Az orvosok az utóbbi hónapok botrányai után úgy érezték, hogy meg kell szólalniuk. Nevük vállalásával és a problémák megfogalmazásával szeretnének változást elérni, mert úgy érzik, hogy már nincs mire várni – írja az Index.
Az utóbbi hónapokban egymást érték a botrányok a magyar egészségügy körül: a megdöbbentő ombudsmani jelentés után a sajtó nyomása is szükség volt ahhoz, hogy változás legyen a Merényi pszichiátriáján; a Szent Imre kórházból tömegesen távoznak az aneszteziológusok, akik ha nem vállalnák lelkiismereti alapon a munkát, összedőlne a rendszer; a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházban 16 orvos adott ultimátumot az igazgatónak: vagy ők vagy a főorvosnő, az igazgató pedig valamiért nem hajlandó foglalkozni az üggyel. Az esetek közös metszéspontja, hogy a kórház vezetései mindenáron védik a döntéseik helyességét, az orvosok pedig nem hallatják a hangjukat.
Most viszont 64 orvosnál betelt a pohár, és lapunkon keresztül akarják felhívni az emberek és Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár figyelmét a helyzet kritikusságára.
A levelet aláíró orvosok az 1001 orvos hálapénz nélkül nevű Facebook-csoportban szerveződnek, jelenleg 180 tagjuk van az ország minden részéről, a rezidenstől az osztályvezető docensing. Nem akarnak politizálni, nem is hivatalos érdekképviseleti szervként működnek, a csoport csupán „egy fórum, ami a mostani helyzetben meg akar szólalni”.
A csoportjuk létrejöttének legfontosabb hozadéka, hogy „az elmúlt 9 hónapban Szegeden a sürgősségi osztály példáját követve 3 intenzív és egy pszichiátriai osztályon megszüntettük a hálapénz elfogadását”. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy minden kórterembe és részlegre kifüggesztették, hogy nem kérnek hálapénzt.
Amennyiben munkánkkal elégedett, és ezt szeretné kifejezni az osztály dolgozói számára, úgy kérjük, hogy azt szóban vagy írásban tegye meg – írják a több helyre is kifüggesztett táblákon. A Facebook-csoport névválasztása nem véletlen, ugyanis szerintük a hálapénznél (szaknyelven paraszolvencia) kezdődnek a magyar egészségügy problémái.
Alább olvashatja a levél legfontosabb részeit, a teljes írást az orvosok Facebook-oldalán találja.
„A hálapénz olyan közös korrupciónk, amelynek a hálához már régen semmi köze, mindenki a saját vagy hozzátartozója biztonságáért aggódva fizeti. Pontosabban a biztonság illúziójáért, mert az ellátás egyéni szintjén az orvos úgyis tehetetlen marad. A hálapénzzel ugyanis nem tudja megváltani az összeomló rendszert, abból nem lehet ápolót foglalkoztatni, vagy modern gyógyszert venni. Higgye el, amit az orvos meg tud tenni, az pénz nélkül is módjában áll” – kezdődik a levél.
A hálapénz legkárosabb hatása a kölcsönös bizalom rombolása mellett az, hogy felülírja a szakmai szempontokat: ellehetetleníti a fiatalok képzését, és rontja az ellátás színvonalát, mert nem képességek és minőség szerint oszlik meg
– írják, és hozzáteszik, hogy a hálapénz a legnagyobb tabu az orvosok között.
„Mivel szégyelljük, senki nem beszél róla, fogalmunk sincs, ki fogadja el és ki nem (csak sejtéseink vannak arról, hogy van egy nagyon szűk orvosi réteg, aki a nyugat-európai béreknél is magasabb havi jövedelemre tesz szert a kierőszakolt hálapénzzel)” – írja a 64 orvos, akik szerint a hálapénz fenntartásában igazából a mindenkori egészségügyi kormányzat érdekelt, nem véletlenül, hogy az egészségügyi államtitkár nem akar hozzányúlni, hanem úgy véli, hogy majd magától kikopik.
Az orvosok szerint a rendszer második kritikus pontja a dolgozók fizetése: „A Miniszterelnökség vezetője úgy nyilatkozott, hogy »fizetünk, amennyit tudunk«, az orvosokat pedig jól keresőnek próbálta beállítani az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. A tény e sértő cinizmussal szemben az, hogy míg a magyar orvost valóban a magyar miniszterelnök fizetésével várják külföldön, addig itthon törvény által pontosan szabályozott orvosi bértábla szerint fizetik az orvosok többségét: még az EU-s régiókért felelős klinikákon is van 1000 Ft nettó órabér alatt kereső tapasztalt szakorvos.”
Pedig ez egyszerű matek lenne: egyetlen rezidens, azzal, hogy megmenti a betegei munkaképességét, vagy alkalmassá teszi, hogy ne szoruljon más emberek segítségére, a szakvizsgáig a fizetése és a képzése költségének sokszorosát menti meg az államnak.
Hozzáteszik viszont, hogy egyáltalán nem természetes, hogy még sokáig lesznek rezidensek: „Elhallgatott probléma ugyanis, hogy az orvosképzés olyan krízisben van az oktatók hiánya miatt, hogy az már az orvosegyetemek akkreditációját fenyegeti. Mindennapi valóság, hogy nincs, aki gyakorlatot tartson, miközben (az elvándorlás miatt) folyamatosan növelik a hallgatói létszámot”.
Eddig végig az orvosokról volt szó, a 64 orvos szerint azonban az emberek akkor fognak felismerni egy valódi reformot, ha a kormányzat stabilizálja a gyógyítás alapját adó képzett szakdolgozók bérét: „Az ápolóink fehér ruhája mögött olyan sorsok bújnak meg, amiről sokaknak elképzelése sincs. A gyógyításban legfontosabb szövetségeseink egzisztenciálisan és érzelmileg megalázva hagyják ott a szakmát vagy az országot.”