell. Bennem akkor alakult ki az a képesség, hogy a hangjegyeket látva hallom is a muzsikát. Relatív abszolút hallásom van, a torkom segítségével szinte teljes bizonyossággal megállapítom, hogy milyen hangmagasságról van szó.
– Mi volt a művészegyüttes repertoárján?
– 1971-et írtunk, amikor a laktanyákat felkeresve kötelező volt mozgalmi nótákat, Lenin-dalokat és csasztuskákat is a műsorunkon tartanunk, de szerencsére a zeneirodalom igazi gyöngyszemei, többek között Liszt és Bartók művei mellett. Rendszeresen közreműködtünk zeneakadémiai koncerteken, de koncerteztünk az Operaházban is.
– Fiatalon került a Zeneakadémiára.
– 19 éves voltam. Fantasztikus tanárok foglalkoztak ott velem, s később is igyekeztem tanulni azoktól, akiktől úgy éreztem, érdemes.
– Például Luciano Pavarottitól, akinek az első nemzetközi énekversenyét megnyerte?
– Igen. Csodálatos művész és fantasztikus ember volt. A modenai elődöntő után elismerően gratulált, sőt, az édesapjának is bemutatott. Elintézte, hogy az egyik hamburgi Traviata előadást, amiben énekeltem, 1982-ben novemberében más napra tegyék, hogy ott lehessek az énekverseny philadelphiai döntőjén. Ezt követően megnyíltak előttem a világ leghíresebb operaházai, nem csak Európában. Óriási élmény volt a New York-i Metropolitanben a Bohémélet-előadás, amiben ugyanazt a szerepet énekeltük. Pavarotti tíz előadást kapott, én hetet, s az ő tartalék embereként nekem kellett volna beugranom, ha véletlenül lebetegszik. Egyik este meghívott a Waldorf Astoria éttermébe vacsorázni. Több órán át beszélgettünk, szóba került a szakmánk szépsége és mindennapi nehézsége is. Hisz miközben a külföldi meghívásoknak, a szerepeknek köszönhetően körbeutazhattam a világot, és csodás operákban zseniális énekesekkel léphettem egy színpadra, aközben elszakadtam a családomtól, a gyermekeimtől. Kilenc hónapos amerikai távollétem után a kisfiam Csókolom-ot köszönt, amikor hazaértem.
– Két évad óta a Pécsi Nemzeti Színház operaigazgatója. Küzdelmes, de sikeres időszak van a háta mögött.
– A válság a mi életünkre is rányomja a bélyegét, pedig ha lenne évi 500-600 millió forintunk, abból fenntartható lenne egy 25 tagú társulat (a jelenlegi négyfős helyett) saját zenekarral, két korrepetitorral, egy titkárnővel, egy főzeneigazgatóval és legfőképpen évadonként két operabemutatóval. Fáj, hogy pont a művészetre nincs ennyi pénz, miközben fölöslegesen annyifelé elfolyik hasonló összeg! A Pécsi Operáért Alapítvánnyal eddig 20 millió forintot sikerült összegyűjtenünk, ebből valósultak meg a beavatószínházi előadások, az iskolai programok, elindítottuk a Szalon-koncerteket, és folytatjuk az alapítványi hangversenyeket is. Egy hazai bank, az MFB támogatásával a jövő évadban az öt nagy Mozart-operát tíz előadásban élvezhetik majd a diákok. Úgy érzem, megvan bennem az erő és a szándék, és sok tervet is dédelgetek, de ezekhez nincs elég eszköz a kezemben. Pedig a növendékeim is leginkább lehetőségre várnak. Épp azt élvezem a tanításban, hogy ragyogó tehetségű, értelmes, szorgalmas ifjakkal dolgozhatok.
– 2006 óta a Fidesz országgyűlési képviselője. Miért fogott a politizálásba?
– Mert mindig érdekelt a közélet, s meg mertem fogalmazni a véleményem arról, ami körülöttünk zajlik. Most épp egy törvénymódosítást készülök beadni, melyben indítványozom, hogy az egyetemeken ne kelljen minden szemeszterben minden oktatónak erkölcsi bizonyítvánnyal igazolnia, hogy ez előző hónapokban nem lett bűnöző. Ez egyszerűen megmérgezi az ember lelkét. Ki meri megkérdőjelezni a tanáraink törvénytiszteletét, Tokody Ilonától Tillai Aurélig minden egyes oktatónkét?!
– Milyen elfoglaltságban talál nyugalmat, kikapcsolódást?
– Otthon szívesen főzök, s jólesik kiülnöm az udvarra, terebélyes cseresznyefánk alá is, hogy olvassak kicsit. A második könyvemen dolgozom már, ez a szakmáról fog szólni, annak anomáliáiról. A pécsi évek sem maradnak ki belőle, megígérhetem.
– Ínyenc ember hírében áll.
– Nem tagadom, az vagyok. Pár hete Székesfehérvárom rendeztem A sevillai borbélyt, s a premiert követően Szikora János igazgató úr díszvacsorát adott a teátrum mecénásainak tiszteletére. Ennek menüsorát én állítottam össze pikáns, olaszos, elegáns fogásokból a galambbegy salátán tálalt marinírozott vajhaltól a fokhagymás-paradicsomos al dente spagettin és az ázsiai sügér steaken át az epervelős panna cottáig. Nagy örömmel főztem ki otthon életem első pálinkáját saját termésű almánkból. 15 liternyi lett, s egy kis birssel ágyas pálinkát érlelek belőle. Kár, hogy én évente nem iszom meg belőle másfél decinél többet. A villányi, a szekszárdi és a tokaji boroknak annál nagyobb híve vagyok. A Tiffán-féle Carissime cuvée-t például imádom. A gasztronómiára valódi művészetként tekintek. Bence fiam szakácsnak készül, s nagy vágyam egy olyan étterem nyitása, ahol ő főz. Szívesen elszegődnék mellé kuktának. Hetente három napon várnánk a vendégeket, nemcsak finom falatokkal, hanem izgalmas lelki-szellemi táplálékkal is: meghívnék festőt, aki a képeiről, tudóst, aki a kutatásairól, írót, aki a könyveiről mesélne, és muzsikust, aki játszana. Köztük a fiam is, hisz mellesleg remek dzsesszzongorista, saját együttese is van. A főzés után kikapcsolódásul leülne a zongorához.
– Zavarban vagyok, mit is kívánjak? Azt, hogy mielőbb valósuljon meg ez az álma, vagy hogy inkább a pécsi operajátszásért dolgozzon még hosszú évekig?
– Nem is tudom. Tele vagyok tervekkel, vágyakkal, álmokkal. Meglátjuk, a Teremtő mit ad, s meddig hord még a tenyerén. Örülök a családomnak, a tiszta otthonomnak, s gyönyörködöm a gyermekeimben. Gergő politológusként diplomázik, Orsi a japán nyelv és a keleti kultúrák ismerője. Nem szólok bele az életükbe, csak segítem őket, próbálom tartani az eget a fejük fölött.
