Pécs a kultúrán belül a hazai kóruséneklés fellegvára is, ezt már számos alkalommal bizonyította. Országos hírnévre szert tett karnagyok dolgoztak és dolgoznak még most is a megyeszékhelyen. Egyikük a nemrég hetvenedik életévét betöltött Nagy Ernő is, aki számos nagynevű pécsi együttest dirigált pályája folyamán. A jubiláló tanár-karnagyot koncerttel köszöntik a napokban régi diákjai és énekesei.
– Honnan a muzikális érdeklődés? Volt a családban zenész?
– Édesapám karnagy-zeneszerzőként dolgozott, így a zenei pálya szinte egyértelmű volt. Hatéves koromban kezdtem hegedülni, ezt később követte a zongora, aztán a klarinét, főiskolás koromban Pécsre kerülvén még dobolni is tanultam!
– Tanárai, mesterei közül kit emelne ki?
– Középiskolában a neves finnugristánál, Domokos Péternél tanultam irodalmat, aki nagy hatással volt rám. Karvezetők közül Párkai Istvánt említeném meg, illetve Pécsen természetesen Tillai Aurélt. A Pécsi Kamarakórusban hosszú évekig énekeltem, 1978-tól 1987-ig.
– Utána jött a Mecsek Kórus?
– Így van, 1987-ben, Tillai Aurél távozása után engem kértek fel, hogy álljak az 1957-ben alapított együttes élére. Egészen 2001-ig irányítottam a kórust, ez egy nagyszerű csapat volt!
Persze nem csak velük dolgoztam. Komlón az akkori Kun Béla Gimnáziumban szerveztem kórust, Szabó Szabolccsal megalapítottuk a Komlói Pedagógus Kamarakórust. A pécsi Széchenyi István Gimnáziumban két énekkart alakítottam és vezettem, majd 1999-ben, már a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának tanáraként megalapítottam és 2009-ig, nyugdíjaztatásomig vezényeltem a komoly sikereket elért Laudate vegyes- és férfikart. Ugyanúgy 1999-ben újraszerveztem az 1929-ben alapított és az ötvenes évek elején erőszakkal feloszlatott Szeráfi Kórust, amit azóta is vezetek.
– Ilyen mennyiségű munka közben mi motivál egy karvezetőt?
– Elsősorban a rengeteg szép mű, amit megszólaltathat egy kórus. A másik, amit megemlítenék, az a közeg. Nagyon fontos, hogy milyen a hangulat a próbákon, milyen a közösség az együttesekben. A legszebb pillanata a karvezetésnek pedig az, amikor visszajelzést kapok. Nem csak a közönség részéről, a kórustagoktól ugyanúgy.
– És ha egy ars poeticát kellene megfogalmaznia, mit mondana?
– Törekvés a teljesség felé. Mindig ez vezette a munkámat az évtizedek során. És természetesen a hit, ami ebben a segítségemre van. Egy fiatal pályakezdőnek is azt mondanám, sok-sok törekvéssel, áhítattal, alázattal kell végezni a munkát. Emellett számos lemondással is jár ez a szakma: elsősorban a szabadidőre gondolok, amit például az esti próbák „vesznek el”.
– Sokszor megfogalmazódik a kérdés: mi van azzal a lelkes kórustaggal, aki abszolút nem tud énekelni?
– Volt olyan kórustagom, a hosszú évek alatt nem is egy, akinek abszolút nem volt hallása. De szorgalmasan látogatta a próbákat, szerette csinálni. És idővel szépen ráérzett, alakult a hangja.
– Mire emlékszik vissza a legszívesebben?
– A számos megnyert kórusversenyre, a Kun Béla Gimnázium – mai Nagy László Gimnázium – kórusával és a széchenyis fiúkkal, a laudatésokkal. Ezek a kórusok mind helikoni nagydíjas, sokszoros Év Kórusa címet elnyert együttesek voltak. A külföldi utakra, az olasz-, francia-, németországi, erdélyi hangversenyekre. És a rengeteg zenei tanulmányi – sokszor nemzetközi – versenyre, ahol szintén olyan eredményeket értünk el, amikre büszkék lehetünk.
[su_box title=”Névjegy” style=”soft” box_color=”#95713c” radius=”2″]Nagy Ernő 1949. február 6-án született Rákosszentmihályon. 1972-ben diplomázott a Pécsi Tanárképző Főiskolán, 1978-ban az ELTE-n. 1972–1980-ig Komlón, 1980-tól 1999-ig a pécsi Széchenyi István, 1999-től 2009-ig a Nagy Lajos gimnáziumban tanított irodalmat és ének-zenét. Munkáját többek között Németh László-díjjal, Artisjus-díjjal, KÓTA-díjjal, Városháza-emlékéremmel, Miniszteri Dicsérettel díjazták. Szabadidejében szívesen kertészkedik, főz és horgászik. Utóbbit Balatonmárián, ahol nyaralójuk van. Itt már gyakran megfordul két, Budapesten élő unokája is, Örs és Lőrinc.[/su_box]
Nagy Ernőt nagyszabású koncerttel köszöntik február 23-án a pécsi Ferencesek templomában mindazok, akik a hosszú évek során a keze alatt énekeltek.
