Pécs történelme és kultúrája – nem mellesleg szépirodalma – elképesztően gazdag. Az pedig, hogy mindehhez szinte bárki hozzáférhet, nagyban köszönhető a Tüskés Tibor által életre hívott Pro Pannonia Kiadónak. Ma Szirtes Gábor vezeti a kiadót és a hozzá csatolt Pro Pannonia Alapítványt, vele beszélgettünk Pécs irodalmáról, napjaink tendenciáiról és arról, hogy hogyan tud érvényesülni ma egy elsőkönyves szerző.
– Mikor indult a kiadó?
– 1985-ben akkor még Pannónia Könyvek névvel – első vidéki kiadóként –, Tüskés Tibor pécsi irodalomtörténész gondozásában, aki a Baranya Megyei Könyvtár kötelékében végezte még a munkát. 1991-ben útjára indult a Pro Pannonia Kiadói Alapítvány is, ami aztán 1996-tól átvette önálló jogutódként a korábbi munkát. Azóta ezzel a névvel működünk.
– Csak a helyi irodalom kap teret a kiadónál?
– Kezdetben Tüskés Tibor mindenekelőtt szépirodalmi köteteket jelentetett meg pécsi szerzőktől. Büszke vagyok arra, hogy nincs olyan neves szépíró, költő Pécsen, Baranyában, a dél-dunántúli régióban, akinek legalább egy munkáját ne jelentettük volna meg az évtizedek alatt – Bertók László, Fodor András, Takáts Gyula, Csorba Győző, Pákolitz István és még sokan mások. Ez egy kicsit programszerű is számunkra, ahogyan az is, hogy ezeket az országos kereskedelemben is terítsük.
Lassan bővülni kezdett a kör, de mindmáig erőteljes a munkánkban a helyi művelődéstörténet, köztörténet. Jómagam is írtam könyvet például az 1896-os év városáról A millenniumi Pécs címmel és a 19-20. század fordulójának jeles személyiségeiről a Pécsi Pantheon kötetemben.
Számos sorozatot indítottunk el és jelentettünk meg. Például a Bauhaus pécsi mestereiről (Forbát, Breuer, Weininger, Molnár), hagyaték-feldolgozásokat például Tüskés Tibortól, Csorba Győzőtől, Lovász Páltól, Rajnai Lászlótól naplókat, levelezésköteteket.
– Ma viszont már nem csak a kultúra kap szerepet.
– Ma is igyekszünk regionálisan ezt erősíteni, de számos tudományterülettel is bővült a kör, mint például a magyar és egyetemes történelem, a pszichológia, a jogszociológia, a pedagógia, a földrajz, a biológia. Sőt, Bárdi László neves Kína-kutatónak is itt jelent meg az első és eddig utolsó kötete, amiben a magyarság őstörténetének nyomait kutatja Kínában és Mongóliában. Egyébként a kiadások fele pécsi-baranyai szerzők keze munkája, a másik felét az ország egyéb részében élő alkotók jegyzik.
– Hogyan vélekedik a papíralapú és az elektronikus irodalomról, e-könyvekről? Tényleg vége lesz a „Gutenberg-galaxisnak”?
– Felesleges a vészharangot kongatni, az írott könyv véleményem szerint mindig meg fog maradni, hiszen vannak olyan sajátosságai, amikkel az elektronikus forma nem vetekszik. Vannak akik szeretnek egy könyvet kézbe fogni, hiszen teljesen más kapcsolatba lehet kerülni egy papíralapú kiadvánnyal. Jómagam is sokat dolgozom a gépen, főként szöveggondozásra használom, de ez munkaeszköz, esztétikai élményt korántsem nyújt. Nagyszerű dolog az elektronika, de több műfajban – az albumoknál, képzőművészeti kiadványoknál – nem veheti fel a versenyt a nyomtatott papírral. A Pro Pannonia is rengeteg könyvet ad ki, csak papíralapon és folyamatos irántuk az érdeklődés, több mint harminc éve.
