Németh Katalinnal, a Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola igazgatójával beszélgettünk arról, hogy milyen problémákba ütközhet a digitális távoktatás egy hátrányos helyzetű, nehéz szociális körülmények között élő diákokkal foglalkozó intézményben.
– Milyen szociális hátterű diákok járnak az iskolájukba, milyen napi szintű nehézségekkel kell szembesülniük?
– Mi többszörösen nehezített terepen dolgozunk. A nappali tagozaton kizárólag sajátos nevelési igényű gyerekek szakiskolai oktatása folyik nyolc osztályban, az esti tagozaton felnőttoktatás keretében pedig kettő, illetve négy évfolyamos érettségi felkészítő képzés folyik. A nappali tagozatos gyerekeink családi háttere változatos. Sajnos kisebb arányban vannak azok, ahol megfelelő a szülői háttér.
A diákok nagy többségénél jellemző a csonka család, a nevelőszülős családi közeg, vannak nevelőotthonban nevelkedett tanulóink és olyanok is, akiket nagyszülő nevel vagy olyanok, akik barátjuk-barátnőjük szüleinél élnek.
Utóbbi nem feltétlenül jelent hátrányt, sőt, de tapasztalataink szerint nem a legideálisabb a gyerekek fejlődése és nevelése-oktatása szempontjából.
– Hogyan reagáltak arra a hírre, hogy az elkövetkező időszakban távoktatásban kell megoldaniuk diákjaik oktatását?
– Várható volt, hogy előbb-utóbb sor kerül a nevelési-oktatási intézmények ideiglenes bezárására, hiszen ezt a bejelentést megelőző napokban egyre hangosabban követelték a szülők, pedagógusok, politikusok és különféle szervezetek. Azonban két dologgal senki nem számolt. Egyrészt azzal, hogy az intézmények bezárását egy pénteki nap estéjén fogják bejelenteni. Másrészt azzal, hogy hétfőtől digitális munkarend lép érvénybe.
Sokkal ésszerűbb lett volna rendkívüli szünetet elrendelni, amit a felsőoktatási intézmények meg is tettek, így lett volna némi idő a felkészülésre és az átállásra.
– És mi történt így, hogy nem volt erre idő?
– Mivel biztos voltam benne, hogy az egyik legnagyobb problémánk a megfelelő otthoni technikai háttér hiánya lesz, még a bejelentés éjszakáján írtam az egyik nagy mobilszolgáltatónak, hogy nem tudnának-e felajánlani, esetleg kölcsönözni nekünk apróhibás, már nem értékesíthető, de a tanuláshoz még megfelelő táblagépeket.
Választ a mai napig nem kaptam.
Szóval, a jogszabály megjelenése előtt és a megjelenése után is tájékoztattam minden érintettet. A nappali tagozatos osztályfőnököket rögtön megkértem, hogy kezdjék el felmérni a tanulók és családjaik technikai hátterét, és hogy tegyék rendbe az osztályok Facebook-csoportjait, mert számomra már ekkor világos volt, hogy a mi tanulóink körében a lehető legegyszerűbb felületet kell használnunk. Egyből beléptem a frissen szerveződött „Online otthonoktatás” Facebook-csoportba, ezt pedig javasoltam a kollégáimnak is. Fantasztikus volt látni azt a szerveződést, a rengeteg felajánlást, az együtt gondolkodást, segítségnyújtást, ami akkor és ott estén elindult.
– Működőképesnek tűnt ez a megoldás?
– Számomra gyorsan világossá vált, hogy rövid távon a legnagyobb jó szándék ellenére sem lesz ez így életképes, legalábbis a mi esetünkben biztos, hogy nem. Hosszú távra és a jövőre nézve viszont nagyon jó ötleteket, módszereket lehet most összegyűjtögetni.
– Elméletben mi lenne a megoldásuk a távoktatásra és mik azok az akadályok, amik miatt ez nem megoldható?
– Amíg a 21. században Magyarországon még mindig luxusnak számít az internet és egy megfelelő számítógép, addig nagyon nehéz távoktatásban gondolkodni. Megmondom őszintén, hogy engem egyenesen felháborítottak azok a híradások, amelyek a kialakult helyzet kapcsán olyan iskolákat mutattak be, ahol már évek óta digitális oktatás folyik, ahol a gyerekek az órán is laptopon jegyzetelnek.
