Külön matek, szolfézs, angolóra, majd tenisz és korrepetálás. Utána jön a házi feladat elkészítése és a tanulás, ha másnap dolgozat lesz. Így működik manapság egy kisiskolás, nem csoda, hogy túl van terhelve, szorong, ha valami nem sikerül, és nem jut idő arra, amit igazán szeretne csinálni. Nem tehet róla, hiszen csak jót akar, de sokszor a szülő a hunyó.
Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ új elnöke szerint sem feltétlenül az iskola hibáztatható, a szülők felelősségét is végig kell gondolni a témában. Ahogy a Magyar Időknek fogalmazott, a szülők maguk íratják be rengeteg különórára a gyermekeiket, holott a kevesebb gyakran több, alacsonyabb óraszámban, kisebb ismeretmennyiséggel, ugyanakkor a fejlesztésre helyezett hangsúllyal sokkal jobban elmélyíthető a diákok később is kamatoztatható tudása. A kérdés persze ennél sokkal összetettebb, pécsi gyermekpszichológust kérdeztünk a gyerekek túlterheltségéről.
„Lelki láz”, avagy a gyermeki túlterheltség
A túlzsúfolt gyerekkor következtében egy olyan lélektani állapot áll elő, amely leginkább a tartós stressz tüneti képét mutatja. Kim John Payne az ausztrál származású, Angliában élő segítő szakember ezt „lelki láznak” nevezi. A gyerek ilyenkor nyugtalan, valahogy „nincs formában”, ingerlékeny, semmi sem jó neki, semmi nem teszi igazán ellazulttá, örömtelivé. Payne rájött arra, hogy ezek a tünetek gyakran a gyerekek túlterheltségéből fakadnak. Ez magában foglalja a túlzsúfolt környezetet, időbeosztást, a túlzott „kütyühasználatot”, és a túl sok, nem életkornak megfelelő ingert a gyerek körül – például a felnőtteknek szóló műsorokat, számítógépes játékokat, internetes tartalmakat.
Holcsik Erzsébet gyermek- és ifjúsági klinikai szakpszichológus szerint kérdés az, hogy a kötelező iskolai elfoglaltságok mellett mennyi teret, időt adjunk a kötetlen szabadidőnek, mennyi különórát, fejlesztő foglalkozást, sportot szervezzünk bele gyermekünk napjaiba. Természetesen nincs mindenkire egyformán érvényes képlet, azonban van néhány alapelv, amit érdemes figyelembe venni: az egyik a tevékenységek aránya.
– 9-10 éves korig a kötelező iskolai feladatok mellett a kötetlen szabadidőnek, a szabad játéknak és mozgásnak kellene túlsúlyban lennie. Vagyis az olyan tevékenységnek, amikor a gyerekek önmagukat motiválják és irányítják: játszanak, „csak úgy elvannak”, vagy éppen unatkoznak. Az unalom, az unatkozás sok szülő számára megoldandó feladat, mivel kötelességüknek érzik, hogy szórakoztassák a gyereket, vagy programot, elfoglaltságot biztosítanak számára – mondja a szakember.
Az unatkozás azonban nagyon értékes idő, mivel az unalom feszültséggel terhes, kellemetlen állapotában születik meg a kreativitás!
Az unalom fontos szerepéről ITT írtunk bővebben!
A tevékenység és a pihenés helyes aránya is nagyon fontos, hiszen a megszerzett tudásanyagnak „pihentetésre” van szüksége. A megfelelő mennyiségű és minőségű alvásnak kitüntetett szerepe van ebben. Az élmények, ingerek feldolgozásának is ilyen idő kell. Minél kisebb egy gyerek, annál többször kell ilyen élményfeldolgozó, feszültségoldó szelepként működő pihenés. Könnyű belátni, ha egyik különóráról a másikra esünk be, ez nem igen tud megvalósulni, még akkor sem, ha azok egymástól nagyon eltérőek.
– A legtöbb szülő jót akar a gyermekének, jó szándékkal íratja be a különböző foglalkozásokra, különórákra. Úgy gondolja, ezzel teszi a legjobbat, holott a gyermekkor valódi lelki szükségleteit kell figyelembe venni – mondja a szakember. – Sok esetben a szülők sajnos egymást hajszolják bele a gyermek túlzott foglalkoztatásába – folytatja –, mert ettől érzik gondoskodó, jó szülőnek magukat.
Néha az is elegendő, ha van olyan idő a gyerek életében, amikor Vekerdy Tamás szavaival élve, egyszerűen csak „békén hagyják.”
Lehetnek már gyermekkorban szenvedélyes tevékenységek, korai sikerek is, amelyek mindenképpen pozitív hatással vannak a gyermek személyiségfejlődésére. A valódi érdeklődésből, szenvedéllyel végzett elfoglaltságok kevésbé merítik le a gyerekeket, és a legtöbbször ki is tartanak mellette.
Viszont az sem nagy tragédia, ha engedünk kíváncsiságuknak, több dolgot kipróbálnak, keresgélnek. Persze itt is van egy optimális arány, ha valamit elkezd, általában érdemes egy tanévig kitartani mellette. Jó lenne, ha a gyerek a saját örömteli, élményszerű tapasztalatai mentén tudna iskolán kívüli tevékenységet választani, nem pedig a szülő kimaradt lehetőségei, saját álmai vagy félelmei mentén! Figyeljük a gyerekünket, és ha a kimerültség, vagy túlterheltség jeleit tapasztaljuk, bátran merjünk változtatni, egyszerűsíteni – tanácsolja végül Holcsik Erzsébet.
