Sokan mozdulni sem tudnak egy gyermek mellett, nem úgy kettővel. Vannak viszont, akiket inspirál az anyaszerep. Lévai-Litter Évi ilyen, akit ereje elrepítette már Stuttgartig, de a magyar hírességek is ugyanúgy keresik a saját fejlesztésű hordozókendőjét. Hamarosan pedig egy bécsi kiállításon mutatja be mit tudnak ezek a termékek. És, hogy mindezt hogyan csinálja?
Az egész ott kezdődött, hogy Lévai-Litter Évi valahogy nem volt kibékülve a babakocsival. Ezért úgy döntött, hogy hordozókendőbe teszi csemetéjét, az akkor alig pár hónapos Alizt. Aliznak ez annyira megtetszett, hogy ezután már csak anyán akart lógni. Anya viszont úgy döntött, hogyha ez így lesz, akkor miért ne tennék ezt divatosan. Az irányzat bevált.
– Aliz csupán pár hónapos volt, mikor megvarrtad első hordozódat. Kik voltak az első megrendelőid?
– Az elején a közvetlen ismerőseimnek lett a miénkhez hasonló hordozójuk. Akkor még teljesen kiforratlan dizájnnal és koncepcióval „papírra” vetettem, amit az ismerős szeretett volna és én elképzeltem mintában, elküldtem neki a grafikai tervet és választott belőle egy neki tetsző verziót.
– Hipp-hopp új dimenzióba helyezted a baba-mama kapcsolatot a hordozással. Ez volt a célod? Vagy csak az anyai ösztöneidre hallgattál mikor elkezdted?
– Valójában az anyai ösztönből és a kezdő szülői felismerésből fakadt egyfajta elhatározás, hogy a hordozás ne legyen szubkulturális jelenség. Az anyaságnak én is úgy indultam neki, hogy én hordozni biztosan nem fogok. El is vették a kedvem egy bemutatóval és a „csíkos kendők” fura világával sem tudtam azonosulni. Aki belecsöppen a kismamaságba, az hamar szembetalálja magát mindenféle „anyai” irányzattal, miközben valójában a babák igénye – függetlenül attól hova születnek -, mely földrészre, mely városba, milyen anyagi körülmények közé, ugyanaz. Anya szívverésének hangja, melegsége létezik, semmi más. Szóval öt hét után én is feladtam a nézeteimet és elhatároztam: bizony, ha a lányom nem szereti a babakocsit és sehogy nem alszik el, csak rajtam, akkor keresek olyan hordozót, ami tetszik, kényelmes, egészséges és ráadásul „belevaló” trendi anyukás. Nem találtam, ezzel indult a mi történetünk.
– Mondd csak, kik segítenek? Hogyan tudsz két gyermek mellett sikeres vállalkozást vinni? Férjed? Nagyszülők? Vagy ilyen jó vagy időbeosztásban?
– Rózi 8 hónapos, rutinos hordozott baba, így rá nem sok gondom van, mert tőle tudok dolgozni, hogy stílszerű legyek, van két kezem mindenre. Mikor Rózi született, aznap a gyermekágyról Tatár Csillával beszéltük meg, neki és a kis Milánnak milyen hordozója legyen majd, szóval még ott sem volt megállás. Van egy végtelenül türelmes és bölcs férjem, aki főleg a világnézetével és a megfontolt természetével segít azon kívül, hogy mindig intézi a lányok körüli teendőket, ha nekem „éppen ég a ház”. Általában nagyon komoly időbeosztásunk van, reggelente intézzük az anyagbeszerzést, délután, amíg Rózi alszik, adminisztrálok és az esti lefekvés után dolgozom még. A hétvége viszont szent, akkor a családé minden pillanat. Sokat segítenek a szüleim, anyum főleg a futárszolgálatot segíti, hogy ott is flottul menjen minden.
– Mi az eredeti szakmád, kapcsolódik a mostani munkádhoz?
– Közgazdász vagyok és igazából nem is a varrásban élem ki minden örömöm, hanem a kreatív részében, a kollekciótervezésben, a marketingben. Igazi komplex gazdasági feladattá vált már az én kis ölelkezős álmom, a mybabyhug, ami magyarul annyit tesz hogy ölelni a babámat.
– Bécsben is bemutatkozol, kerestek már hazánkon kívülről is?
– Igen, folyamatosan vannak megkereséseim és vannak vásárlóim, ami nagyon jó visszajelzés, hogy a munkám színvonala máshol is bőven megállja a helyét. Főként külföldön élő magyarok, de az ő környezetükben élő külföldi ismerősök is már szívesen ölelgetik a babájukat az én termékeimmel. A legutóbb egy nagymama vitte például az aznap születő első unokájának Stuttgartba, tőlem indult a lányához a szülőszobára. Nagyon izgalmas történetekkel találkozom így.
– Mivel lennél elégedett? Vagy elérted a célodat?
– Van egy gyönyörű családom, ennél nagyobb célom és örömöm nem is lehetne. De szakmailag közel sem gondolom, hogy elértem volna a célomat, még az útnak csak az elején tartok, egyedül ballagok rajta és remélem, hogy egyszer majd más anyukáknak is tudok munkát adni egy olyan helyen, ahol a legszebb célért az anyai ölelésért dolgozunk.
– Ha nem épp dolgozol, mit csinálsz? Hogyan lazítasz?
– Szeretek sportolni, például a ha tudunk, akkor járunk babyGymre, de most nem jut rá sok időm, sajnos. Rózival általában gyalog megyünk a városba intézni az ügyeket, beszerezni, ami kell, ha ott van dolgunk. Felcsatolom a hátamra, felhúzom a sportcipőm és lesétálunk a Mecsekről a legmeredekebb utcákon, iszunk közben egy kávét – és vissza. Imádom ezeket a reggeleket. Hétvégén van együtt a család, de akkor se nagyon tudok leállni a gondolatokkal.
És ez így helyes, további sok sikert és ölelést kívánunk!
