A 2004-ig fideszes, aztán rövid ideig jobbikos, a politikától 2006-ban visszavonult, majd oda 2017-ben visszatért pécsi Körömi Attilát a napokban beválasztották a Momentum elnökségébe. Napok alatt rengetegen borultak ki emiatt: kritikus kommentek százai születtek a Facebookon, de médiaszemélyiségek is háborogtak nyilvánosan, például Puzsér Róbert megmondóember is. A civilben egy pécsi középiskolában, jórészt sajátos nevelési igényű, és nehéz szociális körülmények között élő gyerekeket tanító Körömi Attilával a felháborodás lehetséges okairól, a Fideszről, a Momentumról és civil szakmájáról beszélgettünk, valamint arról, mennyit változott ő és a magyar politika a kétezres évek közepe óta.
– Nem ment el a kedve a politizálástól? Minden oldalról kapott rendesen Ön és a Momentum is amiatt, hogy beválasztottak a párt elnökségébe. Számított ekkora viharra?
– Ekkorára nem. Persze egy ilyen reakció benne van a pakliban, ha valakinek van politikusi múltja. Az egésznek nem az ereje lepett meg, hanem az éle.
– Mit ért ezen?
– A türelmetlenség lepett meg. Én megjártam a magam Canossáját. Nem abban az értelemben, hogy bűnöm lenne. Korábbi politikai pályám során egyetlen forintot nem tettem el, amivel ne tudnék elszámolni, és mindig demokratikus elveket vallottam. Canossán azt értem, hogy nagyon jót tett nekem, hogy hátrébb léptem 2006-ban a politikából. Volt erőm a döntést meghozni, mert azt éreztem, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Amikor 2018-ban Pécsett elindultam a Momentum országgyűlési képviselő-jelöltjeként a választáson, a kritikus hangok már megjelentek. Meglepett, hogy most újra. Valószínűleg a Momentum elnökségi tisztsége 2020-ban, két évvel a választások előtt mást jelent, mint 2018-ban nem a legesélyesebb jelöltnek lenni egy pécsi körzetben. Nem haragszom azokra, akik támadnak. Az viszont elgondolkodtató, hogy miközben a fél ország hatalmas politikai változásra vágyik, sokan elvennék az egyes embertől a változás jogát. Nem tudják elképzelni, hogy másfél évtized alatt valaki változhat. Ha valaki általánosságban változásra vágyik, de azt kétségbe vonja az egyes ember szintjén, akkor tényleg változást akar, vagy azt, hogy újra folytassuk le azokat a sehova sem vezető küzdelmeket, amelyek ide juttatták ezt az országot? Menjünk vissza az origóhoz, és kezdjük elölről a liberális kontra konzervatív, baloldali kontra jobboldali vitákat? Én nem vagyok hajlandó oda visszamenni. Szóval ezt az egészet én úgy fordítottam le magamban, hogy ha változtatni akarunk, akkor el lehet fogadni valakitől azt, hogy megváltozott, főleg ennyi, a civil életben eltöltött év után.
– Konkrétan mi az, amiben Ön változott? Mennyiben más a 2020-as Körömi Attila, mint mondjuk a 2004-es, aki a Magyarország európai uniós csatlakozásáról szóló szerződés kihirdetése ellen szavazott a parlamentben?
– Annak idején a nemzetek Európájában hittem. A fiatalabb generációk már „használják” az Európai Uniót, mi akkor, a kétezres évek elején még nem használtuk. A lányom 2004-ben végzett a főiskolán, és láttam, hogyan találja meg magát itthon Európában. Külföldi barátok, utazások, élmények, kapcsolatok. Ez nagyon erősen hatott rám. Ma már a mélyebb európai integráció híve vagyok.
– Mi az, amiben nem változott?
– Ami nem változott, az a nehéz sorsú emberekkel szemben meglévő felelősségtudatom. Az 1990-es évek elején, az első önkormányzati ciklusban önkormányzati képviselőként, a szociális bizottság elnökeként megkezdtük a pécsi hajléktalanellátás megszervezését, fórumokra jártunk, küzdöttünk például egy lányanyaotthonért. De a korrupció elleni küzdelmet is kiemelt feladatomnak tartottam mindig, ebből volt a legtöbb ütközetem néhány akkori pécsi szocialista politikussal. Nem a baloldali emberekkel álltam szemben.
A szüleim gyári munkások voltak.
– „Sólyom László a liberális értelmiségnek, az SZDSZ holdudvarának előretolt éke.” Amint arra Hont András, a HVG újságírója Facebook-oldalán felhívta a figyelmet, ezt Ön írta 2005-ben a köztársaságielnök-választás előtt.
A kommenteket nézve ezen sokan megütköztek. A liberális jelző hosszú évek óta szitokszó a Fidesz kommunikációjában.
