Sokan nem is tudják, hogy a zsinagóga melletti sárga épület falai között olyan lángelmék tanultak, mint Fejér Lipót vagy Forbát Alfréd. Ez volt a Pécsi Zsidó Hitközség országosan is elismert népiskolája, ami a kommunista államosítás után már nem nyitott ki a rendszerváltás után sem – hiába kapták vissza a helyi izraeliták. Szomorú történet egy hajdan virágzó, majd véres véget érő iskoláról.
Egy virágzó pécsi iskola
A neves intézmény elődje a mai Mátyás király utcában működött és 1851-ig, amíg három tanítóval át nem vette a zsidó hitközség, magánkézben volt. A ma látható egykori iskolaépület a zsinagóga mellett 1887-ben nyílt meg, az általános iskolakötelezettség bevezetése után ugyanis robbanásszerűen emelkedett a nebulók száma.
Az iskola igazgatója áradozva írt az új helyről:
„Új, mondhatnók, palotaszerű iskolahelyiség épült, amely 8 tanszobából, 1 díszteremből és több más rendbeli szobából áll.”
Nyolc tagú tantestület állt össze, négyen – az igazgatót is beleértve – osztályt vezettek, rajtuk kívül pedig egy hitoktató, egy kézimunka-, ének- és tornatanár dolgozott még az iskolában. Ez nem akármilyen szám volt, a korabeli népiskolák mintegy nyolcvan százalékában csak egy tanító munkálkodott.
[su_note note_color=”#eaeba0″]A magatartás értékelése dicséretesre, jóra és szabályszerűre tagolódott, a szorgalom „ernyedetlenre”, dicséretesre, változóra, semmire, és az érdemjegyek is négy fokozatúak voltak csak: jeles, jó, elégséges, elégtelen. [/su_note]
Miután a hitközség átvette az iskolát, 1851-ben 67 tanuló járt oda, az új épületben viszont 1887-ben már 243-an kezdték meg tanulmányaikat. Ez a szám 1920-ra egészen 341-re duzzadt, utána azonban a szomorú történelem nyomott hagyott a statisztikákon: 1940-ben csak 121-en tanultak itt, 1947-ben pedig tragikus módon 31-en. A rá következő évben zárt be az iskola.
Az új iskola épületében dokumentált, igazgató által írt kis erkölcsi tanulmány a következőket tartalmazza:
„Mindenütt csak a tudás, a sok tantárgynak elsajátítása dominál, az erkölcsi nevelés pedig háttérbe szorul. Szoktassuk gyermekeinket igazi, őszinte szeretetre… a szeretet pedig szeretetet szül.”
[su_box title=”Híres nebulók” style=”soft” box_color=”#eaeba0″ radius=”2″]Ebben az iskolában tanult Fejér Lipót világhírű matematikus, nemzetközileg is elismert szakember – szülőházát ma tábla jelzi a Szent Mór utcában. Forbát Alfréd szintén nagy nevet szerzett magának, mint a Bauhaus-építészet egyik jeles alakja, de ide járt Ernster Dezső is, a világhírű énekes, aki a második világháború után Amerikában a Metropolitan operaház tagja lett.
Számos neves orvos tanult a pécsi falak között, mint például Fodor Leó fül-orr-gégész szakorvos, olyan gazdasági szakemberek, mint Róth Sándor, aki többek között az akkor már „Első Pécsi Bőrgyár” nevet viselő üzemet igazgatta több évtizeden át, és a neves pécsi Engel család több tagja (Engel Adolf, a legendás kereskedő nem csak a hitközség elnöki tisztjét töltötte be, óriási összegekkel támogatta a zsinagóga felépítését).
[/su_box]
Jött a huszadik század
Az első világháborút testközelből megtapasztalhatták a diákok: katonai célokra lefoglalták az iskolát, ahol jelentősen lecsökkentett óraszámban tudtak már csak tanulni. Hasznossá tették magukat ennek ellenére is: mindenféle gyógynövényt szedtek, szeretetadományokat gyűjtöttek, segítették a hadiárvákat.
A háború utáni szerb megszállás viszont nagyon betette a kaput. A nehézkes működés és a pénzhiány miatt felmerült a bezárás gondolata is, végül azonban sikerült túljutni a nehézségeken. A húszas években megint példaszerűen működött az iskola, a legújabb pedagógiai elvek-irányok szerint oktattak, bevezették a szabadban zajló tanórákat.
A harmincas évek második felében azonban egyre kevesebben iratkoztak be, az odajáró gyerekeket folyamatosan inzultálták a fiatalok, néha még a felnőttek is. A cserkészcsapatokból is kirekesztették őket.
Cserkészet a föld alatt
A mozgalmat a harmincas évek második felében szintén megfertőzte az antiszemitizmus, a cserkészet militarista jelleget öltött. A zsidó származású tagokat kizárták. Ennek ellenére a hitközség iskolájában, 1935-ben, egy lelkes tanító verbuvált egy zsidó cserkészcsapatot – nagyon kevés példa volt erre az országban.
A kis csapat az alagsorban kapott helyet, a fénytelen kis helyiséget feldíszítették nemzeti lobogókkal, székely fafaragásokkal, fotókkal, itt énekelték indulóikat. A kis őrs sem kerülhette el a sorsát: 1941-ben a Magyar Cserkészszövetség feloszlatta, később a fiatal tagok nagy részét két-három évre rá deportálták, szinte senki sem tért haza közülük.
A tragikus vég
1944 tavaszán sújtott le a náci hatalom a Pécsi Izraelita Elemi Népiskolára. A korabeli adatok szerint 112 6-10 éves diák tanult éppen ott, kivétel nélkül mindenkit Auschwitzbe deportáltak. Egyikük sem élte túl – a háború végén már dúlt a mészárlás, minden odaszállított kisgyermeket azonnal gázzal megfojtottak, testüket elégették. Róluk emlékezik meg a hitközség által 1946-ban kiadott Könnyek Könyve. A tantestületből csupán két ember – köztük a cserkészcsapat vezetője – élte túl a háborút, a többieket mind megölték a haláltáborokban.
A háború után ha csak átmenetileg is, de újra megnyitott az iskola harmincegy diákkal – köztük 24 nem is volt pécsi. Az utolsó tanév az 1947/1948-as volt, utána az államosítás következett. Bezárta kapuit az iskola, többé nem is nyitott ki, hiába kapta vissza a hitközség.
Forrás: Krassó Sándor: Rekviem egy pécsi iskoláért
