Hirdetés

Idén is folytatja a társasházi lakóközösségek kisebb felújításait támogató programját a pécsi önkormányzat. A TÁRS-program sikerének okairól Fürj Csaba képviselő és Mannó Erika társasházkezelő beszélt bővebben Kertvárosban, ahol több olyan renoválási munka is befejeződött már, amelyeket részben a városi pályázatból finanszíroztak.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az önkormányzat idén 200 millió forintos keretösszeggel hirdette meg a társasházak lakóközösségeinek karbantartási és kisebb felújítási munkálatait segítő – tavaly nagy sikerrel elindított – TÁRS-programot. A tavalyi pályázat visszajelzései alapján idén azonban néhány fontos módosítást is bevezettek:

  • A panelépületek mellett idén is pályázhatnak hagyományos technológiával épült társasházak, de csak azon 2006. január 1. előtt épült, minimum háromszintes épületek igényelhetnek támogatást, amelyekben legalább 8 lakás van.
  • Lényegi változás továbbá, hogy nyertes pályázat esetén a támogatás legfeljebb 50 százalékát a támogatási szerződés megkötését követően előlegként is igényelhetik a lakóközösségek.
  • Újdonság mindemellett az is, hogy a tervezett munkálatokra már a pályázat beadása előtt le kell bonyolítani a kivitelezői pályáztatást, amelynek keretében legalább három ajánlatot kell felmutatni.
  • Bővült a támogatható építési tevékenységek köre is: a magastetővel rendelkező társasházak már a tető felújítására is igényelhetik a támogatást.
Fürj Csaba képviselő és Mannó Erika társasházkezelő

A TÁRS-program kapcsán Fürj Csaba önkormányzati képviselő a Nagy Imre út 94-es szám előtt – ahol a pályázat eredményeként kifestették és újramázolták a lépcsőházat – kiemelte, hogy az első alkalommal, tavaly meghirdetett városi program sikerét jelzi, hogy az eredetileg rendelkezésre álló 150 milliós keretösszeg több mint kétszeresére érkezett be pályázat. Felidézte, hogy a közgyűlés ezért végül úgy döntött, hogy valamennyi érvényes pályázat megkapja az igényelt támogatást: így összesen 355 millió forintot fordított az önkormányzat a pécsi társasházak felújítására.

Hozzátette: tavaly, a projekt első körében 215 lakóközösség, azaz több mint 6800 pécsi család jutott így támogatáshoz.

Hangsúlyozta: a pályázatban elnyerhető összegből a kisebb társasházi felújítások gond nélkül megvalósíthatók, ami nagy segítséget jelent a kertvárosi panelek és társasházak lakóközösségének. Annak tükrében pedig – folytatta –, hogy a városvezetés idén vissza tudta fizetni a korábbi, fideszes vezetés által felvett hitel törlesztőrészleteit, nagy valószínűséggel a TÁRS-program következő körében emelni tudnak majd a megpályázható keretösszegen.

Mannó Erika társasházkezelő a fentiekhez hozzátette, hogy véleménye szerint a TÁRS-program sikeressége abban rejlik, hogy az önkormányzat a pályázattal valós igényeknek kívánt megfelelni. Mint mondta, az elmúlt évek során megemelkedett építési- és felújítási költségek miatt a programban elnyerhető összeg nagy segítségnek számít a társasházaknak, a társasházakban élőknek.

A pályázatból megvalósítható felújítási lehetőségek köre igen széles – folytatta – ezért többnyire minden olyan felmerülő tatarozási, állagjavítási és egyéb igényt kezelni tudnak a programnak köszönhetően, amelyek a társasházakban általában felmerülnek. Példaként a festéseket, mázolásokat, homlokzatfelújításokat, tetőszigeteléseket, lifthajtóműcseréket említette. Végezetül elmondta, hogy eddig 15 felújítási munkára pályáztak 12 társasházzal, ezek nagyrésze pedig már el is készült.  

A pályázatok beadási határideje: október 15.

A pályázat részleteiről a város honlapján tájékozódhatnak.

Korábban írtuk:

Hirdetés