Szent Borbála hosszú évtizedeken át védte meg a pécsi bányászokat a sújtólégtől és egyéb váratlan bányakatasztrófáktól. De ki is volt valójában Borbála, és hogyan vált szentté?
Szent Borbála nevét bizonyára sok pécsi és Pécs környéki hallotta már jó párszor. A szentről elneveztek a városban utat, közösségi házat, Vasason működik a Szent Borbála Egyesület, de ott található a Szent Borbála park is, sőt, a vasasi templomban oltárszobrát és a róla készült festményt is megnézhetjük.
Neve főként a pécsi és Pécs melletti települések bányászünnepségein kerül szóba, azzal pedig nem árulunk el nagy titkot, hogy Szent Borbála a bányászok védőszentje volt. Ennél azonban érdekes módon nem sokan tudnak többet a középkor egyik legismertebb szentjéről, ami valamelyest szomorú, hiszen Borbála tragikus, kegyetlen vértanúlegendáját érdemes ismerni ahhoz, hogy tudjuk, miért is oltalmazza – többek között – a bányászokat.
Borbála a mai Törökország területén fekvő Nikomédiában született, és ott is halt meg, a 4. században, egy előkelő pogány családban. Az Érdy-kódexben olvasható legenda szerint apja betegesen féltette egyetlen gyermekét, a gyönyörű és okos Borbálát a keresztényektől (akinek a neve egyébként a pogány Barbarus női változata).
A kis Borbálát apja a kor tudományágainak legnagyobb mestereivel taníttatta, közben pedig nagyon ügyelt arra, hogy keresztény tanokkal ne ismerkedhessen meg, keresztényekkel ne érintkezzen.
A kereszténygyűlölet legmeghökkentőbb megnyilvánulásaként a már tizenéves Borbálát apja egy kizárólag számára épített, fényűzően berendezett toronyba zárta, ahol csak tanáraival és szolgáival találkozhatott. Pompás, kényelmes börtönét soha nem hagyhatta el, itt kellett várnia arra, hogy apja mikor adja férjhez egy hozzá hasonlóan gazdag és pogány úr fiához. Magányában Borbála azonban meg akart és meg is ismerkedett a kereszténységgel: titokban, becsempészett keresztény írásokat olvasott, sőt még meg is keresztelkedett (egy Bálint nevű pap osont be hozzá). Hite börtönében is nagy volt, ennek jeleként a toronyszoba két ablaka mellé egy harmadikat vágatott, így tisztelgett titokban a Szentháromság előtt.
Mikor apja közölte vele, hogy megtalálta számára a tökéletes pogány férjet, Borbála megtagadva a kényszerházasságot, bevallotta, hogy megkeresztelkedett. Az apa ezt meghallva irdatlan haragra gerjedt és meg akarta ölni egyetlen lányát, akinek sikerült kibújnia kezei közül és elmenekülnie a toronyból. Apja üldözőbe vette, de Borbála szerencsére el tudott bújni egy barlangban, ami pontosan előtte nyílt meg (egy kis utalás ez a bányászok felé). Nem sokkal később azonban egy pásztor elárulta apjának, hogy hova bújt a lánya, akit gyorsan el is fogtak, elvittek a város bírájához, aki halálra ítélte, de előtte kegyetlen módon meg is kínoztatta. A főtéren meztelenre vetkőztette Borbálát, megkorbácsoltatta, így hajtotta végig a városon, majd égő fáklyát dobott az arcába.
Borbála kínzása közben imádkozott, arra kérte Istent, hogy takarja el meztelen, vérző testét a város lakói elől, hogy azok ne nevethessék ki. Imája meghallgattatott, a kínpadra sűrű, fekete felhők ereszkedtek és eltakarták Borbálát. A lány apja ezt látva olyan mérhetetlen dühbe gurult, hogy a kínpadra felrohanva saját kezűleg fejezte le lányát. Borbála így vált vértanúvá a legenda szerint. Apját pedig, a kivégzésről hazafelé menet agyonvágta egy villám. Borbálát az a Bálint pap temette el, aki megkeresztelte.
Borbála oltalmát – apja halálának körülményei miatt – szokás kérni a villámcsapások, váratlan halál, és a hirtelen tűzvészek ellen is, a régi vészharangokra ezért is szokták rávésni képét. Ebből kifolyólag egyébként a harangöntők is védőszentjüknek választották, ahogy a hegymászók is, akiket a villámcsapás sokszor fenyeget. A puskapor feltalálása után – amelyre úgy tekintettek régen, mint a villámlás és a tűz egyesült erejére – a tüzérek védőszentje is lett. A bányászok tehát nem véletlenül tették meg szentjükké Borbálát, hiszen a berobbanó sújtólég egyszerre volt váratlan, ólálkodó, és a villámlásokhoz hasonlóan gyors gyilkos.
Íme egy rövid ima, amit talán a régi pécsi bányászok is elmormoltak, mielőtt lemerészkedtek a mélységbe: „A hirtelen és készületlen halál elleni oltalmazónak tekintjük, és kérjük az Urat,hogy Szent Borbála közbenjárására halálunk előtt részesülhessünk szentségeiben.”
December 4-ei ünnepét, a legendáját övező kérdőjelek miatt 1969-ben kivették a hivatalos katolikus naptárból, az azonban az immár közel 70 éve megrendezett pécsi bányásznapi rendezvényeken is jól látszik, hogy a szent tisztelete nem szűnt meg.
