Véget nem érő vastapssal és éljenzéssel köszönték meg a pécsi operarajongók, hogy Giacomo Puccini varázslatos operáját, a Turandotot először hallhatták a Kodály Központban október 21-én, vasárnap este. A koncertszerű előadáson a Magyar Állami Operaház művészei közreműködtek a nagyszabású Operát az Operából! rendezvénysorozat kapcsán, a Filharmónia Magyarország jóvoltából.
Először hallhatta a pécsi közönség Puccini utolsó, egyben legcsodálatosabb operáját, a Turandotot, melyben olyan fülbemászó, közönségkedvenc áriák csendülnek fel, mint a Non piangere Liú, az In questa reggia, vagy a híres Nessun dorma. A nem mindennapi bemutató kapcsán néhány érdekességet is megosztunk a művel kapcsolatban.
Keletkezés és zene
Az opera létrejöttének története, ahogy más Puccini operák esetében is, igen kalandos: a mű eredete a 12. századig nyúlik vissza, a perzsa Ezeregynapok mesegyűjteményhez, majd ebből merítkezve Friedrich Schiller Kína hercegnője és Carlo Gozzi Turandot című színművének perzsa meséje alapján készült el az opera olasz nyelvű szövegkönyve (librettója), mellyel Puccini ismét egy egzotikus, keleti témát dolgozott fel, hasonlóképp a Pillangókisasszonyhoz. A zeneszerző négy évig foglalkozott a mű megírásával, ám sajnos befejezni nem tudta, az utolsó felvonást tanítványa, Franco Alfano egészítette ki 1924-ben.
A zenét tekintve az opera a „modern zenetörténet fejezete”, merész, újszerű, bátran használja az ütőhangszereket, a kínai pentaton zenét, de nem szakad el a szeretett, lírai Puccini-dallamoktól sem. A műben rejlő erő, keménység és nyersség talán abból is fakad, hogy keletkezésénél már túl vagyunk az első világháborún. Turandot szerepe egyébként az operairodalom egyik legnehezebb szoprán szerepe, mivel hatalmas hangerőt kíván, mindezt végig egy igen magas hangtartományban mozogva.
Az opera története
A mese a kegyetlen Turandot hercegnőről szól, a kínai császár lányáról, aki egyik ősanyján bosszút állva megfogadja, csak ahhoz megy hozzá, aki három találós kérdését megfejti. A rettegett hercegnő kérdéseit persze eddig nem tudta senki megválaszolni, a kivégzett hercegek levágott fejei a várfalon kitűzve rettentik el a kíváncsi kalandorokat. Egy ismeretlen, idegen herceg mégis megpróbálkozik meghódítani a jéghercegnő szívét, és megválaszolja a feladványokat. A büszke Turandot a kudarcot nem fogadja el, a nemes Kalaf herceg viszont egérutat ad neki: ha hajnalra kitalálja a nevét, vállalja a halált. Végül a sok megpróbáltatás után mégis megtörik Turandot, a szerelem győzedelmeskedik.
Az előadásról
Az operaház művészei, a zenekar, az énekkar és a gyermekkar, valamint a szólisták fantasztikus előadást nyújtottak Medveczky Ádám vezényletével. Bár koncertszerű rendezés volt, kiemelendők a szólisták különleges, autentikus jelmezei, a fényjáték, mely „magyarázva” kísérte, aláfestette a történetmesélést, az ötletes színpadi megoldásokat (helycserék, szereplőmegvilágítások, gesztusok), így az is tökéletesen tudta értelmezni a történéseket, aki esetleg nem figyelte volna a magyar nyelvű feliratozást. Kalaf herceget Kovácsházi István alakította, aki könnyedén énekelte a két leghíresebb tenoráriát is; a bátor rabszolgalány, Liú szerepét megformáló Sáfár Orsolyát nagyon megtapsolta a közönség, a hősnő halálának jelenete szívbemarkoló volt; végül de nem utolsósorban Rálik Szilviát éljenzés és tapsvihar fogadta: hatalmas hangerejétől, csodálatos magasságaitól megremegtek a Kodály Központ falai is.
Remélhetőleg lesz még sok ilyen különleges alkalom, mikor a pécsi közönség – akár a Filharmónia újabb Mesterbérlet-koncertjén – a városban üdvözölhet olyan műveket, melyeket még nem hallhattunk, láthattunk – amilyen most a Turandot is volt.
Forrás: Gál György Sándor (1978), Új operakalauz II. kötet, Zeneműkiadó, Budapest.
(A kiemelt kép illusztráció.)