Békeidőben én is vágyakozva nézem ezeket az iskolákat, azt a technikai hátteret, amivel rendelkeznek, de nem ez a magyar valóság és nem ez a magyar átlag.
Amikor van olyan gyerekünk, aki a távolsági buszpályaudvarról gyalog jön ki Kertvárosba, mert a helyi buszbérletre már nincs pénze, amikor azért kell rendszeresen elengednünk diákokat hetedik és nyolcadik óráról, mert nekik kell elhozniuk a kistestvérüket az óvodából, amikor éhesek, nincs otthon áram, nincs fürdőszoba, amikor hetekig ugyanabban a ruhába járnak, amikor az iskolákban nincs kréta, WC-papír, fénymásolópapír, akkor milyen távoktatásról beszéljünk?
A sajátos nevelési igényű gyerekek és felnőttek ellátó rendszere országosan katasztrofális.
Ez egy nehezített terep mindannyiunk számára, de itt is, mint az élet több más területén javarészt a szülők, a pedagógusok viszik a hátukon a rendszert. Sok szülő épp az SNI-s gyereke miatt költözik ki külföldre, mert ott olyan ellátásban részesülnek, ami nekünk csak vízió. Persze, itthon is vannak jó gyakorlatok, jó példák, jó módszerek, de nem ez az általános.
– Mennyire kivitelezhető a távoktatás internet nélkül?
– Egy-két gyerekünknek egyáltalán nincs internete, velük jelenleg telefonon és sms-ben tartják a pedagógusok a kapcsolatot. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ők még nem a végzős osztályokba járnak. Egyébként postázni fogjuk a feladatokat, de tudomásunk van arról is, hogy besegítenek egymásnak az osztálytársak is. A nagy többségnél csak az okostelefonokra és akadozó internetre támaszkodhatunk. Az okostelefon sok mindenre jó, csak megfelelő tanulásra nem.
Volt olyan szülő, aki maga kérte, hogy ne vigyünk nekik számítógépet, mert olyan környéken laknak, hogy félő, hogy ellopják tőlük. De a számítógép önmagában nem megoldás internet nélkül.
– Mire, milyen segítségre lenne szükségük ahhoz, hogy meg tudják oldani a problémát?
– Rövid távon, a jelenlegi helyzet megoldásához nagy segítség lenne körülbelül tíz darab egyszerű tablet vagy laptop, mobilinternettel. Hosszabb távon, a jövőre is gondolva pedig hosszasan sorolhatnám.
– Mi lehetne a megoldás erre a helyzetre Ön szerint általánosan?
– Először is minden tanulónak és pedagógusnak egyformán biztosítani kellene az alapfelszerelést, egy normális számítógépet és legalább mobilinternetet. Az is fontos, hogy közel azonos technikai paraméterekkel rendelkezzenek ezek az eszközök, hiszen most azt is látjuk, hogy a különféle konfigurációk is számos plusz problémát okoznak. Természetesen meg kell tanulni használni is az eszközöket és felületeket. Ha ez megvan, akkor meg lehet kezdeni az egyre intenzívebb használatukat a tanórákon is, hogy pedagógus és tanuló együtt is rutinos használójává és kezelőjévé váljon a technikának. A megfelelő digitális tartalmak megléte és elérhetősége a másik elengedhetetlen feltétel. Itt megint nagyon vegyes a felhozatal. Léteznek nagyon szuper tananyagtartalmak, de nagy a szórás a különböző iskolatípusok, évfolyamok, tantárgyak között.
Persze a szakképzési és az SNI-s tartalmakban a legszegényesebb a felhozatal, de ezek folyamatosan pótolhatók.
Az anyagiakról se feledkezzünk meg. Jelenleg a szülők és a pedagógusok nagy többsége saját zsebből finanszírozza az oktatáshoz szükséges teljes technikai hátteret, már ha tudja. A tantermekben is használható digitális tartalmak többsége komoly fizetési kötelezettséggel jár, nem véletlenül olvashatjuk most, hogy a kialakult helyzet miatt ingyenesen tesznek elérhetővé több százezer forintos programokat.
– Fordultak valakihez ezzel a problémával?
