Katowice bőven nem a legszebb és legjobb lengyel város, de ha az ember minden évben ott fesztiválozik, elég jól megismeri ezt a bányászati és ipari múltjával küzdő, egyre csak szépülő, igencsak skizofrén helyet.
Annak ellenére, hogy Lengyelországban Katowicére egy jó pár éve fejlődő, folyamatosan csinosodó, kulturálisan egyre színesedő és megújuló városra tekintenek, Felső-Szilézia egyik legfontosabb, közel 300 ezres iparvárosa a mai napig kifejezetten skizofrén helynek tűnik, ami ugyan látványossá teszi, de széppé nem igazán. Katowice nem egy Krakkó, és persze nem is Varsó, viszont legalább úgy néz ki, mintha a két város identitászavaros zabigyereke lenne, épp ezért nem is a legnépszerűbb turistacélpont. Mivel azonban Katowicében rendezik meg a környék egyik legjobb fesztiválját, ezért aki az OFF Fesztiválra a városba utazik, az nyilván meg is nézi azt, ahogy én is tettem.
Nagyjából ez volt a hatodik fesztiválom, ennyi idő alatt pedig elég jól le lehet követni, hogy miként vált egyre barátságosabbá a 19. században Lengyelország iparát nagyban mozgató kohászati- és bányászváros. A folyamat pedig még mindig tart, ami kifejezetten érdekes városképet és bizarr városi atmoszférát eredményez.
Abból kifolyólag, hogy a többségében még mindig lengyelek által látogatott OFF Fesztiválon mindenki mindenkinek a haverja (meg ugye van ez a lengyel-magyar barátság is), jókat lehet beszélgetni a fesztiválozókkal a városról is.
A legjobb szöveget idén hallottam, egy krakkói srác mesélte, hogy abban a hotelben, amiben megszálltam, 10 éve még olyan prospektusokkal reklámozták Katowicét, melyekben – és ez halál komoly – ez a szöveg állt: „Bizonyos helyek azért léteznek, hogy más helyeket szebbnek találjunk”. Ekkoriban még csak a Spodek, a városi sportcsarnok volt az egyetlen igazi látványosság (a kifejezetten lehangoló óriási körforgalom, a Rondo közepén), mindössze azért, mert a több mint fél évszázada felhúzott épület úgy fest, mintha egy óriási űrhajó szállt volna le Katowice közepén.
Ekkoriban állítólag még belváros sem volt (az említett prospektus ezt is kiemelte), szerencsére azonban most már van, de tényleg mindössze pár éves. Viszont legalább van, és bizony jót lehet bent sétálni a főtéren, ahol a nagy bödönökbe kiültetett pálmák, a méretes sétálóövezetek, a mediterrán hangulatú térkövek, a helyiek által nyilvános medenceként használt szökőkút (mellette sok nyugágy), a mohákkal és egyéb növényekkel felfuttatott árnyékot adó falak kellemessé teszik a városközpontot (de könnyen el tudom képzelni, hogy ha egy nappal tovább maradtam volna, irdatlanul meguntam volna). Lehet jókat shoppingolni (Katowice közel sem drága), egymás mellett két nagy pláza is van (az egyik a Galeria Katowicka, melynek közvetlen szomszédságában van a szépen felújított, modern vasút- és buszállomás).
Az új mellett viszont végig ott van a régi, megannyi mementója látható a néhai bányászvárosnak, mely lassan rázza le magáról a szocializmus jeleit. A bödönös pálmafáktól pár lépésnyire már ott merednek a Hotel Silesia és a Hotel Katowice böszme szürke kockaépületei, a főtéri sétányról néhány métert kislattyogva orbitális panelszörnyekbe, multicégek hatalmas toronyházaiba és elhasznált, lerúgott, elhagyott házakba, vagy épp a vasút közel sem csábító épületeibe botlunk, melyek mellett viszont új járdák, pár éve ültetett fák, új buszmegállók húzódnak. Olyan, mintha történne valami, vagy mintha történt valami, de az útközben félbemaradt.
Ha viszont túlsétálunk kicsit a Rondón és a Spodeken, egyből feltárul előttünk a Katowicei Kulturális Negyed, a Nemzetközi Kongresszusi Központtal, a Nemzeti Szimfonikus Zenekar központjával (ez az ő Kodály Központjuk, állítólag hasonlóképp hibátlan akusztikával), és az új Sziléziai Nemzeti Múzeummal (a múzeum belülről is remekül fest, csak épp a kortárs lengyel művészek nagyon lengyel problémákra rávilágító agymenéseiből nem értettem semmit).
A kultúrnegyedet a bánya helyén építették fel, ami erősen szimbolikus térré válik így. A belül modernizált, kívül csak megszépített és renovált bányaépületekben kiállítások, bárok, rendezvények kapnak helyet, a múzeumparkban pedig felmehetünk egy 40 méter magas bányászati felvonóba is, ami már kilátókként működik (nem mintha olyan sok mindent látnánk onnan, szóval nem egy pécsi tv-torony). Nagyon szép, tágas és nyugis hely, rengeteg időt el lehet itt tölteni, és az szinte biztos, hogy nagyon jót tesz a város turizmusának is.
Történt egy minimum érdekesnek, maximum agyrémnek nevezhető dolog is az idei katowicei látogatásom során. A fesztivál utolsó napján a városban tartották meg a Tour De Pologne lengyel kerékpáros körverseny katowicei futamát, ami miatt 15 órától 5 kemény órára lezárták az egész belvárost és még jó pár másik utcát is, ezt azonban nem hirdették túl a városban. Fél órát vártam megannyi fesztiválozóval és helyivel a fesztiválbusz megállójában, mire odajött a helyi tömegközlekedési cégtől egy nagyjából 16 éves fiú, aki tört angolsággal elmagyarázta, hogy busz az van, és mindössze 10 perc séta a megálló. A séta valójában fél óra volt, a város széléről, az autópálya mellől indultak a buszok (2 darab), csak épp egyik sem ment a fesztiválra, sőt, a sofőrök azt se tudták, hogy egyáltalán van egy fesztivál a városban. Ilyenkor persze senki nem beszél angolul.
Odáig jutottam, hogy rendőrökkel álltam le beszélni, akik csak csóválták a fejüket, és azt mondogatták, hogy az egész város le van zárva, hiába próbálkozok. Vagy mehetek taxival, vagy várjak este 8-ig, amikor újra minden oké lesz. Szóval vártam, és lemaradtam pár koncertről, magamban szidva a városi kommunikációt, a biciklistákat, a 35 fokot, a buszsofőröket, és a hatalmas katowicei háztömböket, valamint a nyilvános vécék totális hiányát. De ezt leszámítva Katowice nem rossz hely, egyszer érdemes megnézni.
