A mecseki erdők hangja és édesanyjának éneke ölelte körül gyermekkorában. Nem tudott, igaz, nem is akart szabadulni a muzsika varázsától. Zeneszerzőként immár nemzetközi színtéren is elkezdte járni a maga útját, de Pécsett éli mindennapjait. Csernák Zoltán Samu nevét mostanság bábszínházi produkciók révén hallhatjuk, ám az ifjú komponista egyéb tervekből és hangokból is kifogyhatatlan.
– Első fontos emlékem a zenéről, hogy édesanyám népdalt énekel. Két-három éves lehettem, és elemi erővel hatott rám, hogy létezik a monoton beszédnél magasabb és mélyebb hangok tartománya is – meséli Csernák Zoltán Samu. – Persze, ettől még lehettem volna erdész vagy vadász, ha a szüleim példáját követem, ám a véméndi általános iskolában a mohácsi muzsikus, Gász Miska bácsi óráin végleg elbűvölt a zene világa. Szintetizátoron tanultam játszani nála. Kilencévesen otthonra is kaptam egy kis hangszert: másfél oktávnyi volt a hangterjedelme, és egyszerre csak egy billentyű szólt rajta, de nekem a mindenséget jelentette. Miska bácsi szorgalmazta, hogy járjak zeneiskolába, így 7-8. osztályos koromban Mohácson már klasszikus zongoradarabokkal is megismerkedtem.
– Mikor komponált először?
– Akkortájt. Megragadott egy hangulat, talán filmnézés után, s azt próbáltam visszaadni a szintetizátoron. Aztán Pécsen a Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskolában kaptam igen sokrétű képzést, elsőtől kezdve tanultunk zeneszerzést, improvizálást, muzsika és vizualitás ott egymást inspirálta.
– Gyermekkorának legfőbb színtere a Mecsek. Az erdőnek csendje van vagy nesze?
– Tavasszal, amikor téli álmából föléled, talán még hangosabb is, mint a városi nyüzsgés. Gyerekként ezt vettem természetesnek, nem is figyeltem rá különösképpen. Szó szerint az erdőben nőttem föl, pontosan egy István-kunyhó nevű helyen, Véménd és Feked között éltem hétéves koromig, akkor édesapámból fővadász lett, s elköltöztünk a mészkemencei vadászházba, Ófalu mellé.
– Vadászni is megtanult?
– Igen, mondhatjuk. A szüleimmel is jártam vadászatokra, tanultam lövészetet, koronglövészetben például megyei bajnokságokon, felnőttek között holtversenyben első helyezett is lettem.
– Mit szóltak a szülei a pályaválasztásához?
– Egy kikötésük volt, az, hogy jól érezzem magam abban, amit csinálok.
– De meg lehet élni a komponálásból?
– Igen. Bár nagy adag szerencse is kell hozzá, és olyan kapcsolatrendszer, ami segíti az előrelépést. Mostanában többnyire színházi zenét írok, e körön beül ajánlásokkal is megy az ember híre. Ennek köszönhetően bábszínházi berkekben egyre ismertebb vagyok, és ami hosszabb távra biztató, hogy sok teátrumba visszahívnak. Pécsen kívül Szombathelyen, Győrött, Szabadkán, Békéscsabán is megfordultam már.
– A színházi zene: alkalmazott művészet. Sok kötöttséget is jelent az alkotói szabadság mellett.
– Az a nagy szerencsém, hogy remek rendezőkkel dolgozom, és könnyen megértem, miféle előadásban gondolkodnak. Szeretem az adott színház tagjait alkalmazni muzsikusként, mert sokkal inkább magukénak érzik a produkciót. Igaz, ez jobban megköti a kezem, hisz olyan hangszerekre kell írnom a zenét, amilyeneken játszanak. Ám amit a lelkesedésük hozzátesz, az pótolhatatlan.
– Melyik volt eddig a legkülönlegesebb színházi munkája?
– A maga nemében mindegyik az, de A sivatag hercege, amit a PNSZ Kamaraszínháza mutatott be az előző évadban, különösen közel áll a szívemhez. Ez egy keleti világot idéző, fiktív perzsa mese, melynek varázslatos miliőjéhez az élőzene, a muzsikusok aktív jelenléte is sokat hozzátesz. Remekül tudtam kamatoztatni ebben a munkában az Indiában szerzett tapasztalataimat. Tavaly a MárkusZínház művészeivel töltöttem ott egy hónapot, megismertem a zenei gondolkodásukat és a hangszereiket, egy szitárt be is szereztem magamnak.
– Milyen stílusokat szeret?
– Ez épp olyan, mint a ruhaválasztás: sokfélében el tudom képzelni magam. Mindenfajta zenei stílusban meglátom a jót, az értékeset, ezért kedvelem és hallgatom is az elektronikus zenétől a klasszikuson át a dzsesszig mindegyiket, a hangulatomtól függően. Imádom Mozartot, Bachot, a kortársak közül John Cage neve jut először eszembe. Nem tudnék élni a zenéjük nélkül, viszont arra sem vágyom, hogy mindennap ők szóljanak a cd-ről.
