Csontváry Kosztka Tivadar, a modern magyar festészet egyik legeredetibb alakja százhatvan éve, 1853. július 5-én született Kisszebenben (ma Sabinov, Szlovákia). Csontváryt a maga korában különcnek, sőt egyenesen bolondnak tartották, ma azonban a magyar piktúra legnagyobbjai között tartják számon, akinek képeiért hatalmas összegeket fizetnek az árveréseken.
Csontváry előbb kereskedősegéd volt, majd 1875-ben gyógyszerészdiplomát szerzett, később jogot tanult, tisztviselő lett Pesten. 1879-ben egy betegsége után a Tátrába utazott lábadozni, közben az iglói gyógyszertárban dolgozott. 1880. október 13-án égi szózat (valószínűleg skizofréniás hallucináció) azt közölte vele: „Te leszel a világ legnagyobb napút festője. Nagyobb Raffaelnél”. Csontváry Rómába ment, és Raffaello képeit tanulmányozva úgy döntött: ezeknél jobbat is tud festeni. A hívásnak azonban csak egy évtizeddel később engedett, 1894-ig a Losonc melletti Gács községben patikusként dolgozott, hogy a festészethez szükséges pénzt előteremtse.
41 évesen kezdett tanulni Hollósy Simon müncheni iskolájában, majd Párizsban, Itáliában képezte magát, főleg a múzeumok anyagát tanulmányozta. 1897-től járta hátára kötözött ládájával Dalmáciát, Nyugat-Európát, Egyiptomot és Palesztinát, Libanont és Szíriát, és megállás nélkül festett. Műveit először 1905-ben mutatta be, a közönség és a kritika azonban jobbnak értékelte Raffaellót, sőt Csontváryt a legtöbben bolondnak nézték. A kudarc kedvét szegte, a festőt egyre jobban hatalmukba kerítették téveszméi. 1909-től már nem alkotott, ehelyett kultúrával és művészettel foglalkozó írásokban bizonygatta igazát, beadványokat írt, az első világháború alatt csataképeket és történelmi tablókat tervezett. Hadikölcsönökbe fektetett pénzét elvesztette, a Monarchia felbomlása után a csehszlovák megszállás miatt gácsi patikája bérleti díját sem kapta meg. A magyar festészet egyik zsenije magányosan és szegényen halt meg 1919. július 20-án.
Csontváry kora egyetlen irányzatához sem tartozott, az emberi lét egyetemes kérdései, a belső és a külvilág ellentmondásai nőttek kozmikussá művészetében. Festészetét varázsos színvilág, mágikus-realista hangvétel és szuverén szimbólumteremtő erő jellemzi. „Életnagyságú tájképeinek” sorát a Selmecbánya látképe nyitja, melyet 1903-ban a Vihar a Nagy Hortobágyon követett. Jelentős művei a Fohászkodó Üdvözítő, A Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben. Belső lelki drámáit vetítette a természet jelenségeibe, azok panteisztikus megfogalmazását adta a Görög színház romjai Taorminánál, a Baalbek című képein, lírai, mesehangulatú festménye a Sétakocsizás Athénban újholdnál. A Magányos cédrus és a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban pszichózissal átitatott mágikus panteizmusát fejezi ki. Fontos műve a hatalmas Mária kútja Názáretben, utolsó jelentős képe az 1909-ben született Tengerparti sétalovaglás.
Műveinek utóélete éppoly furcsa, mint élete volt. Képeit Gerlóczy Gedeon építészmérnök mentette meg, aki 1919-ben a Bartók Béla út 36-38. szám alatti házban, irodát keresve botlott a tetőtéri műteremben összetekert, hagyatéki árverés során zsákvászon-értékben számba vett vásznakba. Gerlóczy felismerte a képek jelentőségét és megvette őket, neki köszönhető az életmű fennmaradása. Mivel a nagy méretű képeket Csontváry csak feltekerve tudta szállítani, azok már a festő életében megrongálódtak, később is sokat hányódtak, ezért komoly restaurálásra szorultak.
Csontváry művészete végül nagy nemzetközi sikert aratott, Picasso például azt mondta képei láttán: „Nem is tudtam, hogy rajtam kívül más nagy festője is volt századunknak”. Csontváry 127 ismert alkotásának nagy része Pécsett, néhány jelentős képe a Magyar Nemzeti Galériában látható, az utóbbi években műveiből Szegeden és Szentesen is rendeztek tárlatot. Árveréseken ritkán felbukkanó alkotásait rekordárakon ütik le, tavaly decemberben 240 millió forintért kelt el Traui tájkép naplemente idején című festménye. A korábbi magyar árverési rekordot is egy Csontváry-alkotás, a Szerelmesek találkozása (Randevú) tartotta, amelyért 2006-ban 230 millió forint adtak.
