Az irigység és a féltékenység két olyan érzés, amelyekről nem könnyű beszélni és gondolkodni. Nem azért, mert kínosabb volna, mint bármi más nehéz érzés, csupán azért, mert nem jó azzal szembesülni, hogy bennünk is ott lakoznak. A Pécs Tv Lélektükör című műsora azt járja körbe, hogy hogyan ne feszengjünk e két érzés felbukkanásakor, sőt rávilágít arra is, hogyan használjuk őket szűrőként, és fordítsuk a saját javunkra.
Bizonyára mindannyian voltunk már irigyek más szépségére, pénzére, sikerére, tehetségére. Ismerős az is, hogy szinte ellenszenvet táplálunk azért, mert arra vágytunk, ami másnak volt, és nekünk nem. Nem könnyű elismerni ezt a nehéz érzést, bár ez az érzés is egyről szól csak: segít eligazodni a vágyaink tengerében – megszűrni a világot, hogy abból valójában mire és kire van, és nincs szükségünk.
„A köztudatban ezek rossz, elfogadhatatlan érzések, ezért gyakran igyekszünk nem érezni ezeket, és ha mégis megtörténik, akkor próbáljuk nem kimutatni. De mi ennek a következménye? Meghamisítani ugyanis nem tudjuk az érzéseinket. Tehát mint egy búvópatak a felszín alatt fog folydogálni, és megtalálni magának azt a helyet, ahol felszínre törhet, megmutatkozhat.
Teremtünk vagy generálunk egy olyan helyzetet, ahol ki tudjuk engedni magunkból a negatív tartalmat – a haragot, gyűlöletet, rossz hangulatot. De ezzel magunk elé állítunk akadályokat az önismeretben, fejlődésben, vagy épp a napi céljaink elérésben” – magyarázta dr. Somogyi Erika pszichoterapeuta.
Vajon a rossz érzések gyökerezhetnek-e önértékelési zavarban, például lehet-e az ok az, hogy úgy érezzük, a másikhoz képest kevésbé vagyunk szépek, jók? Lehet-e mindennek oka a verseny, a versengés?
És adódik a kérdés, hogy mit jelent az elégedettség, illetve előkerül az a dilemma is, hogy miért olyan nehéz megvalósítani a hiányérzet nélküli belső harmóniát?
„Szerintem nem olyan nehéz az elégedettséget elérni. Azt gondolom, az a legfontosabb, hogy tudatosak legyünk, hogy felismerjük azokat a pillanatokat, amikor épp elégedettek vagyunk. Ehhez nem világraszóló sikerek vagy hatalmas események kellenek.
Egy sikeres hétvége vagy munka, egy kellemes este vagy egy beszélgetés több mint elég az elégedettséghez.
Akár az is elég lehetne, hogy észrevegyük, hogy megadatott nekünk, hogy ebben gyönyörű világban élhetünk, jelen lehetünk benne és megtapasztalhatjuk azt, ami van.
Szóval szerintem ez hozzáállás kérdése, egyfajta tág perspektívája annak, hogyan és mennyire vagyunk képesek érzékelni a világot. Ennek az ellenkezője pedig egyfajta szűklátókörűség, amikor csak egy-két területre tudunk koncentrálni, leginkább egy hiányosságra. Amikor úgy gondoljuk, hogy a másiknak van valami, ami nekünk nincs, és képesek vagyunk akár olyan áron is elvenni a másiktól az övét, hogy az akár a pusztulásig is vezethet – lásd Káin és Ábel történetét” – fogalmazott a terapeuta.
Az, hogy ki hol helyezkedik el ebben a széles spektrumban, hogyan képes reagálni az érzéseire, részben a gyerekkorig vezethető vissza. „Sokat számít, hogy mit tanultunk gyerekkorunkban, mennyire hagyták, hogy érezzük a negatív érzéseinket, hogyan reagáltak rá, kellett-e félnünk attól, hogy rossznak titulálnak bennünket, ha kifejezzük a rossz érzéseinket. Fontos, hogy egy szülő mennyire tud az ilyen helyzetben példamutatással segíteni abban, hogy pozitív eredménnyel oldjon fel egy feszültséget önmagában. Ha van a gyerek közelében egy ilyen szülő vagy tanár, akkor ez segíthet megérteni neki azt, hogy mi az, amire leginkább vágyik, és rájönni, hogy az miért olyan fontos számára. És megtapasztalhatja azt is, hogy nem tragédia a nehéz érzés sem” – hangzott el a műsorban.
A saját érzéseinkkel való megbirkózás mellett nagy kihívás az is, ha azt
tapasztaljuk, hogy valaki féltékeny ránk egy kapcsolatban.
Kérdés, mit kezdhetünk mások nehéz érzéseivel?
„A féltékenységnek több szintje van, és a témától függ, hogy mennyire vállalható, illetve közzé tehető. Sok provokáció ér minket kívülről, amelyek arra biztatnak, hogy vegyük fel a harcot a másikkal, küzdjünk azért, hogy többek, szebbek, jobbak legyünk, mint amilyenek vagyunk. Szerintem ez nem könnyű. De nézzük ennek az érzésnek a megoldását. A haragomat például motivációvá tudom fordítani magamban, megtalálhatom általa azt, amit szeretnék csinálni, amire vágyom, letisztázhatom a saját értékeimet és céljaimat. Ez már egy nagy előrelépés.
Létezik mindannyiunkban egy idealista kép önmagunkról, amelyet legtöbbször öntudatlanul próbálunk elérni, mert azzal lennénk elégedettek. De érdemes az élet különböző időszakaiban újra és újra elgondolkodni azon, hogy aktuálisan, vagy az előttem lévő 5-10 évben mikor lennék elégedett magammal, hogyan élném az életem? És itt nem feltétlenül a kiteljesedés a legfőbb cél.
Életkortól függően cél lehet az is, hogy például az életem második felében le tudok lassítani, tudok lazítani. Ugyanígy megvizsgálhatom azt is, hogy mi az, amiért a leginkább szeretem önmagam, és ehhez az állapothoz hogyan kerülhetek közelebb. Ha mindez sikerül, akkor a féltékenység egyre irrelevánsabb érzéssé válhat bennünk” – foglalta össze dr. Somogyi Erika.
Ahogy haladunk előre az időben, teljesen természetes a belső változások sora.
Ebből következően minden időszak újabb kérdésekkel bizonytalaníthat el bennünket.
„Azt gondolom, hogy egy olyan úton haladunk a halálunkig, amelyen állandó változások mennek végbe bennünk. Tehát az, hogy elérünk egy nyugodt vagy békés állapotot, nem jelenti azt, hogy tíz év múlva is ugyanaz lesz a békés vagy a vágyott állapotunk. Úgy gondolom, hogy folyamatosan és visszatérően kell körülnéznünk az életünkben, és megtervezni az újabb lépéseket. Ha sikerül előrelépni, és nem csak úgy elmúlik az idő felettünk, akkor talán az öregedés is megtapasztalható úgy, hogy ne haragudjunk közben a fiatalokra, és a
féltékenység, irigység is okafogyott kérdéssé válhat az életünkben” – hangzott el a Lélektükörben.
Gombár Gabriella
