Vádemelési javaslattal küldte meg a nyomozó hatóság annak a 21 éves férfinak az ügyét, akiről – miután balesetet okozott – kiderült, hogy a tulajdonos tudta nélkül vezette az autóját, vezetői engedéllyel nem rendelkezett és ittas volt.
A rendőrség szerint B. Renátó szigetvári lakos még a nyáron személyautóval közlekedett Szigetváron és nem állt meg egy stoptáblánál, majd karambolozott.
A sofőr a helyszínt adatai hátrahagyása nélkül elhagyta, de a rendőrök megtalálták. Megállapították azt is, hogy a járművet a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül használta. A baleset okozója – aki vezetői engedéllyel sem rendelkezett – gyanúsítotti kihallgatásakor a cselekmény elkövetését elismerte.
A Szigetvári Rendőrkapitányság a járművezetés ittas állapotban vétség és a jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárásban keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek.