Weöres Sándor költői művével, a Holdbéli csónakossal nyitja új otthonát a 15 éves Janus Egyetemi Színház. Szép és komoly születésnapi ajándék, hogy Pécs legmodernebb kulturális városrészében, a Zsolnay-negyedben vehet birtokba most a társulat egy olyan játszóhelyet, amely méltó az általuk másfél évtizede képviselt művészi munkához. December 10-én este hétkor lesz a Mikuli János rendezte darab bemutatója, előtte Bódis József rektor köszönti az ünneplőket.
– Az egyetemi társulatok, sőt, a hazai alternatív szcéna, az úgynevezett független színházak hazai táborában is kiemelt helyzetbe kerültünk – kezdi beszélgetésünket a Janus Egyetemi Színház igazgatója, Mikuli János, miközben végigvezet a Basamalom úti épület teátrumi helyiségein. Lent egy 150 négyzetméteres, modern hang- és fénytechnikával, hűtő-fűtő berendezésekkel felszerelt, 8 méteres belmagasságú színházterem várja a nézőket, mellette kényelmes öltözők vannak zuhanyzókkal, s a jókora díszletraktárat sem fenyegeti egyelőre a zsúfoltság. Az emeleti részen kamaradarabok megtartására is alkalmas próbaterem áll rendelkezésükre, és itt találhatók az irodák is.
– Hazai viszonylatban egyedülálló, hogy egy efféle társulatnak önálló színházat építsenek, méghozzá úgy, hogy első pillanattól kezdve benne lehettünk a munkálatokban. Az elmúlt hetekben éltük a „bejáratás” időszakát. Nincs rád szükség címmel a JESZ fiataljai mutatkoztak meg verses-zenés összeállításukkal, aztán fölújítottuk a tavalyi év sikerdarabját, A fösvényt, és elkezdtük próbálni hivatalos nyitódarabunkat, Weöres Sándor költői, mesés-kalandos játékát, a Holdbéli csónakost.
– Miért éppen ezt?
– Egyrészt, mert Weöres Sándor pécsi szerzőnek számít, és a darabjait most szinte programszerűen veszik elő a teátrumok: a Bóbita a Bolond Istókot, a Pécsi Nemzeti Színház a Kétfejű fenevadat mutatta be. Olyan darabot kerestem, amely reprezentálni tudja a színházunkat: a színházat mint épületet és mint társulatot is. Hogy a ma 50 körül járó alapító tagjaink és a legújabb, immár hetedik generáció tehetséges fiataljai egy produkción belül megmutassák: amilyen sokrétű, olyan egységes is a JESZ társulata. Mindemellett a Holdbéli csónakos egy mesébe bújtatott őstörténet, mítosz, amelyben nagy hangsúlyt kap a felnőtté válás dilemmája, s közben szerelmi történet is – vagyis olyan kérdések fogalmazódnak meg benne, amelyek az egyetemista közönség számára izgalmasak. S mindez Weöres Sándor hihetetlenül gazdag költői nyelvén!
– És nem kevésbé változatos helyszíneken.
– Ez a másik ok: a darab mintegy húsz jelenete különböző helyszíneken játszódik, ég és föld között. Több szinten kell láttatnunk a cselekményt, így a díszlet, a világítás, az akusztikai hatások és minden más szcenikai megoldás sem pusztán csak az előadást szolgálja, hanem arra is hivatott, hogy megmutassa, mire is képes az új játékterünk.
– Visszatekintve milyennek látja az elmúlt másfél évtizedet?
– Hihetetlenül mozgalmas volt és nagyon szép. Emlékszem arra, amikor a Szántó Kovács János utcai épület alagsorában takarítva döglött macskát is találtunk, és magunk festettük a székeket, még a padlószőnyeget is mi raktunk le. Megfeszített, kemény munka volt, de egy látható cél érdekében tettük, s ez lelkesítette a csapatot. Büszkeséget is érzek, hisz aki megfordult nálunk, túlnyomórészt jó érzéssel, s életének fontos szakaszaként gondol az itt eltöltött időre. És bárhol adatott is meg számunkra a munka, mindig egy kicsit előreléptünk. Előfordult, hogy hontalannak minősültünk, de akkor is a Pécsi Nemzeti Színház fogadott be minket! Sok izgalom, még több munka és sok-sok szerethető, színpadképes ember jut eszembe, akikkel most, a jubileum kapcsán is kiderült, hogy az évekkel ezelőtt félbehagyott mondatot ugyanott tudjuk folytatni. És – merjem-e kimondani? – némiképp csoda, ami velünk történt. Mert a magyar kultúra történetében ritkán látok a mienkhez hasonlót: színházak fölépülését, társulatok izmosodását és struktúrába ágyazódását; sokkal inkább üstökösként föl-, aztán eltűnését, színházak bezárását és botrányokat, társulatok riadtságát és tanácstalanságát, pénztelenséget. Mi azonban nemcsak megmaradtunk, de idén nyár óta az egyetem önállóan gazdálkodó szolgáltatóegységévé váltunk, ez is példaértékű és egyedülálló a magyar felsőoktatásban. Elismerése annak is, hogy a JESZ-ben nemcsak művészi értékek születnek, de mint közösségteremtő közeg is fontos.
A Janus Egyetemi Színház elmúlt 15 éve számokban
50 bemutatójuk volt és 650 előadást tartottak, melyet 40.000 néző látott. Munkatársként (színésztől a műszakon át az asszisztensekig) mintegy 220 egyetemista (hét generáció) segítette produkcióik létrejöttét, 30 hivatásos művész vállalta ezekben a közreműködést, köztük egy Kossuth- és három Jászai-díjas, s az egykori tagok közül 12-en lettek hivatásos művészek. Pécsen kívül játszottak Szegeden, Kazincbarcikán, Budapesten, Szombathelyen, Debrecenben, Dunaújvárosban, Százhalombattán, Sárbogárdon, Marcaliban, Szarvason és Veszprémben, külföldön felléptek Romániában, Szerbiában, Németországban, Litvániában és Törökországban. Nemzetközi fesztiváljaikon vendégül láttak osztrák, szerb, horvát, több határon túli magyar, belga, bolgár, litván, olasz, szlovák és lengyel társulatot. Tagjaik között az egyetem minden karának hallgatója megfordult, közülük egy gyógyszerész és két bölcsész azóta oktatója lett az universitasnak.
