Ezt a darabot máris imádják a pécsiek, ne hagyjuk ki!

A napokban mutatták be Jules Massenet Manon című operáját, a közönség lelkesen tapsolta meg a Pécsi Nemzeti Színház művészeit minden ária és nagyobb zenei lezárás után. A végén pedig éljenzett is. Mi is ott voltunk a premieren; beszámoló és kedvcsináló következik arról, miért érdemes megnézni az izgalmakban bővelkedő operát.

Az operáról röviden

A történet egy 18. századi Franciaországban játszódó szerelmi történet, mely nem nélkülözi a megpróbáltatásokat: családi viszályokat, szegénységet, a szerelmesek eltávolodását, váratlan gazdagságot, börtönt és végül halált. A fiatal Manon épp nevelőintézetbe készül, mikor első pillantásra szerelembe esik Des Grieux lovaggal, aki azonnal megszökteti a lányt, Párizsba mennek, hogy szegényen, de boldogan éljenek együtt.

Ám az idillt megzavarják: Manont régi hódolója a gazdagság reményével kecsegteti, míg a lovagot elhurcolják apja parancsára. Néhány év múlva Manon immár királynőként élve értesül róla, hogy szerelmét, Des Grieux-t hamarosan pappá szentelik, így a férfi után megy, hogy meggyőzze, kezdjék újra kapcsolatukat. Ez meg is történik, de a pénzéhség és a nagyravágyás ismét a boldogság útjába áll, és a történet tragikus véget ér. Massenet ötfelvonásos művét 1884-ben mutatták be; ugyanezt a történetet dolgozza fel Puccini néhány évvel később készült Manon Lescaut című híres és szeretett operája is.

A pécsi színház Manonja

A rendezésről

Massenet Manonját a Liszt- és Kossuth-díjas Gulyás Dénes rendezte, aki Magyarország egyik leghíresebb tenor operaénekese. Az előadásokon a Pannon Filharmonikusok, valamint a Pécsi Nemzeti Színház ének- és tánckara közreműködik, a zenekart Oberfrank Péter vezényeli.

Az opera egy vetítéssel kezdődött: a főszereplő, Manon, azaz Tatai Nóra érkezését mutatja be a pécsi teátrumba (viszi-hozza a bőröndjét, a buszon kisminkeli magát stb.) – bár ez alapján számíthattunk volna újabb videó felbukkanására az előadásban, vagy hogy ennek funkciója, kerete lesz a műben, végül nem így lett.

Az öt felvonást egyébként egy szünettel szakították meg, ami pont megfelelő volt.

Fiatalosság

Az előadás alatt kissé az volt a benyomásom, hogy egy ifjúsági darabot látunk és hallunk, többségében fiatal énekesekkel, kecses, finom hangokkal, elsőre a színház énekkarát (főleg a női kart) is gyermekkarnak véltem. Ez a „fiatalosság” a hangerőben is megmutatkozott: sokszor a zenekar mellett alig hallatszottak az énekesek (a főszereplő szoprán és a kórus). De tetten érhető volt a mozdulatokban is: kevés volt a határozottság, erőteljesség, esetleg szélsőségesség a fizikai megnyilvánulásokban (kivéve néhány szereplőt: a Győrfi István – aki egykor Pécsen nagy tenorszerepeket játszott például Hunyadi Lászlót, Pinkertont, Faustot – alakította gazdag világfit és a Bognár Szabolcs formálta unokafivért, Lescaut-t), ettől nehezen hihetővé vált a néző számára, hogy „valódi” érzelmekről, mindent elsöprő szerelemről van szó. Pedig az opera lényege az is, hogy néhány órára egy másfajta valóságba csöppenünk a művészek tolmácsolásában, ami ugyan eljátszva van, de tartalommal, gondolatokkal, érzésekkel megtöltve.

Kosztümök

A kosztüm- és díszletválasztás is elgondolkodtató, ugyanis nem volt igazán egyértelmű, hogy pontosan milyen korba képzeli el a rendező a történetet, milyen miliőben. Voltak kockás zakók, nadrágok, voltak, akik estélyit viseltek, mások rövid virágos ruhát vagy az „esti” jeleneteknél koktélruhát – mintha a saját ruháik lettek volna, amiket mostanság a boltokban lehet kapni. A díszlet minimalista volt, kis túlzással néhány asztal pár székkel, amiket az első nagyobb jelenetnél maguk az énekesek vittek ki a szín átrendezése előtt. De természetesen ettől még élvezhető volt a látvány, és voltak izgalmas megoldások is, például a megvilágítások, a táncosokkal kiegészülő minden szereplőt bevonó koreográfia, a hulló falevelek, a templomdíszlet, ahol a férfikar foglalt helyet.

Kiemelkedő pillanatok

A közönség nagyon élvezte az operát, minden ária és nagyobb zenei lélegzetvétel után tapssal jutalmazták a művészeket, arról nem is beszélve, hogy hatalmas éljenzés zárta az estet, nem véletlenül, hiszen gyönyörű zenét hallhattunk, tele fülbemászó ívekkel, szórakoztató táncos dallamokkal, melyek összességében szépen voltak előadva, megformálva. Kiemelkedő pillanat volt Des Grieux Ah, fuyez douce image című harmadik felvonásbeli áriája, melyben a lovag épp papi hivatására felkészülve szent békéért imádkozik, hogy a régi szerelem képe ne kísértse többé – Tötös Roland nagy átéléssel énekelte a szívbemarkoló áriát. Ugyancsak ilyen megható rész volt az operát záró kettős.

Mindent összevetve remek estét töltöttünk a pécsi teátrumban, kellemes kikapcsolódás volt, ajánljuk minden operarajongónak a megtekintését.

Fotók: pnsz.hu, Mihály László

A kiemelt kép illusztráció.