16 C
Pécs
hétfő, október 21, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletJól sikerült a főpróba

Jól sikerült a főpróba

Győzelemmel zárta a felkészülési meccsek sorát az NB II.-es rajtra készülő PMFC labdarúgócsapata. A jövő heti szezonnyitó előtti utolsó edzőmeccsen Weitner Ádám együttese az élvonalbeli Fehérvárt győzte le idegenben.

Már csak a PMFC összeállítására pillantva is ki lehetett találni, hogy főpróbára készül Weitner Ádám együttese a jövő hétvégi, Mosonmagyaróvár elleni bajnoki rajt előtt. A pécsiek trénre ugyanis jelen állás szerint a nevekben talán legerősebbnek tűnő, de legalábbis ahhoz közelítő tizeneggyel kezdett az OTP Bank Ligában szereplő Fehérvár ellen. A sérültek nagy része is visszatért, hiszen ott volt a kezdőben Tóh-Gábor Kristóf és Krausz Raul Zorán is, a kispadon pedig Hadaró Valentin.

A Vidi amolyan vegyes csapattal állt fel, hiszen Rockov, Bese, Serafimov és Kovács mellett azért jópár ifjonc is pályára került. Ennek ellenére, vagy ép ezzel együtt, de viszonylag hamar vezetéshez jutottak a hazaiak Pető révé. Nem kellett azonban sok, és egy belőtt labdára Tóth-Gábor érkezett jól, így a 20. percben már 1-1 állt az eredményjelzőn.

A második félidőben, ahogyan az edzőmeccseken lenni szokott, nem spóroltak a cserékkel az edzők, alaposan felforgatták mind a két együttest. Kiegyenlített játékot hozott a második negyvenöt perc, és bár sokáig úgy festett, marad a baráti döntetlen, a meccs utolsó percében Vas csapott le egy kipattanóra, és a PMFC fiatal támadója megszerezte a győztes gólt.

Most már csak finomhangolásra van lehetőség, több felkészülési meccse ugyanis nincs a Pécsnek, július 30-án, hazai pályán megkezdik a bajnokságot Hekesfayék.

Fehérvár FC–PMFC 1-2 (1-1)
Labdarúgó felkészülési mérkőzés.
Fehérvár: Rockov – Bese, Húsvéth, Serafimov (Kiss Á., 63.), Nádudvari (Kiss M., 51.) – Kovács I., Bambock (Rétfalvi, 81.) – Berki (Csepregi, 81.), Ambach, Pető – Balogh (Beydi, 46.). Vezetőedző: Bartosz Grzelak.
PMFC: Helesfay (Varasdi, 78.) – Svedyuk (Takács, 50.), Rácz (Varga, 83.), Pejovics, Majnovics (Hadaró, 70.) – Szeles (Terbe, 46.), Krausz (Kártik, 70.) – Bukovics (Vas, 70.), Gera (Gyurkits, 46.), Harsányi (Szabó M., 46.) – Tóth-Gábor (Hornyák, 59., Bachesz, 83.). Vezetőedző: Weitner Ádám.

Gólok: Pező (16.), ill. Tóth-Gábor (20.), Vas (90.).

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő