A szigetvári Egészségfal a szenvedélybetegségekre, és a környezetvédelemre hívja fel a figyelmet. A fal festésében tíz fiatal vett részt, közöttük hat pécsi. A mű avatásán közismert sportolók vettek részt.
A hazánkban egyedülálló köztéri mű, az Egészségfal Szigetvár belvárosában kapott helyet. A gondolat egyébként a vörösisza-katasztrófa sújtotta Devecserből indult, ahol az összefogása fala készült el. E kezdeményezést továbbfejlesztve az Arc az Egészségért Alapítvány és az Egy Hajóban Alapítvány hozta létre a szigetvári Egészségfalat.
Az alkotás a függőség veszélyeire és a tiszta környezetre hívja fel a figyelmet. Az alkotók szerint egyre több fiatal válik a káros szenvedélyek rabjává, s ezért is volt fontos számukra a dohányzás, az alkohol, és a drogok elleni fellépés.
Péterfi Enikő szerint a fallal segíteni szeretnének a szenvedélybetegek, hogy kikerüljenek a bajból, s egyben figyelmeztetnének arra is, hogy ne is kerüljenek bele. Speizer Viktor úgy látja, hogy jó tudniuk, hogy az a sok munka, amit festésbe beletettek, azt az emberek viszontlátják, akárhányszor elmennek a fal mellett, vagy megállnak a közeli parkolóban.”
Az alkotásba egy monitort is beépítettek, amelyen orvosok, sportolók, művészek és közismert személyiségek osztják meg gondolataikat az egészségről. A fal avatásán részt vettek azok az ismert sportolók is, akik a program mellé álltak. Igyekeznek felhívni a fiatalok figyelmét a szenvedélybetegségekre.
Erdei Zsolt világbajnok ökölvívó a Pécs TV-nek úgy nyilatkozott: „Mi azon vagyunk minden erőnkkel hogy ezt segítsük. És ha többen példaképek összefogunk, akkor ezt jelentősen lendíthetjük előre.”
– Európában és a világon is egyedülálló ez a kezdeményezés – mondta Tímárné Réti Tímea programkoordinátor, az Egy Hajóban Alapítvány kuratóriumi tag. A falba egy webkamerát is telepítettek, amin keresztül kommunikálni is lehet majd a jövőben határokon innen és túl.
A szigetvári fiatalok számára így kinyílik a világ. Más országok fiataljaival is megoszthatják tapasztalataikat. Elsőként Aradon szeretnének hasonló Egészség Falat felépíteni.