Hirdetés

A Filharmónia Magyarország idén is zenét szüretel, így Pécsett ott is klasszikus zene szól majd, ahol senki nem számítana rá. Filmvetítés, operavacsora, operafürdő, családi programok és zenés meglepetések töltik meg Pécset és környékét szeptember 2-8. között.

Ahogy a Filharmónia Magyarország sajtóközleményében olvasható, a Kodály Központban, a Bazilikában és a Széchenyi téren most is lesznek koncertek, de a Zeneszüret Fesztiválon a dallamok elhagyják a hagyományos tereket, és ott is megszólalnak, ahol nem gondolnánk: a buszpályaudvaron, az Árkádban, a piacon, az éttermekben, a gyógyszertárban, az állatkertben és persze az utcákon és tereken. A fesztivál ideje alatt szinte lehetetlen lesz úgy jönni-menni a városban, hogy ne hallanánk valahol zenével. 

A Széchenyi téri KoncertMoziban az előző évi fesztiválok koncertjeiből mazsoláznak. A Kodály Központba költözik a Magyar Állami Operaház, Puccini egyik legszívbemarkolóbb operáját hozzák el, az 1800-ban, Rómában játszódó Toscát.

– A méltán ismert operát napjaink egyik leghíresebb tenorja, José Cura fellépése koronázza meg, hiszen ő alakítja az opera férfi főhősét. A nagy érdeklődésre való tekintettel a Toscát kétszer is eljátsszuk, amihez a jelmezeket maga José Cura válogatta  – emelte ki Szamosi Szabolcs a rendező Filharmónia Magyarország ügyvezetője.

Pécsre érkezik a Concerto Budapest is. Előadásukban Bizet Carmenjének legismertebb dallamai szólalnak meg, majd két olyan Csajkovszkij-művet hallhatunk, amelyek filmzeneként is gond nélkül megállnák a helyüket. A koncertsorozat zárása egyúttal az Angster-bérlet nyitánya is, hiszen a Bazilika orgonistája, Kovács Szilárd Ferenc és az Anima Musicae Kamarazenekar tölti be zenével a székesegyház patinás terét.

Nemcsak a koncertlátogatókat várják programmal, emeli ki a közlemény. Az olasz opera mellől az olasz gasztronómia sem hiányozhat az exkluzív OperaVacsorán, ahol a csábító ízeket az Operaház művészei fűszerezik meg bódító dallamokkal. A fiatalokhoz egy DJ által erősen újragondolt, átmixelt operadallamok szólnak éjszakai fürdőzéssel egybekötve a harkányi strandon. 

ZeneMustra várja az érdeklődőket több helyszínen, de lesz SzelfiSzüret is. A legkisebbeknek családi napot szerveznek, és először lesz Pécsen olyan Meseerdő, ahol a volt vidámparkban a mesék mellett a hangszerek is szóhoz jutnak majd. És mindezek mellett a szervezők még számos meglepetéssel készülnek.

A szabadtéri programok ingyenesek és előzetes regisztrációt sem igényelnek, így csak a közönség szemfülességén múlik, hogy mennyi jó zenét szüretel magának a hamarosan érkező őszi napsütésben.

A Zeneszüret részletes programja ezen a linken érhető el.

Hirdetés