Vannak, akik ezt állítják magukról, mások meg nem is tudják, hogy ez a helyzet. A Szívek szállodája című sorozatból ismert idill – amikor anya és lánya tényleg mindent megosztanak egymással – korántsem működik olyan fantasztikusan a valóságban. Ugyanis a túl szoros szülő-gyermek viszony sok nehézséget okozhat a mindennapi életben való boldogulás során.
A szülő és a barát más szerep
Azt tartjuk a barátunknak, akivel minden örömünket-bánatunkat megoszthatjuk, cserébe őt is meghallgatjuk, segítünk neki, amiben csak tudunk. Emellett szabadidőnk egy részét is barátainkkal töltjük, velük járunk többek között szórakozni is.
Dr. Csonka Judit, a Megújulás Családterápiás Intézet pszichiátere és családterapeutája szerint eléggé sántít, ha valaki valamelyik szülőjét tartja a legjobb barátjának:
– A szülő-gyermek kapcsolatban nincs ilyenféle szimmetria, és a „kölcsönösség” a gyermekre megterhelő lehet. Pl. ha a szülő a házassági konfliktusait a gyerekkel beszéli meg, ez kifejezetten káros. Természetesen létezik egyfajta bizalom anya és gyermek között – és ez feltétele az egészséges testi-lelki fejlődésnek, de ez nem egyenlő a barátsággal. Alapja lehet ugyanakkor annak, hogy bizalommal forduljunk a másik felé is. Így mondhatnánk, hogy az a bizalom, ami az anyai kapcsolatban gyökerezik az minden további, bensőséges kapcsolat alapja is.
Családterápiás megközelítésben ugyanakkor az az optimális, ha van „egyfajta határ” a szülői és gyermeki „alrendszer” között. A határ jó esetben eléggé egyértelmű, de bizonyos szempontból átjárható is – lehetővé téve a megfelelő kommunikációt. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a szülői alrendszer erősebben hat a gyermeki alrendszerre, mint fordítva; hierarchia létezik az alrendszerek között, a szülők „javára” – mondja a szakember.
A tinikor nehézségei
Felnőttként már kialakulhat szülő és gyermek közt egyenlő viszony, de semmiképp sem kamaszkorban – szögezte le a pszichiáter.
– Találkoztam már olyan helyzettel is, hogy anya és lánya egy társaságba jártak, együtt buliztak – ez nagyon felkavarja a szerepeket. Nem tud ugyanis az anya kereteket tartani, szabályozni, kontrollt gyakorolni a gyerek felé. Pedig a korlátok nagyon fontosak: nem arra vannak, hogy a gyerek rosszul érezze magát, hanem hogy legyen mibe kapaszkodnia. Úgy látom, a régebbi generáció túl szoros korlátoktól szenvedett, most viszont épp ezek hiányoznak, ezért kicsit elveszettebbek a gyerekek, keresik a kapaszkodókat – véli a családterapeuta.
Felnőttkori hatások
Valakinél sosem alakul át egyenrangú kapcsolattá a szülő-gyermek viszony és ez épp a túlzott gondoskodási késztetés miatt fordulhat elő. Kamaszkor vége felé az ember feladata, hogy megtalálja a hivatását, társat találjon, önálló életet kezdjen. Láthatjuk ugyanakkor, hogy a fiatalok már nem házasodnak olyan szívesen és sokáig otthon élnek a szüleikkel.
– A szülőkkel való túl szoros kapcsolat megakadályozza azt, hogy az illető megoldja problémáit a saját párjával. Mert attól, hogy az anyukájával megbeszéli, párjával nem oldódik meg a gondja.
És akkor nem is szólva arról, mennyire megmérgezhet egy kapcsolatot, ha valamelyik fél szülei túl nagy kontrollt akarnak a párkapcsolat felett.
Egyenlőség
A túlzott függés legsúlyosabb végkifejlete, hogy soha nem lesz felnőtt az illető, úgy érzi, a szülei nélkül semmire sem képes, ami idővel elég súlyos szorongásos tüneteket okoz. Ilyenkor már mindenképp érdemes felkeresni egy szakembert – javasolta dr. Csonka Judit.
Optimális esetben a már felnőtté vált gyermek szülei egyenrangú partnere lesz: neki is saját családja van, külön életet él. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden kapcsolatot el kellene vágnia a szüleivel és semmiben sem kérheti ki édesanyja tanácsát. A lényeg az, hogy a szülő képes legyen folyamatosan elengedni gyermeke kezét, aki jó esetben már kamaszkora végén képes önálló döntéseket hozni.
