Nehéz a lelke mélyére látni. Talán nem is szívesen engedné. Matta Lóránt csupa ellentmondás. Látszólag. Szarkasztikus humora mögött keserűség is megbúvik, nyughatatlan kíváncsisága folyton új utakra űzi. A színház körül forog az élete, csak a közönség más: a Bóbitában gyerekeknek, az underground klubvilágban felnőtteknek játszik.
– Volt idő, amikor dalszerző-énekes akartam lenni, sok előadót elég jól utánoztam, egy Vikidál-imitátor például biztosan elveszett bennem – szerencsére. Rockbandák révén azért a muzsikálás egy darabig része volt az életemnek, mígnem a dobszerelésem áldozatul esett a pénzszűkének – meséli. – Az olvasás kedvet csinált ahhoz, hogy novellista legyek, de ritkán teszem, hogy íróasztalnál ücsörögve gondolkodom a világ folyásán. A rendszerváltás idején a politológia tűnt érdekesnek számomra, később azt bántam, hogy nem lettem reklámszlogen-gyártó. Bábszínház közelébe se sodródtam volna, ha Barcelonában nem találkozom valakivel, aki később Budapesten elvisz egy utcaszínházas kompániához. Kísérőmuzsikusnak szegődtem oda, aztán tíz évig le sem vettem magamról az óriásbábot.
– Sátoraljaújhelyen nőtt föl. Hogyan vetődött Pécsre?
– 1987. augusztus 28-án Anyám bejelentette: holnap költözünk. Azóta élek itt, pár esztendőnyi budapesti kitérővel. Gyáva voltam megszokni a fővárosi tempót, viszont másodszor is Pécs lett a választott otthonom.
– Sodródik az eseményekkel, vagy tudatos alakítója a sorsának?
– Minden porcikámmal azon vagyok, hogy magam alakítsam. A sodródás ideje a családalapítással révbe érni látszik. A lányaim nyolc és fél évesek együtt, mi minden vár még rám…?!
– Remek szerepeket játszik a Bóbitában, elnyerte a társulat Hang Gábor-díját, korábban mégis háromszor elszerződött innen, igaz, kétszer vissza is jött. Nyughatatlanságának jele, hogy más utakat is kipróbál, monodrámát, alternatív színházat egyaránt?
– Adni és kapni öröm, nem elég pusztán a közönség érdeklődését felkelteni! A Novecento abból az irodalmi alapanyagból született, amelyből Tornatore filmje, Az óceánjáró zongorista legendája is. Miközben élvezettel formálom-alakítom a magam képére, azonközben a publikum „jön velem”, a hajóval, sír, nevet és elgondolkodik. Nagy találkozás.
– A Cabaret Kutuzov is izgalmas szellemi kaland.
– Bacskó Tünde színművész és Keresztesi József író barátommal alkotjuk a társulat magját, s talán nem nagyképűség, ha Kassákot és korának dadaista kezdeményezéseit veszem példának: ahogy ők az Esti Hírlap aktuálpolitikai cikkeit állították párhuzamba a Zarathustra megfelelő passzusaival, úgy mi is a friss sajtóból, akár a Pécsi Hírekből is szemezgethetünk, ugyancsak Nietsche művének egy részletét mellé téve, meg kortárs és 30-as évekbeli szürrealista verseket. Ehhez adok én zenei aláfestést gitárral, vagy dobbal, tangóharmonikával. Tervezzük, hogy egy-két abszurd jelenet is helyet kap az estjeinken, s bővül a zenei szekció is egy profi zongoristával.
– Mire készül a Bóbitában?
– Egy felnőtteknek szóló cseh abszurdot mutatunk be az óévbúcsúztató Szárnyas Malac Napján; februárban Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona meséjében az öreg király leszek, tavasszal pedig rendezőként próbálom ki magam.
– Forgatás?
– Miután a sajtreklámban kettő helyett dolgoztam, a jeges teásban meg operatőrként villantam meg, nem utasítanék vissza egy finom sörről szólót. De ahhoz egyelőre titkos ügynököt szerződtetnek, nem magyar bábszínészt. Viszont életem nagy élménye, hogy benne lehettem a Pál Adrienn című filmben, most pedig egy Budapesten forgatandó német film kisebb karakterére hívtak, remélem, sikerül.
– Mennyi szabadideje van?
– Kevesebb, mint amennyit a lányaim megérdemelnének. Óvodából menet azért nagyokat sétálunk a Tettyén. Mostanában nem autóval, hanem kerékpárral közlekedem. Azóta érzem, hogy van lábizmom, mióta kitekerek egyszer a Zsolnay-negyedbe, onnan Uránvárosba vagy a lányaimhoz a Havi-hegyre.
– Meredek…
– Főleg egy zánkai úttörőtáborból származó, sorszámozott, öreg Csepel bringán, aminek még első fékje sincs, csak erős kerekei. Ahol nagyon lejt vagy nagyon meredek, ott csak tolom. De a bűntudatom elszállt, akár az a fekete füst, amit anno, a korosodó diesel járgányomból a hétköznapok kedvéért kicsaltam.
