A Pécsi Kulturális Központ szervezett egy túrát a belváros alatti pincerendszerbe. Mi is elmentünk, és megtudtuk, hogy hogyan alakultak ezek a járatok, valamint jelenleg milyen célt szolgálnak.
A városban jelenleg három alagútrendszer van: a pezsgőpince, ami ötemeletes, az egyetemi pincerendszer, amit több mint félmillió téglából építettek, és a Széchenyi tér alatti járat, amit most mi is bejártunk Gábor Olivér régész vezetésével.
A belváros alatti alagútrendszer másfél kilométer hosszú, a legmélyebb pontja pedig tíz méter. Ide a Széchenyi tér tetejéről, a Művészetek Házából és a városházából lehet lejutni, mi utóbbiból indultunk, ugyanis a többi bejáratot éppen elárasztotta az eső.
De hogyan is került ide ez a járat?
Az 1600-as években Makár János huszárkapitány vezetésével betörtek a magyar huszárok a városba és felgyújtották. A Habsburg Birodalom segítette a város újjáépítését, méghozzá támogatással: azok, akik pincével kezdték a házuk építését, adókedvezményt kaptak.
Így 1686-tól rengeteg pince épült, amelyekkel ugyan nem az volt a szándék, hogy pincerendszert alkossanak, de végül azért csak összeértek.
Ahol pedig mégsem értek össze a járatok, ott a Pétáv az 1980-as években összekötötte azokat, hiszen rájöttek, hogy ha egy vezeték meghibásodik, akkor nem kell feltúrni az utakat, ha az egy alagútrendszerben van. Ezért lefektették ide a vezetékeket, és innen látják el Pécs belvárosának fűtésrendszerét.
A járatokra vannak rákötve a nagyobb hőigényű épületek, többek között a Pécsi Nemzeti Színház, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma, a városháza és a megyeháza is.
