Hirdetés

Augusztus 25-ig lehet szavazni a pécsi állatkert júniusban született csöppségének nevére. Szerintünk bármelyik jól illene a picihez, voksoljatok a kedvencetekre!

FRISSÍTVE (augusztus 27.): Megvan a név! Szia, Borka!

Az állatkert legújabb bejegyzésében megosztotta, a 2700 beérkezett szavazat után Borka lett a kisfóka neve.

Korábban írtuk

Nagy öröm érte bő két hónapja a zoot, június 17-én jött a világra a pécsiek kedvenc fókapárjának, Donkának és Bonifácnak a borja, melyről azóta már tudjuk, hogy nőstény.

A kicsi és szülei nyugalmának biztosítása érdekében a családi medencét egy darabig nem lehetett körbejárni, illetve a fókák tréningje is szünetelt. De már nem! Sőt, azóta a kishölgy is szorgalmasan tanulgatja a trükköket – szépen követi a céltárgyat (targetet), ismerkedik a karikán átbújással, pusziosztogatással és a labdával –, melyeket szülei gyakran bemutatnak a látogatóknak. Nézzétek csak!

Mint azt az állatkert friss bejegyzésében írja, a fókaleányzó egyébként szépen gyarapodik mind súlyra, mind pedig méretre. Önállóan eszik, emellett rendkívül kíváncsi, játékos és persze cuki. Már csak a neve hiányzik, ebben kéri most a segítséget a zoo.

A szavazatokat augusztus 25-én éjfélig várják, IDE KATTINTVA adhatjátok le. Döntsétek el, melyik illene legjobban a picihez, segítségképp mutatunk róla néhány új fotót!

Ha pedig meglátogatjátok a kis családot, ne hagyjátok ki a főépületbe betérve a Birdo – Az év madárfotósa nemzetközi verseny műveiből készült kiállítást – szeptemberig még megcsodálhatók a legszebb képek szeretett égi vándorainkról.

És még mindig nincs vége, ajánlunk még egy jó programot! Augusztus 30-án az Állatkertek Éjszakájával búcsúzhattok a nyártól, lesz rengeteg látványetetés, fényfestés, tűzzsonglőrshow, éjjeli rovarászás, játékos kísérletek és még megannyi érdekesség.

Hirdetés