Bizonyára mindenkinek van olyan bosszantó buszos története, melynek – majdhogynem természetesen – a vége az, hogy „a buszsofőr volt a hibás”. Azonban a kellemetlen buszozós esetek egy része elkerülhető lehet, ha a sofőrt nem amolyan élő és lélegző panaszfalnak tekintjük – összegezhetjük a buszvezetők véleményét.
Vajon a buszozásnak éppúgy van íratlan etikettje, amivel meg lehetne könnyíteni a buszsofőrök munkáját is, és amivel az utasokkal történt konfliktusok számát csökkenthetnék? Ha igen, akkor mik ezek a szabályok? A Tüke Busz sofőreitől megtudtunk egyet s mást róluk.
Elöljáróban annyit már most érdemes tudni, hogy Buszlauer Zoltán és Trapp Gábor sofőrök általában véve nagyon elégedettek a pécsi utazókkal, szerintük udvariatlanságból adódó problémák nem gyakran esnek meg. De azért akad néhány ellenpélda.
Itt vannak például az új holland buszok, melyek tesztüzemben járják a várost. Amíg a buszok bejáratása folyik, a járművek ingyenesen használhatóak – ezt az ajtókon fel is tüntette a Tüke Busz. Mégis sokan keresik a jegykezelő gépet. Ha pedig nem találják, annak olykor goromba módon adnak hangot, és a sofőrt, vagy a céget hibáztatják érte. Buszlauer és Trapp elmondták, hogy mindig udvariasan próbálnak meg felelni a jegykezelő hollétét firtató kérdésekre, de nem titok, hogy a vezetésben ez olykor zavarja őket.
A másik – hasonlóan az új buszokhoz köthető – gond az, hogy mivel ezeknek a járműveknek a sofőr-fülkéje nyitott, az utasok olykor (például csúcsforgalomban) túl közel kerülnek a sofőrhöz, amivel tudtukon kívül zavarhatják a munkáját. Nyitottfülkés buszon jobb tehát egy kis teret hagyni a sofőr számára, mivel az így a holttereket és a visszapillantó tükröket is látni fogja, nem csak az utasait.
A sofőrök elmondták, hogy a felszálláskor bemutatott bérleteket sokan csak felvillantják, amiből semmit nem látnak, és csak remélhetik, hogy a bérlet érvényes és hiteles, hisz nem kérhetnek meg mindenkit külön-külön arra, hogy mutassák fel azt még egyszer, de hosszabban. A másik gond viszont az, hogy vannak, akik akkor sem mutatják meg az elsőajtós felszállásnál, ha épp van náluk. Ez pedig udvariatlanság, ráadásul a busz sem fog addig elindulni, amíg ezt nem teszik meg.
Ha pedig már az első ajtós felszállásnál tartunk, nem sokan tudják, de illik köszönni a sofőrnek – és persze illik azt viszonozni is, tette hozzá az Trapp. Ehelyett sokszor szembesülnek azzal, hogy egy-egy felszálló utas egyből azért panaszkodik, hogy késett a busz. A választ, a magyarázatot (nem mindig a sofőr a hibás) pedig meg sem várják, csak elviharzanak a hátulra.
Van egy másik sokszor látott szituáció, amit „imádnak” a sofőrök, ez pedig az, amikor a megálló közelében lévő piros lámpánál, vagy járdaszegélynél álló jármű ajtaján kopogtatnak azok, akik nem érték el a járatot. Ilyenkor hiába bíznak abban, hogy felveszik őket, nem lehet – ez ugyanis balesetveszélyes, így tilos.
Buszlauer Zoltán szerint azt sem tudják az utasok, hogyan segíthetnek a buszra felszállni kívánó babakocsis, vagy tolószékes társaiknak. A középső ajtónál lévő kihajtható rámpát ugyanis nemcsak a sofőr nyitogathatja le-fel, hanem bárki. Ha a sofőrre számítanának ilyenkor is az emberek, akkor az késésekhez vezethet.
Végezetül pedig: a végállomásokon akkor is illik leszállni, ha a busz onnan még tovább halad. Ha tehát valaki mondjuk a 30-as Kürt utcai végállomása előtt száll fel, a Kürt utcánál le kellene szállnia. A busz a végállomásokon ugyanis többet állhat, a sofőrnek lehet ekkor dolga. Ha pedig az utas nem az első ajtón szállt fel, az újbóli felszálláskor így a sofőr le tudja csekkolni a bérletét is.
