A közművelődés, a kultúra egyik meghatározó és stabil pontja volt már a 80-as években is a Pécsi Galéria – véli Gamus Árpád igazgató, s hogy mennyire helyálló, amit mond, igazolja a Pécsi Kisgalériában március 6-ig nyitva tartó kiállítás, mely Kulturális időutazás címmel nyújt válogatást az elmúlt 35 év Pécsett készült kulturális és művészeti plakátjaiból.
Színházi előadásra invitáló, hangversenyt hirdető, balettpremierről szóló, ifjú táncosok növendékvizsgáját népszerűsítő, egyéni és csoportos képzőművészeti kiállításokra készült és a városi gyermeknap programjait soroló plakátokat egyaránt szemügyre vehet a látogató a Pécsi Kisgalériában rendezett kiállításon. A 70-es évek végéről származó darabokat is találunk a mintegy száz alkotás között.
– Csizmadia László kézzel nyomtatott plakátjai ezek, mindegyik az ő pécsi műhelyéből származik – meséli Gamus Árpád, a Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely igazgatója. – Úgy gondolom, kiállták az idő próbáját, pedig kőkorszaki technikával készültek. Ami manapság egy kattintás a számítógépen, az akkor nyolc-tíz lépésből álló, többszörös fotózással és nagyítással, roppant időigényes munkafolyamat révén született meg. Ez a feliratokra is igaz, mert léteztek ugyan betűtípus-könyvek, ám komputer híján nem volt egyszerű megszerkeszteni őket. Csizmadia László kiművelt grafikusként a szitatechnika továbbfejlesztője volt, a színek és formák egymásra építésében mélyült el igazán. A mai nyomdagépek hat-hét különböző festékanyagot visznek föl egyszerre a papírra, akkoriban azonban lépésről lépésre kellett ugyanezt az utat végigjárni. S lám, ha megnézzük épp a Pécsi Galéria kiállításaihoz készült, arany, ezüst, illetve matt festékekkel dolgozó plakátjait, kiderül, hogy évtizedek múltával is színtartónak bizonyulnak, nem koptak el, a rögzítésük kiváló, tökéletesen élvezhetőek. Tartalmukat és kivitelezésüket tekintve is időtállóak. Igaz, egyik-másik magán viseli az akkori technika esetlegességeit, de nem kell szégyenkeznünk, ha a kortárs lengyel, finn vagy francia plakátokkal vetjük össze őket.
– Kik tervezték ezeket?
– Azok a pécsi művészek, akiket ma szakmájuk legjobbjai között tartunk számon hazai és nemzetközi viszonylatban is: Pinczehelyi Sándor, Gellér B. István, Deák Zsuzsa, Bagossy Levente, Bognár József keze nyomát őrzik e darabok, és persze kiemelten Csizmadia László saját tervezésű munkái is itt vannak. Akkoriban természetes volt, hogy profik készítik a pécsi kulturális-művészeti intézmények plakátjait, ezzel is rangot adva egy-egy színházi, zenei, képzőművészeti rendezvénynek, társadalmi programnak, fesztiválnak. Ha pénz nem is, de a minőség iránti igény, a közösségi gondolkodás és a segítő szándék mindig megvolt. Ezért is fájdalmas és érthetetlen számomra, hogy ami az 1988-as Pécs Cantatnak, az egykori Pécsi Nyári Színház remek előadásainak, az Eck-baletteknek, a méltán nemzetközi hírű Baranya Táncegyüttesnek, s komolyzenei koncerteknek ilyenformán a javára vált, arra Európa kulturális fővárosaként nem mutatkozott igény. Pedig sok jó program megérdemelt volna nívós, igényes, minőségi plakátokra álmodott hírverést is.