– Az európai politika a liberális demokrácián alapszik, és ez így van jól. Sajnos Magyarországon a rendszerváltás utáni politikai vitakultúra a liberális jelzőt nagyon hamar derékba törte, elvesztette eredeti jelentését és egyfajta bélyeg lett. Örülök, hogy a Momentum volt annyira bátor és használja a liberális jelzőt is, azaz meg akarja védeni. Jómagam tanárként az empátiát, a toleranciát mindennél többre tartom, a baloldali értékek közül a nehéz helyzetben lévő társadalmi csoportok felkarolásának szükségességét magaménak vallom. Fontos nekem az a Magyarország, amit a pécsi 2-es buszon látok reggelente, munkába menet.
– Amit most elmondott, és amit 2005-ben leírt, az nagyon távol áll egymástól. Mi történt időközben?
– Észrevettem, hogy annak a nagyon egészségtelen vitakultúrának a jegyében használtam én is a liberális jelzőt. De nem szeretnék magyarázkodni, hiszen én 2006-ban húztam egy nagyon határozott vonalat és úgy döntöttem, hogy nem folytatom, amit addig csináltam. Ha most nem értünk szót egymással, konzervatívok, liberálisok, szociáldemokraták, zöldek, akkor nem lesz változás.
– Nem lehet, hogy az van a kritikák és a felháborodás mögött, hogy Önben a 2010 előtti politikai elit egyik prominensét látják, a Momentum pedig azzal a mottóval indult el pár évvel ezelőtt, hogy tiszta lapot nyit a magyar politikában?
– Elkövettem azt a hibát 2006-ban, hogy viszonylag csendben vonultam vissza a politikától. Sokan emiatt nem tudják az igazi okát annak, hogy miért szálltam ki.
– Miért szállt ki?
– A Fidesz a ‘98-as választásra megalkotta a Van más választás: polgári Magyarország programot. Én abban hittem. Miután 2002-ben egy hajszállal elvesztette a Fidesz a választást, a párt hátat fordított ennek a programnak. Más útra lépett, a társadalmi feszültségek keltésének, a társadalom kettészakításának útjára. Én akkor tényleg úgy gondoltam, hogy a Jobbik felkarolhatja a Fidesz által kidobott programot, és hittem abban, hogy nekem ebben szerepem lehet. Az volt a javaslatom, hogy a Jobbik az MDF konzervatív vonalához hasonulva fogalmazza újra magát. Kudarcot vallottam, a Jobbik más irányt választott, én pedig kiszálltam. A párt egyébként az én kilépésem után, a 2006-os olaszliszkai tragédiát követően kezdett el radikalizálódni. Nekem a polgári értékrend volt a fontos mindig. Lehet mondani, hogy a polgár alapvetően jobbra húz, de szerintem az a polgár, aki jogkövető, független, de tesz a közösségért, és kulturáltan képes vitatkozni bárkivel, aki hozzá hasonlóan demokratikus értékeket vall. Éppen ezért szerintem van baloldali polgár, konzervatív polgár, zöldéletmód mellett elkötelezett polgár. Miután a Momentum meghirdette a jobb-bal szembenállás meghaladását, 2017 tavaszán küldtem nekik egy e-mailt, amiben leírtam, hogy én a polgári Magyarország eszményében hiszek, és ha ez nekik belefér, akkor segítenék a pártnak.
– Azt összefoglalta, Ön mit látott meg a Momentumban: a bal-jobb szembenállás meghaladását. De ők vajon mit láthattak meg Önben?
– Amikor 2017-ben Pécsett beléptem a Momentumba, akkor – az ember ugye idősödik – én nem megindulni akartam, hanem segíteni, közösségben lenni, megismerni őket. A 2018-as jelöltség is úgy jött, hogy azt mondtam, ha van fiatalabb tag, aki ezt ambicionálja, én leszek az első, aki segíteni fogja a kampányát. Mivel nem volt ilyen, azt mondták, ha vállalom, akkor azt köszönik. A választás után sem akartam tovább lépkedni felfelé, hanem dolgoztunk tovább. Lement a sikeres EP-kampány és a sikeres önkormányzati kampány. Másfél évig a pécsi alapszervezet alelnöke voltam, de tavaly ősszel nem jelöltettem újra magam. A kampányok utáni viszonylag csendesebb időszak lehetővé tette, hogy végiggondoljam, mit csináltam eddig a Momentumban. Kampányról kampányra daráltuk a melót, és közben azért ülepedett néhány gondolat, amit szerettem volna kitenni a párt belső nyilvánossága elé. Ekkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy elindulnék a tisztújításon, azért, mert arra sokan figyelnek, és ha az ember ír egy pályázatot, egy programot, azt ilyenkor a párton belül mindenki elolvassa.
– Hány jelölt volt az elnökségi tagságra?
– Sok jelölt volt, ebből került be hat az elnökségbe. Van egy nagy felhajtóerő most a Momentumban. Önkormányzati képviselőink, polgármestereink lettek. Azok, akik az elmúlt időszak kampányait végigcsinálták, elkezdtek rálátni a politikára, jöttek a gondolataik. Hihetetlenül értékes pályázatok születtek. A küldöttgyűlés pedig döntött.
