Láttál már anya-lánya párost egyforma hajcsattal a fején, vagy apát és fiát ugyanazon futballcsapat mezében? Szerinted ez aranyos vagy inkább furcsa? Vajon a gyereknek volt választása, vagy csak ráerőltették a focit, holott ő inkább a röplabdát választaná?
Egyfelől természetesnek tűnik, hogy egy kisgyerek mindenben utánozza a környezetét. Ugyanazt a mesét szereti nézni, amit a barátai, vagy hasonló ízlése van az ételek terén, mint a szüleinek. De biztos, hogy ez minden esetben csak utánzás? Mennyire egészséges az, ha a szülő bármilyen szinten befolyásolja a csemetét abban, milyen sportot, zenét, mesefilmet vagy bármi egyebet szeressen? Pécsi gyermekpszichológust, Goldmann-né Fehér Hajnalkát kérdeztük róla.
– Mit gondol arról, ha a szülők befolyásolják a gyerekeiket?
– A nevelés nem egyszerű dolog. Nem úgy van, hogy „gyermekem, most egy kicsit nevellek, gyere ide!”. A nevelés folyamatos értékközvetítés és mintanyújtás. És a mintákat, melyeket felnőttként nyújtunk, legtöbbször megpróbálják a gyermekeink követni. És ez így teljesen rendben van a szakemberek szerint. A felelősség viszont a szülők kezében van.
– Ez alatt mit kell értenünk?
– Ha jó mintát nyújtunk, az lesz a követendő, ha rosszat, akkor az. Az teljesen természetes, hogy a szülők saját értékítéletük mentén próbálják a gyermeküket egy mederben tartani. Lehetőségeket kínálnak fel nekik, akár sport, akár művészetek terén, melyekkel tehetsége és szorgalma szerint tud élni a gyermek.
– Elvárhatja-e a szülő, hogy a gyerek idomuljon hozzá?
– Ha a gyermeknek adott érdeklődési köre és saját ízlése van, akkor a szülőnek nem dolga ehhez idomulnia. Finoman közvetítheti saját véleményét az adott zenéről például, de azt nem várhatja el, hogy gyermeke az ő ízlését fogja mindenáron követni. Gondoljunk a serdülőkorra, ami a szülői elvárásokkal és ízlésekkel szembeni tipikus ágálás kora. Ha azidáig szülőként jól csináltuk a dolgunkat, pár év múlva a gyermekünk vissza fog kanyarodni azok felé az értékek, ízlésvilág felé, melyet a szülei közvetítenek felé. De legalábbis szilárd alapját fogják képezni a további életüknek.
– Például egy sport esetén mennyire van befolyással a gyerek választására a szülő?
– Egy gyermek sem született úgy, hogy tudja, mi az a vízilabda. De ha, teszem azt a szülő folyamatos elköteleződést érez a vízilabda felé, a gyermek valószínűleg imádni fogja a vizet és szeretni fog úszni. Ha a szülő „megkínálja” egy vízilabdaedzés lehetőségével, és azt tapasztalja, lám, ebben a gyermekem örömét leli, akkor az teljesen helyén való. És helyén való ez még akkor is, ha adott esetben a gyermek nem szeretne annyira az úszásedzésekre menni, mert az unalmasabb, mint a vízilabdameccs. Az jó, ha tisztában van azzal, hogy jól kell tudni úszni, és ez gyakorlással, fáradtsággal jár. Illetve ha képes ezt az energiát belefektetni a mindennapjaiba abból a célból, hogy egyre jobban érezze magát az edzéseken, egyre sikeresebb legyen, egyre inkább képessé váljon a feladatra.
– A szülők ebben hogy segíthetnek?
– A szülőnek az előbb vázolt folyamatban nagy szerepe van. Hiszen ha a család mint rendszer jól működik, akkor a szülő egyértelműen képes venni a gyermekétől érkező jeleket, hogy vajon belső késztetésből köteleződik el például az adott sport felé, avagy csak a szülő kedvéért. Ha bebizonyosodik, hogy valamiben nincs a gyermeknek belső öröme, csak a szülő be nem teljesült vágyát valósítja meg, akkor hosszú távon nem a gyermek boldogságát szolgálja. A szülő folyamatosan mintát ad, lehetőségeket kínál a gyermeknek és várnia kell a visszacsatolást, hogy az irány, amit adott, helyes-e, vagy életbe lép az „újratervezés”. A családi rendszernek érzékenyen kell reagálnia tagjai lelki állapotára. Ha „elég jó” ez a rendszer, akkor nem lesz gond.
