Uniós forrásból nyert pályázati pénzt Pécs még 2016-ban arra, hogy a Füzes dűlőben napelemparkot alakítson ki. A száz százalékos támogatású, tehát önerő nélküli beruházás 2020-ban el is készült, a létesítményt a tervezett akvaparkra kapcsolták volna rá. Csakhogy utóbbi helyszíne időközben módosult, Tüskésréten építenék fel a komplexumot.
A napelemparkot azóta nem tudták beüzemelni. Ennek részben az az oka, hogy első körben azt próbálta megoldani az önkormányzat, hogy tudjon profitálni a parkból, de a támogatás egy részét ne kelljen visszafizetnie. Ha ugyanis nem saját intézményét vagy cégét látja el onnan árammal a város, hanem értékesíti a szabad piacon az energiát, akkor az uniós szabályok szerint a támogatás 40 százalékát önerőként biztosítania kell.
Csakhogy ez a törekvés szabályozási problémák és az energiaszolgáltatók ellenállása miatt nem vezetett eredményre, így maradt a szabadpiaci értékesítés lehetősége. Ahogy sajnos országos példa sincs erre a máshol elterjedt modellre.
Hogy ennek ellenére jól jár ezzel a megoldással is az önkormányzat, azt Ruzsa Csaba alpolgármester lapunknak a következőkkel magyarázta:
- az önerőként – egyébként az EIB-hitelkeretből – biztosítandó 230 millió forintot a napelempark várhatóan 2-3 év alatt megtermeli;
- az összeg nem vész el a város számára, hanem visszakerül a 2014-2020-as fejlesztési keretbe;
- már csak egy konkrét futó projekthez kell hozzárendelni, a javaslatról a pénzügyminisztérium dönt.
Az alpolgármester szerint két hónap múlva már működhet a napelempark.
A szükséges döntéseket a témában holnapi ülésén hozhatja meg a pécsi közgyűlés.