– Nehéz a dolga ma egy elsőkönyvesnek Pécsen? Milyenek az esélyei, hogy megjelentesse, kiadassa művét?
– A mi kiadónk munkájában két tényező játszik szerepet: egyfelől az indulás óta következetesen érvényesülő felfogás, miszerint egy bizonyos értékkategórián kívül eső kötet nem jelenhet meg. Számunkra fontos: a kézirat az adott műfajban értéket közvetítsen. Ha én személyesen ezt nem tudom megítélni, szaklektor segítségét veszem igénybe. Előfordult már olyan eset, hogy a felkért szakember tanácsára szakmailag nem megalapozottként elutasítottuk a benyújtott kéziratot, viszont máshol sajnos sikerült megjelentetni a könyvet a szerzőnek, a kötet pedig több ezer példányban meg is „fertőzte” szakmaiatlanságával az olvasóközönséget.
Másrészről meg kell teremteni a kiadás feltételeit. Az elsőköteteseknek – főleg költőknek, prózaíróknak – mindig azt szoktam javasolni, hogy először próbálkozzanak folyóiratokban, periodikákban megjelentetni az írásaikat. A kiadó sokkal kedvezőbben fogad egy olyan szerzőt, aki jó ajánlásokkal, referenciákkal, folyóirat-szerkesztők ajánlásával érkezik.
– Hogyan vélekedik, az online blogokon, közösségi médián keresztül is felkarolhat egy kiadó egy szerzőt?
– Igen, bár nálunk erre még nem volt példa. Országosan említhetnénk Nyáry Krisztián esetét, aki Facebookon publikált írásaival olyan magasra jutott, hogy ma már könyvkiadónál tölt be magas pozíciót. De a Pro Pannoniának nem profilja ezeknek a szerzőknek a felkarolása.
– Hogyan került a kiadó élére? Hogyan indult a pályája?
– Magyar-orosz szakon végeztem Szegeden, majd később az ELTE levelezőjén politológiát. De mindig is az irodalomhoz kötődtem igazán. 1990-ben pályázat útján elnyertem a sorozatszerkesztői pozíciót a Baranya Megyei Könyvtárnál. Később a könyvtárban a kiadói osztály vezetője is lettem, amikor pedig önállósult a kiadó, az élére kerültem. Tüskés Tibor 1991-ben ment nyugdíjba, onnantól haláláig a kuratórium tagja volt. Ő volt a legjobb munkatársam, szakmai segítőm, még a nyugdíjas éveiben is, közel két évtizeden át.
– Mi lehet a kulcsa annak, hogy ilyen sikeres a kiadó, meg tud fogalmazni egy elvet, ars poeticát?
– Gyergyai Albert mondását vallom én is, amit Tüskés Tibortól hallottam sokszor, miszerint a különbözőségek nem kizárják, hanem kiegészítik egymást. Mit is jelent ez? A Pro Pannoniánál a legkülönbözőbb stílusokat képviselő, legkülönbözőbb irányultságú, világlátású szerzők megjelentethetik műveiket, minket egyedül az értékkategória foglalkoztat. Mindig ezt tartottam munkám során szem előtt az évtizedek alatt.
Amellett pedig, hogy szeretem csinálni, egyfajta szolgálatot is jelent ez: azzal, hogy kiadom a helyi művészet, irodalom, tudomány legjelesebb munkáit a legjelesebb szerzőktől, nem csak nekik, a városnak, a megyének hajtok hasznot, hanem sokaknak, így saját magamnak is szellemi gyarapodást jelent ez.
– Szabadidejében mivel kapcsol ki?
– Hát, szabadidőm nem sok van! Feleségemmel szeretjük a zenét – koncerteket, hangversenyeket –, a színházat, szeretünk sétálni, járni a Mecseket, ha pedig hosszabb időre is el tudok szabadulni a munkától, meglátogatjuk a fiunkat és két unokánkat, akik Pécstől távol élnek.
