Hágában életfogytiglani börtönre ítélték Ratko Mladicot, a – többek között – a srebenicai népirtásért felelős boszniai szerb katonai parancsnokot. Bosznia-Hercegovina nemzetiségei mindeközben – az ítélet kapcsán is – megosztottak. De vajon mit szólnak ehhez a pécsi bosnyákok és sokácok?
November 23-án a hágai bíróság életfogytiglanra ítélte Ratko Mladicot, a boszniai szerb hadsereg egykori katonai parancsnokát népirtás, emberiség elleni bűnök és háborús bűnök elkövetéséért. Mladic a fent említett tetteket 1992 és 1995 között követte el az emberiség egyik legkegyetlenebb öldöklése során, azaz a boszniai háborúban, melynek során százezer ember halt meg.
Az ítéletet a jelenleg is rendkívül megosztott Bosznia-Hercegovinában a muzulmán bosnyákok és a szerbek másként értelmezték. A boszniai szerb köztársaságban Mladicot hősnek tekintik, míg a muzulmán bosnyákok – akik többek között az 1995. július 11. és 21. között történt srebenicai mészárlás során vesztették el hozzátartozóikat – örömmel fogadták az ítéletet. A boszniai bosnyákok és szerbek, valamint az ott élő, Horvátországhoz erősen kötődő horvátok között tehát az ítélet eredményeképp sem mutatkozik egyetértés.
Mladic életfogytiglanra ítélése, valamint a Bosznia-Hercegovinában fennálló nemzetiségi megosztottság kapcsán dr. Gyurok János pécsi sokác nemzetiségű szociológust, a 8700 bosnyák férfi és fiú halálát követelő Srebenciai mészárlást és Jugoszlávia szétesését hitelesen és részletesen bemutató „Srebenica – Kegyelem, alázat” című könyv szerzőjét kérdeztük arról, hogy a Pécsett élő bosnyákokat miként érintheti a jelenlegi boszniai belpolitikai helyzet, és hogy miként vélekednek arról.
A szociológus elmondta, hogy kutatásai szerint a baranyai és pécsi horvát csoportok, valamint a bosnyák és sokac keresztények – akik egy 300 éves népvándorlás során telepedtek le itt – úgy gondolják, hogy sokkal jobb lett volna az említett boszniai nemzetiségeknek, ha „egyben maradnak”, ha Jugoszlávia nem esik szét.
– Sokkal jobb volt nekik akkor, mivel akkor meg tudták találni az együttélés megfelelő formáit. Az általam megkérdezett pécsi-baranyai bosnyákok és sokácok szerint egymás gyilkolásánál jobb, békésebb volt a jugoszláviai állapot, és úgy gondolják, hogy azt az együttélési formát kellene keresnie az ott élő nemzetiségeknek ahhoz, hogy lenyugodjanak a kedélyek. Azt, hogy a jelenlegi állapot meddig tartható fent, nem tudni – mondta Gyurok János.
Hangsúlyozta, hogy kutatásai során nem a pécsi bosnyák és sokác értelmiség tagjai nyilatkoztak neki, hanem azok, akik onnan származnak, ahol a népirtás történt, és akik a ’90-es években befogadták a háborúból menekülteket. Az értelmiség tagjai ugyanis elzárkóztak és a mai napig elzárkóznak a véleménynyilvánítástól, ha Srebenicáról, vagy Bosznia-Hercegovina belpolitikájáról van szó. Ezt Gyurok erkölcsileg helytelennek nevezte. Ezzel kapcsolatban meg kell említeni, hogy Pécs 1998-ban elnyerte az UNESCO „Városok a békéért” díját, a balkáni háborúk idején tanúsított befogadó magatartása, valamint a kisebbségekkel való humánus bánásmód miatt.
Mladic ítélete, valamint a Srebenicában történtek kapcsán Gyurok – kutatásai alapján – hangsúlyozta, hogy a pécsi-baranyai bosnyákok és sokácok rendkívül példamutatóan, humánusan kezelik az általuk természetesen elítélt tragédiát.
-Nem politizálnak, nem állnak egyik oldalra sem, a lehető legnormálisabb emberi módon állnak ki amellett, hogy ami Srebenicában történt, annak nem lett volna szabad megtörténnie. Hogy megbocsáthatatlan és gyalázatos az, amit Mladicék akkor és ott tettek. Ez azonban őszinte, érzelmi reakció az eseményekre, nem elfogultság. Azt a kérdést teszik fel maguknak, hogy hogyan lehet az, hogy nem tudták megakadályozni a népirtást? Azt, hogy testvérnépek essenek egymásnak. Nem az ítélet az, ami őket foglalkoztatja, hanem az, hogy Srebenica egyáltalán megtörténhetett – mondta a szociológus.
