18.8 C
Pécs
hétfő, október 28, 2024
KezdőlapKorzóLátványos kísérletek és Zsolnay toalett – ilyen volt az Erőművek Éjszakája

Látványos kísérletek és Zsolnay toalett – ilyen volt az Erőművek Éjszakája

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) ötödik alkalommal szervezte meg az Erőművek Éjszakáját október 25-én pénteken. Országszerte megnyitották kapuikat a közműrendszer működtetését végző vagy energiát termelő erőművek, létesítmények, így a PÉTÁV és a Tettye Forrásház is érdekes programokkal várták az érdeklődőket.

A PÉTÁV Tüzér utcai székhelyén idén is a technológiai érdekességek álltak a középpontban. A program látványos kísérleteket felsorakoztató élmény-fizikaórával kezdődött, ami elsősorban a hővel és az energiával kapcsolatos jelenségekről szólt.

Ezután mérnökök vezetésével járhatták be a résztvevők a telephely legérdekesebb részeit – köztük a tavaly átadott bemutató hőközpontot, amelynek falai között interaktív és játékos módon ismerhető meg az otthonainkat melegítő technológia.

A Tettye Forrásház is remek programokkal várta az érdeklődőket. A látogatókat szakemberek vezették végig a régió legkorszerűbb biogázerőművében és legnagyobb szennyvíztisztító telepén.

Működés közben láthatták a naponta 10 olimpiai úszómedencényi szennyvizet mozgató, tisztító szerelvényeket, a megújuló energiát termelő gázmotorokat, és megismerkedhettek a biogázüzem technológiájával.

Az érdeklődők a sétán amellett, hogy bejárhatták a folyékony hulladék, illetve az erőműben termelt biogáz és zöldáram útját, a Tettye Forrásház interaktív bemutatótermében találkozhattak Budzillával, a pécsi csatornaszörnnyel is.

A Bokortól a latrináig kiállításon századeleji Zsolnay toalett, szerelvénypark, aknafedlapok, vécéversek és a szennyvízzel a telepre sodródó érdekes tárgyak, a csatornarelikviák gyűjteménye várta a látogatókat.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő