Hirdetés

Ez a hét az irodalomé városunkban, a PécsLIT Fesztivál programjai hatalmas érdeklődés mellett zajlanak. Bár a program lassan a végéhez közeledik, még mindig rengeteg érdekesség vár az olvasókra.

A Csorba Győző Könyvtár és a Jelenkor közös rendezvényének mindenkori célja, hogy tovább erősítse Pécs helyét a hazai irodalmi élet térképén. Ennek érdekében idén is hat napon keresztül – szeptember 9-14. között – csaknem 50 programmal várják a közönséget.

Az érdeklődés hatalmas, már a fesztivál nyitóeseményén, Beck Zoli és Grecsó Krisztián Hoztunk magunkból valamit című előadásán is sokan voltak, de a „Kedves Bátyuskám!” kötetet is telt házas beszélgetésen mutatták be a Csorba Győző Könyvtár Belvárosi Fiókkönyvtárában. Kemény Lilit pedig annyian várták, hogy a közönség az eredetileg tervezett teremben nem is fért el, a programot a Tudásközpont nagyelőadójába kellett áthelyezni.

Telt ház a „Kedves Bátyuskám!” kötetbemutatón. Fotó: Tóth László

A fesztivál idén sem maradt külföldi vendég nélkül, a Budapesti Goethe Intézet jóvoltából Pécsre érkezett a kortárs német irodalom egyik legfontosabb írója, Daniel Kehlmann, akinek a nemrég magyar fordításban is megjelent új könyvéről kérdeztek. Voltak igazán rendhagyó programelemek is, a Nick Cave interjúkönyv fordítójával, Németh Róberttel folytatott beszélgetést Hajdu Krisztián és Dunai Péter énekes-gitáros közreműködése tette egyedivé.

A fesztivál szervezői persze a gyerekekről sem feledkeztek meg, a középiskolásoknak Balla Gergő, a Platon Karataev frontembere tartott rendhagyó irodalomórát, Kiss Ottó, József Attila-díjas költő interaktív foglalkozásán pedig a legkisebbek is megtanulhatták, mi a különbség a kötött- és szabadvers között. Fiala Borcsa a kamaszkori nehézségeket és kihívásokat is érintő Szerinted? és a Lepkebáb című könyveiről beszélt, és felhívta a figyelmet az írás adta kreatív lehetőségekre.

Rendhagyó irodalomórán vettek részt a középiskolások Balla Gergővel. Fotó: Tóth László

Bár a fesztivál csak szombatig tart, még így is számos izgalmas eseményt tartogat. Péntek este Darvasi László monumentális nagyregényét, a Neandervölgyieket mutatja be, valamint a tavaly tragikus hirtelenséggel elhunyt Kovács András Ferenc emlékére is szerveznek irodalmi eseményt. A rendezvény zárónapján a gyerekprogramok mellett lesz többek között irodalmi séta a belvárosban, ahol szóba kerülnek sosem hallott történetek, egykori pécsi szerzők, szerkesztők, de aznap Pécsre érkezik Szvoren Edina és Háy János is.

A PécsLIT részletes programja az esemény honlapján érhető el.

Kiemelt képünk Kemény Lili kötetbemutatóján készült. Fotó: Tóth László

Hirdetés