– Mobiltelefonos csengőhangtól multimédiás zenéig sok mindennel foglalkozott már. Hosszabb távon mit tervez?
– Nagyon szeretnék filmzenét komponálni, akár sorozathoz is. Úgy érzem, ebben a világban meg tudnám mutatni magam. Londonban él egy rendező barátom, aki elindított egy web-sorozatot A kerítés (The Fence) címmel. Az első két epizódhoz ők válogatták a zenét, a harmadikhoz már én írtam, és most készül a negyediké.
– Hogyan zajlik ez a munka?
– A rendező felvázolja nekem az elképzelését, részben szavakkal írja le, részben olyan hangulatú muzsikákat vág össze, amilyent vissza szeretne hallani. Ennek ismeretében megnézem az adott epizódot, s arra komponálom a zenét. Gyorsan dolgozom, egy 6,5 perces filmé például írással, rögzítéssel, keveréssel együtt nem tartott tovább egy hétnél. Igaz, előtte sokat agyalok rajta.
– Harminc éves. Egy idő után szűknek érezheti a teret Pécsett.
– Egyelőre a bázisomnak tekintem, s ha el is megyek, mindig ide térek vissza. Többször megpróbáltam elhagyni a várost, de sosem sikerült. A továbbtanulás idején egy ausztrál egyetem elektronikus média szakát néztem ki magamnak, aztán Svájc is szóba jött. Bennem volt a vágy, hogy világot lássak, mert imádok utazni. A filmes szakmai vonalat igyekszem most Londonban építgetni, de ott is szívesen kipróbálnám magam bábszínházi közegben. Angliában csak produkciós irodákon keresztül lehet eljutni a teátrumokig, fel is kutattam néhányat. Öt számomból hármat beválogattak, s azóta is folyamatosan küldök nekik dalokat, amiket kiajánlanak. Innen már messzebbre is vezethet az út.
– A 2005-ben alakult Singas Project billentyűse volt. Amilyen kiemelt figyelem övezte felbukkanásakor az együttest, most olyan nagy a csend körülötte.
– Három lemezt készítettünk, a másodikat az év legjobbjának jelölték elektronikus zene kategóriában. A sikerét annak is köszönhette, hogy hangzásvilágban, megszólalásában nem követtük a trendet. Jólesett az elismerés, hisz fél évig dolgoztunk az anyagon, az egyetemen is kihagytam miatta egy szemesztert. Sajnos azóta mindenkit másfelé sodort az élet, felbomlott a zenekar, bár májusban adtunk egy fantasztikus koncertet Nápolyban. Többféle formációban működtünk ugyanis, és dzsesszénekesünk, Rostás Bea Piros révén hívtak meg minket egy fesztiválra. Négy év után összejöttünk egy próbára, buszra ültünk, lenyomtuk az 1600 kilométert, volt egy éjszakák, hogy átvegyük a város hangulatát, aztán színpadra léptünk. Ott derült csak ki számunkra, hogy mi vagyunk a fesztivál fő zenekara, előttünk fiatal bandák, szólisták mutatkoztak be. 600-700 néző előtt zenélhettünk, a végén már együtt énekelték velünk a dalok könnyen megjegyezhető sorait. Fantasztikus élmény volt! Ha minden jól megy, jövőre is ott leszünk, ugyanis visszavárnak minket.
– Mik a legközelebbi tervei?
– Mindig is érdekelt a minőségi muzsikálás műszaki háttere, most ebbe ástam bele magam. A barátaimmal alakítunk ki épp egy hangstúdiót a Perczel utcában, ahol nyugati színvonalon lehet majd rögzíteni a zenéket.
– Saját szerzői lemezben nem gondolkodik?
– De, épp tervezem, hogy az eddigi bábszínházi zenékből válogatnék egy lemezrevalót, főleg a színészek által előadott dalokból, meg néhány rövidebb kompozíciómból. Portfoliónak is jó lenne, átfogó képet adna az eddig tevékenységemről. Szóval, nem lezárna egy korszakot, inkább összegezne.
– Nagyobb lélegzetű műnek mikor jöhet el az ideje? Nem vágynak szimfóniát vagy rekviemet írni?
– Dehogynem. Elméletben sok mindent tudok is már hozzá, de lelkileg még nem vagyok elég érett rá. A rekviemre biztosan nem, a szimfónia felé vezető úton már lettem egy-két lépést. Azt hiszem, a filmzenék ennek az előfutárai. Amit az említett angol web-sorozat harmadik epizódjához írtam, abban már vonósnégyest alkalmazok, plusz nagybőgőt és zongorát. Ez hozzásegíthet ahhoz, hogy a későbbiekben akár szimfonikus zenekarra komponáljak valamit. A lépcsőfokokat azonban végig kell járni.
– Ha megadatna, hogy nagy elődei közül bárkivel találkozzon, kit választana?
– Mozarttal szívesen buliznék. Sétálnák, elvinném egy kocsmatúrára, s mindenhova beülnénk, ahol van pianínó. Nem unatkoznék mellette, szerintem megtalálnánk a közös hangot!
