Hamarosan elkészül a sokak által ismert pécsi fotográfus, Körtvélyesi László, a népszerű Körte könyve, amely sok kis történeten, élményen keresztül ad majd betekintést életének legfontosabb mozzanataiba. A népszerű művész ezen kívül is nagy feladat előtt áll, hiszen a nyáron kezdődő – és Pécsen immár második alkalommal megrendezendő – nemzetközi kórusfesztivál, az EUROPA CANTAT hivatalos krónikása szeretne lenni, 27 év elteltével ismét. Interjú.
Körtvélyesi László 46 éve él Pécsen, s ezen a sajátos emberöltőnyi idő alatt rengeteg élményben volt része.
– Velem nagyon sok minden történt, megszámlálhatatlan kisebb-nagyobb vagy éppen óriási esemény részvevője és krónikása lehettem. A hétköznapjaim is itt teltek, amelyek még egy nem alkotó embernek is óhatatlanul egy sajátos részvételét jelentette a város életében, szövetében. Ez nem csak konkrétan a kultúrával, hanem nagyon sok mindennel összefüggött.
Hozzáteszi, szerencsés helyre született, különös élményvilág vette körül a Szigetközben, ez ösztönözte arra, hogy egyre érdeklődőbb legyen. Sokszor eszébe is jut édesanyja útravalója: „Tanulj fiam, mert akkor lehet belőled valaki az életben”.
– Ez életem egyik legmeghatározóbb pillanatában is belém villant, amikor magyarként, pécsiként képviselhettem a várost Lyonban egy fotókiállítással. A városvezetés egy XIV. Lajos korából származó ebédlőben fogadott, s amikor körbenéztem, eszembe jutott anyám intelme.
Körte számára azonban minden emlék egy folyamat része, nemcsak a húsz évvel ezelőtti, hanem a tegnap megtörtént események is ugyanolyan fontosak, hiszen azok építik fel másodpercről másodpercre, évről évre az életét.
– Azt szoktuk mondani, hogy hogy egy fotográfus ne beszéljen a műveiről vagy az életéről, mert a jó szakember úgyis elmond mindent a képeivel. Persze nem lehet mindent lefotózni, talán nem is érdemes – vall ars poeticájáról. Hozzáteszi, ez is oka annak, hogy nem lett egyetlen fotográfiai ágazat „specialistája” sem, számára az volt érdekes, hogy minél több dologgal foglalkozzon, ráadásul Pécs sem nagyon bírna el semmilyen téma kapcsán igazán specialistát.
A közel fél évszázadnyi munka, tapasztalat és élményhalmaz inspirálta arra, hogy könyvet írjon.
– Kimondhatatlan mennyiségű élmény halmozódott fel bennem, amelynek csak egy kis töredéke az, amely megjelent képeken. Ez a képmennyiségem a magam bevallása szerint is szegényes, de a sok történet annyira dolgozik bennem, hogy most más formában is megpróbálom megörökíteni. Ez nagy bátorság, főleg úgy, hogy szándékaim szerint a könyvben egyetlen fotográfia sem lesz. Ezek a kapcsolatok, élmények, reflexiók, villanások mint egy leírt fotográfia fognak megjelenni. Szeretném, ha az olvasó is látná ezeket a képeket. Már csak a Pécsi Nemzeti Színházban eltöltött évtizedek is kitöltenének egy könyvet.
Az idő múlásával a művész egyre inkább olyasmikkel is foglalkozik, amelyekkel korábban nem, miután előbújt a kritikusi énje is.
– Egyre kritikusabb vagyok a környezetem iránt, egyre jobban zavar a szakszerűtlenség, a dilettanizmus és a nemtörődömség. Én olyan világból jöttem, ahol a környezet ismerete, szeretete, megélése teljesen hétköznapi volt, mindenki előre elhatározott szándék nélkül élte saját életét. Nem kellett különböző szlogenek, akciók szerint élnünk, hanem mindenki tudta a dolgát. Manapság ennek az ellenkezőjét tapasztalom: a hozzá nem értés, a hatalom, a pozíciók nagyon sokszor felülírják az alázatot, a tudást, az ismereteket, Nem a pozíciónktól válunk hozzáértővé, inkább a szakértelmet kellene helyzetbe hozni.
Körte szerint a természettel való együttélés egy folyamat, amit nem lehet darabokra szabdalni, bizonyos időszakokra tagolni, hogy négy évig csinálunk valamit, aztán újabb négy évig meg egészen mást cselekszünk.
– A természetet nem lehet – és nem is szabad – megerőszakolni, mint ahogy a folyókat sem lehet visszafelé fordítani és Közép-Európában nem szabad narancsot termelni. Emellett hosszú távon kell gondolkodni, nem elég látszattevékenységet folytatni, amelyeket előírnak, hogyan éljünk és mit csináljunk – mondja. A divatos “zöld energia”-szlogen például nagyon bosszant, mivel tanult erdészkén tudom, a “zöldnek” ott kell a legnagyobb hatást kifejtenie, ahol megtermett és nem egy égető erőműben. Hasonló vélemények miatt bizony sok helyen nem vagyok népszerű.
Van olyan hely, ahol viszont mindenképpen rajonganak érte: nemrég nyílt meg a belvárosban a Nyitott Fotó Műterem elnevezésű műhely, ahol a fotózás iránt érdeklődő laikusok és kevésbé laikusok mélyedhetnek el a szakma rejtelmeiben. Persze ott ő is kedvére kísérletezhet.
– Én is erősen támaszkodtam az elődökre, elvártam és meg is kaptam a segítséget tőlük. Számomra is fontos a szakmai „ismeretterjesztés”, hogy ez a lehetőség minél szélesebb körben ismertté váljon. A fotográfia-készítés napjainkban a a forradalmát éli, nincs már olyan ember, aki ne készítene képeket, mondhatnám, a fotográfia korunk népművészete. Vannak barátaim, akik a maguk módján megpróbálják átadni tudásukat, tapasztalatukat azoknak, akik mélyebbre szeretnének hatolni a fotóművészet rejtelmeibe. Sajnos szűk a keresztmetszet, bár igény lenne rá, s fájdalmam, hogy a kultúra városában nem találunk hivatalos módot arra, hogy ez megváltozzon. Ezt a műhelyt teljesen magánkezdeményezésből csináljuk egy kft.-vel és a Vizuális Nevelésért Alapítvánnyal közösen.
Körte természetesen mindezek mellett készül a város idei legnagyobb kulturális eseményére, az ismét Pécsett megrendezésre kerülő EURÓPA CANTAT-ra, ahol nemcsak fotográfusként, hanem zeneszerető hallgatóként is szeretné jól érezni magát.
