Fényes katonai pályát futott be, világhírű vívó lett, kétszer is hadifogságba esett, majd itthon és Amerikában is bajnokcsapatokat edzett. Szálka volt a kommunisták szemében, így emigrációban halt meg Jekelfalussy Piller György, a magyar vívósport legendás alakja.
Biztos sokan felkapták a fejüket, amikor a közelmúltban emléktáblát avattak a PTE Általános Orvostudományi Kar elméleti tömbjének falán Jekelfalussy Piller György tiszteletére, hiszen a szakmában jártasokon kívül a társadalom elenyésző százaléka hallott már a sportolóról, aki a huszadik század első felének nemzetközi szinten is egyedülálló, kétszeres olimpiai bajnok vívója, majd vívóedzője volt.
Lassan tűnt fel a tehetség
1899-ben született Piller György Egerben. Szülei a kezdetektől fogva katonának szánták, így került Pécsre, ahol a neves hadapródiskolába járt. Itt szeretett bele a vívásba, katonai tanulmányai során.
A háború végezte után is csak a húszas évek végén derült ki, hogy óriási tehetség a sportban, akkor jöttek az eredmények. 1925-ben végzett a Sporttanárképző Intézetben honvéd sportoktatóként, a honvédségnél vívást, ökölvívást, birkózást tanított.
Országosan bronzérmet szerzett tőr egyéniben 1928-ban, amivel kvalifikálta magát az olimpiára. Amszterdamban tőrcsapattal ötödik lett, párbajtőrcsapattal nem ért el helyezést.
Ezután váltott kardvívásra, ebben már óriási sikereket ért el. Szinte minden tekintetben tökéletes sportoló volt: kötélből voltak az idegei, stratégiai zseni volt, harcstílusa pedig kiismerhetetlen, ugyanis teljes mértékben ellenfele stílusától függött, milyen taktikát alkalmaz.
A csúcson
A fényes sikerek nem sokáig várattak magukra: 1931-ben egyéniben lett Európa legjobbja, csapatban 1930-ban, 1931-ben, 1933-ban, 1934-ben.
1933-ban szinte hihetetlen jelenetnek voltak szemtanúi a nézők. A már visszavonult Piller a nézőtérről segítette ki a csapatot az Eb döntőjében. Az olaszok megóvták az egyik magyar vívó szerepeltetését, Piller azonnal beugrott a helyére. És ha már ott volt, négy ellenfelet gyűrt le egymás után.
Los Angelesben, 1932-ben ért fel a csúcsra, a magyaroknak nem volt ellenfelük az olimpián. A nagy ellenfél olaszok is simán kaptak ki a csapatunktól. Piller Györgyöt egyéniben is csupán egyszer múlták felül, könnyedén nyerte az olimpiai aranyat – ekkor már 33 éves volt.
A rákövetkező évben már szövetségi kapitányként szolgálta a magyar vívósportot.
Csapatban legtöbbször Gerevich Aladárral, Kabos Endrével vívott együtt.
Fényes katonai pálya
Alighogy Pécsen befejezte a hadapródiskolát, 1917-ben zászlóssá avatták, majd rögtön ki is vezényelték a frontra, ahol az olaszok és a románok ellen is harcolt.
1918-ban már kinevezték hadnaggyá, még csak tizenkilenc éves volt. A háború vége azonban nem sikerült a legbékésebben: cseh hadifogságba került Kárpátalján. A kaotikus idők végetértével Károly-csapatkereszttel ismerték el a frontvonalon való hősies helytállását.
A húszas évek nyugalma és a harmincas évek páratlan sportsikerei után a második világháború kirobbanásakor szólította a múltja. 1944-ig a kormányzó testőrségénél teljesített szolgálatot, emellett szüntelenül próbált segíteni családjának zsidó ismerősein. A keleti hadszíntérre vezényelték, majd zászlóaljparancsnokként teljesített szolgálatot a Balaton térségében. 1945-ben Stájerországban szovjet hadifogságba esett. Az olimpiai bajnok vívónak azonban volt akkora neve, hogy leszállítsák a foglyokat Szibériába szállító marhavagonról. Természetes volt ezt követően, hogy a háború után a hadseregben később „nélkülözhetőnek” lett bélyegezve, és elbocsátották a szolgálatból.
Katonai utóéletéhez még hozzátartozik, hogy miután emigrált, itthon a kommunisták hadnaggyá fokozták le a hajdan alezredesi rangig eljutott háborús hőst.
Betegen, de aktívan, még emigrációban is
A hányattatott háborús évek után megint nehéz idők következtek. Piller már csak a vívással foglalkozott a negyvenes évek második felétől egészen haláláig. Négy olimpiára vitte ki a csapatot, akik ott is nagy sikereket értek el, az 1956-os játékok után pedig már nem tért haza Melbourne-ből.
Családjával együtt Los Angelesben telepedett le, ott edzősködött, immár súlyos, gyógyíthatatlan rákbetegen. Ennek ellenére hihetetlenül aktív volt, megalapította a Pannonia Athletic Clubot. Vívói természetesen többször is – háromszor egymás után – megnyerték az amerikai bajnokságot. 1958-ban a kaliforniai egyetem vívómesterré nevezte ki. 1960-ban, hosszú betegeskedés után elhunyt a római olimpiai idején.
