Hirdetés

Hiánypótló kiadvány jelenik meg Pécs kultúrtörténetének egy eddig talán kevésbé ismert szeletéről. A kötet nemcsak a nagy hagyományokkal bíró egyetem szempontjából érdekes, hanem városunk számára is.

Október 21-én mutatják be A pécsi jezsuita Pius Gimnázium története 1912–1948 című kötetet, mely több fontos pécsi szálat is felgöngyölít a múlt század elejéről – a történelem és a város szerelmeseinek nagy örömére.

A mű azért is érdekes, mivel a legendás helyi intézményről bár több írás született, teljes történetének tudományos igényű feldolgozására most került sor egy pécsi kutató tollából, méghozzá többnyire feltáratlan, korabeli források segítségével.

A szerző, dr. Somodi Imre méltó emléket állít az 1912-től 1948-ig működő nem mindennapi oktatási-nevelési munkát képviselő intézmény előtt, amelynek eredeti épülete ma egyébként a Pécsi Tudományegyetem Ifjúság úti komplexumában két karnak is otthont ad.

Azonban talán sokan, még az odajáró hallgatók sem tudják, eredetileg milyen céllal jött létre a az az épület, amelyben ma a PTE Bölcsészet- illetve Természettudományi Kara működik.

Lapunk megkeresésére a pécsi kutató elmondta, szerinte azért is lenne érdemes jobban beleásnunk magunkat a Pius Gimnázium izgalmas történetébe, mivel nem csupán egy átlagos középiskoláról beszélhetünk, hanem egy, az oktatás és nevelés színvonala és infrastrukturális lehetőségei tekintetében párját ritkító oktatási intézményről.

A gimnázium ugyanis kiváló tanári szakembergárdával, bentlakásos nevelőintézettel, sportkomplexummal, uszodával, botanikus kerttel, színházteremmel, saját zenekarral, gazdagon felszerelt szertárakkal, változatos önképzési lehetőségekkel rendelkezett – vagyis olyan feltételekkel, amelyeket a legtöbb 21. századi magyar középiskola sem képes nyújtani – fogalmazott.

A Pius templom és a PTE BTK TTK egysége napjainkban (Fotó: Tám László)

Véleménye szerint a pécsi intézmény egyedülálló jellege miatt is megérdemli, hogy nagyobb figyelmet szenteljenek neki a kutatók, ráadásul a nevelési gyakorlatából napjaink pedagógiája is sok inspirációt meríthet – foglalta össze.

Nemcsak a nagy hagyományokkal bíró pécsi egyetem szempontjából érdekes tehát ez a kötet, hanem a város szempontjából is!

Akit érdekelnek a részletek, még többet megtudhat a műről, a könyvbemutató október 21-én 16.00-kor lesz a PTE BTK Vargha Damján Konferenciateremben. Köszöntőt mond, illetve a Jezsuita Kiadó rendtörténeti sorozatában megjelent könyvújdonságot bemutatja:

  • Dr. habil. Bene Krisztián dékán,
  • Felföldi László pécsi megyéspüspök,
  • Forrai Tamás Gergely SJ,
  • Tornya Erika RSCJ, a Jezsuita Kiadó igazgatója,
  • és természetesen dr. Somodi Imre, a kötet szerzője.
A kép forrása: jezsuitakiado.hu

A szerzőről

Somodi Imre a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem szakos hallgatójaként kezdte meg a Pius Gimnáziumra vonatkozó kutatásait, szakdolgozatát is a témában írta, később a PTE Neveléstudományi Doktori Iskolájában folytatta vizsgálatait, ahol 2022-ben summa cum laude minősítéssel védte meg doktori értekezését, amelyben monografikus igénnyel mutatta be a Pius Gimnázium teljes történetét.

Hirdetés