A Harry Potter-sorozatért életkortól függetlenül rajonganak emberek milliói, sikere több mint 20 éve töretlen. A könyvekből filmek, használati- és ajándéktárgyak, figurák és játékok, szabadidőparkok attrakciói és kávézók születtek többek között; Pécsett pedig nemrég szabadulószoba nyitott, melynek háromféle pályája közül az egyiket a kis varázslótanonc univerzuma ihlette. Spoilerektől mentes élménybeszámoló következik.
Három ismerősömmel jelentkeztünk be múlt hétvégére a néhány hete üzemelő, új pécsi szabadulószobába. Mivel hatalmas rajongói vagyunk a Harry Potterről szóló könyvsorozatnak, nyilván ezt a pályát választottuk, én személy szerint nagyon vártam már az élményt.
Korábban még csak egyszer próbálkoztam hasonló játékkal, akkor Budapesten valamilyen horror tematikájú szobában jártam egy nagyobb csoporttal. A pécsi helyszínekre összesen 4-4 fő tud egyszerre bemenni, így a létszámot kimaxolva keltünk versenyre a 60 perces játékidővel.
A szabályok viszonylag egyszerűek voltak, amire a helyiségben „ne piszkáld”-matrica van ragasztva, ahhoz nem nyúlhatunk, minden más eszköz és tárgy segíthet teljesíteni a végső célt: megtalálni az utolsó horcruxot.
A játék maga nem volt túlságosan bonyolult, akár gyermekek számára is abszolút élvezhető véleményem szerint (11 éves kortól engednek be a Harry Potter-szobába), a mi csapatunk átlagos időt futott, 16 percünk maradt a végéig. A kialakítás igényes és modern, érdekes és részben meglepő megoldásokkal találkoztunk. Nagyon tetszett a dizájn és bevallom, picit el is vitte a figyelmemet a szabadulásról a sok izgalmas kis részlet.
Nem állítom, hogy nem volt szükségünk némi segítségre, de erre a szabadulószoba tulajdonosai végig figyeltek, több alkalommal – talán kicsit sokszor is – jópofa tippekkel irányítottak minket a célhoz. Összességében szuper időtöltés volt ez a körülbelül 45 perc, élveztük a közös gondolkozás, és persze közvetve a roxforti kastély varázsát.
A szabadulószoba műfajjal kapcsolatban egyetlen negatív érzésem van – és ez persze nem a pécsi hely sajátossága, hanem általános dolog –, méghozzá az, hogy egy pályán csak egy alkalommal okoz izgalmas élményt végigmenni. Nyilvánvalóan amiatt is van több különböző játék, hogy az ilyesmit kedvelők többször visszamehessenek „repetázni”. Persze el tudom képzelni, hogy időről időre alakítsanak a feladatokon, ebben az esetben biztosan én is újra játszanék.
Csapattársaim véleményét is kikértem a dologról:
2. csapattag: „Hangulatos volt, tetszett nagyon. A rejtett kapcsolók nagyon bejöttek, de szerintem kicsit túl sokat segítettek az üzemeltetők. Illetve többször ránk szóltak, amit másként is meg lehetett volna oldani, például valami fantasy megoldással megakadályozni, hogy idő előtt fedjünk fel egy titkot. Mivel az elején sok mindenre figyelmeztettek, kicsit elbizonytalanodva nyúltunk a dolgokhoz, nem mertük igazán „felforgatni” a helyszínt.”