– 2017-ben írt egy cikket az akkor egy ideig nem kormánypárti Magyar Nemzetbe „Sir Robin és a pécsi hiány históriája” címmel, részben Páva Zsoltról, részben a pécsi politika elmúlt évtizedeiről, a helyi összefonódásokról. Ez volt formálisan a visszatérése a közéletbe. Most hogyan látja a pécsi politikát? Ki tudott lépni a múlt árnyai közül?
– Nem látok be mélyen a helyi ügyekbe. Azt tudom, hogy intenzív munka folyik a pécsi közgyűlési koalícióban. Ez egy komoly összecsiszolódási folyamat. Nagyon nehéz dolga van a városvezető politikai erőknek, hiszen irdatlan kormányzati elvonások sújtják az önkormányzatot. Félő, hogy felszámolják azt az anyagi alapot, aminek segítségével előre lehet vinni a várost. De még ennek ellenére is előre lehet vinni, mert nem minden pénzkérdés. Hadd hozzak fel egy pozitív példát a múltból. A szocialista Tasnádi Péter körül polgármesterként nem volt nagy hűhó, de egy végtelenül tisztességes ember volt, aki nagy szorgalommal, alázattal tette a dolgát. Remélem, hogy ott vannak a Tasnádi Péterek ebben a koalícióban.
– Mit csinált 2006 után, miután kilépett a politikából?
– Először visszamentem az eredeti szakmámba, kereskedelmi-üzemgazdász vagyok. Egy pécsi nagykereskedelmi raktáráruházban helyezkedtem el vezetőként. Miután innen eljöttem, sok helyen próbálkoztam. Sok visszautasítást kaptam a munkaerőpiacon, de szükségem volt erre. Jó volt megmártózni abban a világban, ahol mindenért meg kell küzdeni. Aztán beadtam egy pályázatot egy szigetvári középiskolába, ahol négy évig tanítottam, fantasztikus közeg volt, felemelt. Közben abszolváltam a közgazdász tanár képzésen az akkori BGF-en. Nem volt kötelező, de éreztem, hogy nekem ez kell, mert tanulni akarok 51 évesen. Hatodik éve dolgozom a József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskolában, most már kizárólag sajátos nevelési igényű diákoknak tanítok élelmiszer-vegyiáru eladó részszaképesítéshez szükséges ismereteket. Szakmát adunk nekik, és azon keresztül fejlesztjük őket. A tanítást egyébként nem hagyom abba, nem engedem el, szükségem van rá.
– Finoman szólva nem tipikus politikusi pályát futott be. Nem nagyon tudok mondani példát arra, hogy valaki egy évtized után tért vissza a magyar politikába a teljesen civil életéből. Nem lehet, hogy a mostani idegenkedést ez is táplálja?
– Lehet. Biztosan van ennek egy olyan olvasata is, hogy ez mit izgágáskodik itt már megint. De a másik olvasata meg az – és én tudom, hogy az az igaz –, hogy én egyszerűen nem tudom elengedni azt az eszményt, amiért 1990-ben elkezdtünk politizálni. Amikor azt hittük, hogy itt demokrácia lesz és új társadalom, verseny, minőség, és pozitív nemzetkép, nem acsarkodás meg gyűlölködés. Még időben kiszálltam a kétezres években a politikából ahhoz, hogy felelősséget kelljen éreznem amiatt, ahová ez az ország mára jutott. Persze lehet, hogy aktív politikusként szólhattam volna hangosabban néha. Általános felelősséget érzek viszont az országot illetően, és amíg van szellemi és fizikai munícióm, segíteni szeretnék befejezni a rendszerváltoztatást, ami jogi és gazdasági értelemben végbement, de társadalmi értelemben még nem. Ráadásul a jogi és a gazdasági tartalma 2010 óta súlyosan sérült, sérül. Kényelmes lenne a fotelből szurkolni meg lájkolgatni, de én nem ezt akarom.
– Mi a következő lépcsőfok, a parlamentbe készül?
– A pályázatomban három fontos vállalást tettem. Ha megválasztanak, lemondok a Budapesti Közlekedési Központ igazgatósági tagságáról. A második, hogy két évre vállalom az elnökségi megbízatást. A harmadik pedig, hogy nem szeretnék országgyűlési képviselőjelölt lenni. Utóbbit azért rögzítettem, mert jelöltként rövidesen el kellene kezdeni a kampány előkészítését, ami nem fér össze azzal a munkamennyiséggel, amit elnökségi tagként tervezek elvégezni.
– Listán sem akarna bejutni?
– Szimbolikus, bejutásra nem esélyes helyek valamelyike szép üzenet lehet. Engem a Momentum szólított meg, kizárólag miattuk, értük tértem vissza a politikába. Számomra a Momentum parlamentbe jutása és a kormányváltás az elsődleges, nem táplálok országgyűlési képviselői ambíciókat.