– Középfokú, nem állami fenntartású iskola lévén az önkormányzat megkeresésének ötlete fel sem merült, és azt gondolom, hogy jelen helyzetben épp eléggé túlterheltek. A fenntartóval rendszeresen tartjuk a kapcsolatot. Az alap normatív támogatásból tartjuk fenn magunkat, egyéb bevételi forrásaink igen szűkösek, így ilyen jellegű támogatást a legnagyobb jó szándék ellenére sem kaphatunk. A családsegítő központtal viszont mielőbb felvesszük a kapcsolatot. Olyan információkat igyekszünk begyűjteni, mint például, hogy a mindennapi megélhetésben milyen plusz nehézségek jelentkeztek a kialakult helyzet kapcsán a diákok és családjuk életében.
Többek között azt szeretnénk megtudni, hogy munkanélkülivé váltak-e szülők, hogy van-e elég alapvető élelmiszerük. Sajnos már kaptunk visszajelzést, hogy elkelne a segítség.
– A dolgozóikat hogyan érinti a jelenlegi helyzet?
– Az óraadóink nagy többségét változatlan óraszámban és bérezéssel foglalkoztatjuk tovább. Természetesen nálunk is át kellett gondolni-szervezni bizonyos tantárgyakat, óraszámokat. Ez némi veszteséggel jár egy-két óraadóra nézve, de a kollégák megértőek voltak. A főállású alkalmazottak tekintetében viszont minden változatlan, sem elbocsátások, sem bércsökkentés nem volt. Azt hiszem, hogy jelenleg a fenntartó részéről ez a leghumánusabb és legtöbb támogatás, amit adhat.
– Előre láthatóan még hónapokig tart ez az időszak, mi lesz így az érettségizőkkel?
– Igen, elsősorban mindenki az érettségire gondol. Az érettségizőink mind felnőttek, akik esti tagozaton fele óraszámban részesülnek oktatásban. Többen közülük épp az egészségügyben vagy rendvédelmi szerveknél dolgoznak, javarészt családos, dolgozó emberek, akik most szintén egy új életformával szembesültek. Ugyanakkor senki nem említi a szakmunkásvizsgákat.
Idén három szakmunkás osztályunk végez, akiknek jelenleg a szakmai gyakorlata nem megoldott.
A szakmai vizsga két fő része pedig a szakmai elmélet és a szakmai gyakorlat. Március vége van, most már időszerű lenne a döntést meghozni a gyakorlati vizsgákkal kapcsolatban. Tudom, hogy a döntéshozók most nincsenek könnyű helyzetben és nem lehet mindenki számára jó és elfogadható megoldást találni, de ez most egy olyan állapot, ami áldozatokkal és áldozatvállalással jár.
– Hogy látja az intézmény és a diákok jövőjét ebben a helyzetben?
– Nyilván senki nem tudja megjósolni, hogy meddig tart ez az állapot. Mi igyekszünk a lehető legtöbbet és a legjobbat kihozni a helyzetből. Ha kell, megállunk és újragondolunk, újratervezünk. Ami viszont már két hét után is látszik, hogy eléggé hullámzó a gyerekek hangulata és ez most nem az a megszokott hangulatingadozás, amivel a mindennapokban is találkozunk. Lelkileg egyre jobban megviseli és felemészti őket ez a szituáció.
Ne felejtsük el azt, hogy sokuknak az iskola az otthon, most pedig egész nap abba a környezetbe kényszerülnek, amiből eddig lehet, hogy menekültek.
Ráadásul a mi gyerekeink még érzékenyebben reagálnak a változásokra, nehezebben tudják kezelni az esetleges konfliktusokat. Nemsokára jön a tavaszi szünet is, ami még egy törést fog okozni a kialakított rendszerünkben. A hétköznapokban is sokat foglalkoztunk a lelkivilágukkal, de ez most még inkább előtérbe került. Empátia, támogatás, léleksimogatás és nagyon sok szeretet, ezek most a legfontosabb „tanóráink”, ez a legtöbb, amit most a tananyag mellett nyújtani tudunk az éteren keresztül, de nálunk eddig sem volt ezekből hiány. A jelmondatunk pedig első naptól kezdve az, hogy „Együtt sikerülni fog!”. Fantasztikus pedagógusokkal dolgozunk együtt, akik fáradhatatlanul dolgoznak, akiknek ezúton is szeretném megköszönni munkájukat és azt, hogy kitartanak mellettünk és mindenben támogatják a tanulóinkat, legyen az gyerek vagy felnőtt.
