Hol vagyunk már attól az orbáni ígérettől, hogy “Mindenkit meg fogunk gyógyítani”? Ironikus, illetve inkább tragikus, hogy a járvány utáni nyitásról rendezett, nemzeti konzultációnak kamuzott izé éppen akkor ér véget, amikor soha nem látott csúcsokat döntöget a harmadik hullám.
Március 18.: soha ennyien
- nem haltak meg,
- nem voltak kórházban
- nem voltak lélegeztetőgépen.
Egyfelől persze nem baj, ha van pontos terv a nyitásra (mondjuk egyelőre nincs, mert valószínűleg még nem is lehet), hiszen muszáj tartani az emberekben a lelket. Remélhetőleg ez nem az armageddon, hanem egy járvány, amin túl leszünk egyszer.
Másfelől viszont a számok – például a népességarányosan brutálisan magas, nemzetközi viszonylatban is kiugró Covid-halálozás, a rengeteg kórházban lévő és lélegeztetésre szoruló beteg – azt mutatják, későn lépett a kormány. Március elejénél jóval korábban kellett volna jóval komolyabb szigorításokat és korlátozásokat elrendelni, hogy meg lehessen fogni a már hetek óta megkezdődött harmadik hullámot. Árulkodó, hogy a propagandamédia most mindent megtesz, hogy elkendőzze a valós helyzetet: bármelyik országos vagy pécsi NER-médiumot nyitottam meg ma reggel, sehol nem esett egyetlen szó sem arról, hogy szinte minden, járványhoz köthető rekord megdőlt.
Aztán itt van a legfontosabb kérdés, a vakcinák ügye. Nagy, de a számos bizonytalansági tényező miatt kockázatos húzás volt a kormánytól, hogy az uniós engedélyeztetési köröket kihagyva elkezdtek oltani a nagyon drágán beszerzett kínai és a valamivel olcsóbb orosz vakcinával is. Mondjuk más lehetőségük nem nagyon volt, hiszen az akadozó (a magyar kormány ezt általában elfelejti hangsúlyozni, de jelentős részben a vakcinagyártók miatt akadozó) uniós vakcinabeszerzés és a más országokhoz képest nagyon laza magyar korlátozó intézkedések szörnyű jövőt vetítettek előre. Bár a kormányfő nem is olyan régen még azt mondta, hogy egy hétvége alatt mindenkit be tudnak oltani, egyelőre nehéz lenne megmondani, hogy a regisztráltak hetek óta tartó, időnként kaotikusan alakuló oltása vajon meddig tart még.
Nem azzal van a baj, ha beszélünk a nyitásról, az oltással meg pláne semmi baj nincs, de az emberek hülyítése és irreális várakozások generálása helyett jó lenne végre egy, a realitások talajáról hozzánk beszélő kormányt látni.
Milyen szép lenne, ha felnőttnek néznének bennünket és elmondanák, hogy
- Elcsesztük, későn zártunk, és lehet, hogy nem eléggé, még az sem kizárt, hogy további szigorítások is jöhetnek.
- Felejtsük el ezt a konzultációt, majd nyitunk, ha javul a helyzet, de ez lehet, hogy jóval később lesz, mint amiben reménykedünk.
- Meggyógyítani nem tudunk mindenkit, de beoltani talán igen. Vannak hibák sajnos, akadozik a rendszer, és időnként bizony eluralkodik a káosz, de könyörgünk, oltassák be magukat bármivel, ami szembe jön, mert valamennyire biztosan véd, a többit meg majd meglátjuk.
A nyílt és őszinte kommunikáció, valamint az önkritika foszlányainak is örülnénk, de ezek sajnos nem tartoznak az orbánizmus repertoárjába, így járványkommunikációban vélhetően marad az, ami eddig volt: ködösítés, felelősséghárító vádaskodás (unió, ellenzék), alternatív valóságok. Ennek pedig a legsúlyosabb következménye az, hogy nem látunk tisztán, fogalmunk sincs, mi vár ránk az elkövetkező hetekben és hónapokban, bizonytalanság van, bizalom nincs sok. Közben pedig emberek százai és ezrei halnak meg, vagy kerülnek kórházba és élnek tovább a Covid okozta súlyos egészségkárosodással.
Csakhogy a végén – mert egyszer vége lesz – egyénileg és közösségként is számvetést készítünk, összegezzük majd, kiket és mit vesztettünk, és tudni fogjuk, ki a felelős mindezekért.
Illusztráció: Koronamonitor
