Misky György élete sok fejezetből szövődő, örömöt és tragédiát, szerencsét és bukást, feketét és fehéret a szivárvánnyal ötvöző palást. Joggal viselte büszkén, ám mára megkopott a ruha. A hetvenhat esztendős nyelvész elmondhatja: a völgyből fölkapaszkodott a hegyre, ám onnan a szakadékba zuhant. Mindenét elvesztve próbál most újra talpra állni. Tudja, hogy ez sikerülni fog, mert sikerülnie kell.
„Nem érzem magam különleges embernek, de sorsom, a velem történtek, az elmúlt 75 év eseményei nem szokványosak” – kezdi életregényének előszavát dr. Misky György nyelvész, metodikus, a PTE Orosz, illetve Szláv Filológiai tanszékének nyugalmazott tanszékvezetője, egykori dékánhelyettes, a nyelvtudományok kandidátusa. Őszinte hangvételű életrajzi műve magánkiadásban látott napvilágot nemrég – amolyan segélykiáltásként, és mások okulására.
Mintha népmesei alakokból gyúrták volna őt össze. A család jó eszű fiúgyermeke, aki szorgalmasan tanul, később világot lát, ám külföldön szerzett tudásával is hazatér, hogy azt szülőföldjén kamatoztassa. Kaposszekcsőn született 1934-ben, vízkeresztkor. Három fiú érkezett egyszerre a családba, ám egyedül ő bizonyult életrevalónak. Kisiskolásként maga is sokat betegeskedett, de ekkor vált a könyvek szerelmesévé. Dombóváron, a gimnáziumban is kitűnt társai közül – nemcsak mint az osztály „bohóca”, s tanárainak remek utánzója, hanem mint a tudásszomja által űzött, szívesen és sokat olvasó, remekül tanuló ifjú is. Rettentő büszke, amikor az iskolai kórus tagjaként az őket vezénylő Kodály a fellépés után megszólítja: „Magának nagyon szép hangja van, mondja meg a szüleinek is.” Tudta ezt ő, az édesapjától örökölte. Pályakezdő tanárként, a kocsolai általános iskolában a János vitéz címszerepét osztották rá, s a nyalka huszár végleg meghódította a falu közönségét. Itt a tanítványaival együtt lépett színpadra, ám a daljátékból később is szívesen adott elő részleteket főiskolai szakesteken, baráti összejöveteleken, sőt, Leningrádban, egy tanári továbbképzésen is megdobogtatta vele a hölgyek szívét. Neki nem csak egy Iluskája volt. Ezerszeresen szomjúhozta a szerelmet, nem is mindig viszonzatlanul. Persze, csalódás is sokszor érte emiatt. Mégis, néha úgy érezte, Tündérország fejedelmeként nem leselkedhet rá komolyabb veszély. Tévedett.
Szakmai karrierje rövid idő alatt a falusi oskolából az egyetemi katedráig vezeti. Folyamatosan képzi magát, az akkori Szovjetunióba jár rendszeresen konferenciákra, hallgatók kísérőjeként tölt kint több hónapot, Moszkvában és Leningrádban tankönyveket ír. Szakmai berkekben a legtekintélyesebb kutatók és elméletírók között tartják számon. Az orosz nyelvi levelező távoktatás metodikájának kidolgozója, oktatóanyagok, szótárak, tesztlapok, hangkazetták, valamint főiskolai jegyzetek szerzője-összeállítója. Százötven publikációt jegyez. A Leningrádi Pedagógiai Felsőoktatási Központban védte meg kandidátusi disszertációját, aztán hazatérve magyarul is számot kellett adnia tudásáról. (1980-at írunk.) Könnyedén lépegetett fölfelé a ranglétrán: a tudományos bizottság elnöke, majd tanszékvezető, dékánhelyettes és az MTA Pécsi Akadémiai Bizottságának tagja lett rövid időn belül.
Magánélete ezzel egy időben felettébb zaklatott. Válás, költözés, ital, nők… Két végén égeti a gyertyát. Egészsége megrendül, lemond a pozícióiról, és „csak” tanít. A hallgatók rajonganak érte. Néhány kollégája megnyugszik: Misky immár nem vetélytárs.
Amikor 61 évesen nyugdíjba kényszerült, mintha átok-port szórtak volna az italába: kezdetét vette egy rémtörténet-sorozat. Súlyos depresszió, baráti kölcsönök, eladósodás. Albérlőként él a saját lakásában. De miként Kukorica Jancsi sem adta föl soha, ő sem ismeri a lehetetlent. Legyűrte a betegséget, s örök optimizmusával túllépett a nehézségeken. Csak a hiszékenységéből nem tudott kigyógyulni, és jószívűsége is minduntalan bajba sodorja. Kirabolták, de fosztogatói nem kerültek rendőrkézre. Ettől kezdve teljes nyugdíját az irataival együtt a tárcájában hordta. Egyik bevásárlásakor így vitték el egész havi jussát. Az okmányai meglettek, azokat egy másik alkalommal lopták el tőle. Egyre gyakrabban vezetett útja a zálogházba, s több ezer kötetes otthoni könyvtára is rég az antikváriumok kínálatát bővíti. De a kegyelemdöfés csak azután érte: másfél milliós adósságba sodorták. Nyögi a részleteket, s havi tízezer forintból próbál megélni. Mégsem kesereg. Ahogy aktív korában, most is tanulmányokat ír. A napokban fejezte be a leggyakrabban használt latin szállóigéket és orosz megfelelőiket vizsgáló munkáját. Vendégelőadónak is szívesen menne bárhová.
– Jövő karácsonykor már nem sós krumplit eszem, s iszom rá sok vizet, hogy ne érezzem az éhséget. Szilveszterkor se zsíros kenyér lesz a koszt, s 77. születésnapomon – két év után először – veszek valami süteményt, mert már nem tudom, milyen íze van – írja könyvében. – A telefonomat már visszakapcsolták, a kis tévét is nagyobbra fogom cserélni, hogy az unokáim is nézhessék, ha eljönnek hozzám. Büszke vagyok rájuk, akárcsak nyelvtanár lányaimra.
Makacsul hiszi, hogy várnak még rá szebb napok, és boldog is lesz valaki oldalán. Mert a szakadékból a völgyön át csak a hegyre vezethet az út.
