Többek között a brazil thrash legenda, a Sepultura és a svéd power metal nagyágyú, a Sabaton is eljön a Malomvölgyi Arborétumba július 7. és 13. között, hiszen ismét lesz Rockmaraton Pécsen.
A rockerek és punkok legnagyobb hazai seregszemléjén fellépnek a műfaj hazai legnagyobbjai, többek között a Depresszió, a Paddy And The Rats, a Dalriada, a Road, az Ossian, a Wisdom, Deák Bill, a Rómeó vérzik, a Hétköznapi Csalódások, a Leander, a Lord és az Akela.
Minderről Varga Zoltán, a buli főszervezője és Csizi Péter alpolgármester beszélt egy pénteki sajtótájékoztatón.
Varga Zoltán azt mondta, igazi túlélő fesztivál a Rockmaraton, amely felfogható keresztes hadjáratként is. – A zene olyan válfaját igyekszünk életben tartani, amely kevésbé populáris, mégis komoly hagyományokkal rendelkezik – jelentette ki a szervező. Megerősítette: idén sem rendeznék meg az eseményt, ha a város nem támogatná azt.
– Az éves eseménynaptár egyik fontos színfoltjáról van szó, Pécs ezért is támogatja ötmillió forinttal immár harmadik éve a fesztivált – jelentette be Csizi, hozzátéve: olyan érdekesség a buli Pécs életében, amelyet vétek lenne elhagyni egyetlen évben is. Mint mondta, ízig-vérig pécsi a fesztivál, hiszen a lebonyolításban részt vevő vállalkozások közel száz százaléka a városból való.
Az idei Rockmaratonon a sör is pécsi lesz, hiszen az egyeztetéseknek köszönhetően sikerült megállapodni a Pécsi Sörfőzdével a kizárólagos italmérésről.
Varga Zoltán elmondta: az idei, tizennegyedik Rockmaraton szempontjából mindenki bizakodó lehet: a hatnapos maraton felhozatala jól mutatja, hogy nem hiábavaló a várakozás: 150 banda lép fel, köztük a legtöbb magyar rock- és metálzenekar és Európa közkedvelt csapatai, mint az The Exploited, Iwabo, a Death Before Dishonor, a Heidevolk.
Összesen egyébként 30-40 ezer főt várnak Vargáék az 50 milliós rendezvényre, a látogatók utazását idén is a Tüke Busz segíti a belváros és az arborétum között. Most is lesz tehetségkutató a fesztiválon, a győztes saját lemezt adhat ki. A versenyre 150 csapat jelentkezett, végül harmincan tudják összemérni teljesítményüket. A négy színpados esemény idén is messze a legolcsóbb fesztivál hazánkban, a jegyárak alig változtak tavaly óta.
Részletesebben: rockmaraton.hu