Lovász István, Pécs közel két esztendeje megválasztott jegyzője a ranglétrát végigjárva jutott el a megyeszékhely közigazgatási és szakmai vezetői posztjára. Gyerekfejjel is a jogászkodás érdekelte már, s diplomájának megszerzése óta a munka tölti ki életének nagy részét. Mi arra voltunk kíváncsiak, mi ad neki motivációt, mennyi ideje jut saját magára, s mivel piheni ki fáradalmait.
– Lassan két éve ül a jegyzői székben. Áldás vagy átok, hogy fiatalon, alig 32 évesen feljutott a közigazgatási pálya egyik csúcsára?
– Egy percig sem bántam meg, hogy pályáztam a posztra, s azóta is nagy lelkesedéssel dolgozok. Azt el kell ismerni, hogy nem könnyű a rám mért feladat, de ezt tudtam. Ezres nagyságrendben kell államigazgatási jogköröket gyakorolni, több mint 300 dolgozóval kapcsolatban rendelkezem munkáltatói jogokkal, s folyamatosan őrködnöm kell az önkormányzat törvényes működése felett; talán ez utóbbi terület a munkám legérzékenyebb pontja. Ráadásul ma a rendszerváltás utáni évek önkormányzati szempontból legnagyobb közigazgatási átalakításának időszakát éljük. A szerencsém, hogy tizedik éve dolgozom a városháza falai között, ezért úgy érzem, nagy rálátásom van az itt folyó munkák egészére. Röviden tehát: a feladat komoly, de lelkesen és lelkiismeretesen igyekszem teljesíteni azt.
– Mindig a jogi, közigazgatási pálya érdekelte?
– Nemrégiben vettem részt egy általános iskolai osztálytalálkozón, amelyen egykori osztályfőnököm idézte fel, hogy ő már akkor sejtette, hogy jogászi pályán dolgozok majd. Tény és való, hogy a gimnáziumtól kezdve már tudatosan készültem a jogi karra.
– Feltételezem, az eredményei is megalapozták ezt…
– Főleg a humán tárgyakból álltam jól, azon belül is történelemből és magyarból voltam kifejezetten erős.
– Közigazgatási érdeklődése miért győzte le ügyvédi, bírói ambícióit?
– Nem volt teljesen határozott az elképzelésem, hiszen még egyetemistaként az egyik álmom volt, hogy a jogi pálya egyik legnagyobb kihívásaként egyszer bíró lehessek. Inkább azt mondanám, az élet úgy hozta, hogy a polgármesteri hivatalba kerültem, de őszintén megmondom, örülök neki, hogy így alakult. Legalább olyan szép kihívásokat tartogat ugyanis ez a szakma is, hiszen a jogi pálya talán legösszetettebb területe a közigazgatás.
– Hogyan került a városházára?
– Egyszerűen. Megpályáztam egy jogászi posztot, s felvettek, teszem hozzá: életem első munkahelyére. A vagyongazdálkodási, illetve a jogi feladatokkal foglalkozó csoporthoz kerültem fogalmazóként közel tíz esztendővel ezelőtt. Kezdő jogászként úgy éreztem, a poszt segítségével sokat tanulhatok, s kihívások elé állhatok.
– Kereste az előrelépési helyzeteket, vagy Önt találta meg a következő lépcsőfok?
– Igyekeztem a munkámat precízen, a lehető legjobban végezni, s ahogy a szakmai tapasztalatok gyarapodásával elkezdtem „látni a pályán”, célommá vált, hogy mozduljak más irányokba is. Szélesítettem jogi tudásomat, gyakorlati ismereteimet.
– Precíz, pontos, megbízható kollégaként írják le munkatársai. Honnan hozta mindezt?
– Úgy gondolom, hogy alapvetően megvoltak bennem ezek a jellemvonások; részben adottság, részben a szocializációm, neveltetésem miatt. De az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy jogászként csak precízen, nagy odafigyeléssel lehet és szabad dolgozni, legyen az ember ügyvéd, bíró vagy akár jegyző. Ez a hivatás ezt a hozzáállást kívánja meg, és egyúttal csak ezt tűri is el.
– Nem gondolta, hogy a fővárosban vagy külföldön még jobban ki tudná bontakoztatni tehetségét?
– Egész eddigi életem Pécshez kötődik, s mindig is nehezen tudtam volna elképzelni magam másutt. Családom, rokonaim egy része a fővárosban él, ezért gyakran járok Pesten, jól is érzem magam ott, ráadásul lehetőségem is lett volna ott munkát vállalni, de úgy érzem, itt van a hazám. Nem reklámszöveg: Pécs a részemmé vált, s nem válnék meg tőle soha. Az egyik legszebb, legélhetőbb városnak tartom.
– Nemcsak Pécs, de a Mecsek is előkelő helyet foglal el az életében. Nagy biciklista hírében áll.
– Jó idő esetén hétvégenként szívesen megteszem a Pécs-Orfű távot drótszamáron az erdei bicikliúton keresztül, vagy ha kevesebb az időm, a tv-toronyhoz, esetleg a tubesi kilátóhoz tekerek fel. Emellett esténként hetente háromszor-négyszer futok alkalmanként hat-hét kilométert, de az úszás, a síelés is közel áll hozzám. Ez utóbbi sport kisgyermekkorom óta az első számú szenvedélyem.
– Nagy a nyomás, ezért kell a sport?
– Részben. Gyerekkorom óta sportolok, így hozzánőtt az életemhez a mozgás. De igaz, hogy a napi 10-12 órás munkaterhet, a stresszt a sporttal tudom a leginkább kompenzálni, számomra ez a pihenés, a kikapcsolódás, a feszültség levezetésének egyik formája.
– Nyaralás?
– Szigorú vagyok magamhoz, ezért egy-másfél hétnél nem szívesen vagyok tovább távol a hivataltól nyáron sem, s inkább a hosszú hétvégék híve vagyok; szeretek „lőtávolban” maradni a városházától. Ha külföldre megyek, akkor is jobbára a horvát tengerpart közelebbi részéig látogatok el. Telente pedig inkább hosszú hétvégékre járok síelni, de ha tehetem, ezt több alkalommal is megismétlem.
– Családról egyelőre szó sincs?
– A magánéletre sajnos egyelőre nincs túl sok időm. Úgy érzem, ez nem az a fajta beosztás, amely mellett az elvárható módon tudnék koncentrálni a családomra. Mindazonáltal az elkövetkező években, remélem, erre is jut időm és energiám.
[frame]
Névjegy
Lovász István 1978 decemberében született Pécsen mérnök apa és biztosítótársasági alkalmazott édesanya gyermekeként; egy bátyja van. A Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, majd a pécsi jogi karon szerzett diplomát; jelenleg ugyanott végzi további tanulmányait. 2003-as diplomáját követően került a városházára; több területen dolgozott, jegyzői kinevezése előtt a városfejlesztési főosztály vezetője volt; 2011 óta Pécs jegyzője.
[/frame]
