1968. november 6-án vérfagyasztó körözési felhívás jelent meg a Dunántúli Naplóban: a pécsudvardi O. Imre két nappal azelőtt egy lopott kétcsövű vadászpuskával agyonlőtte élettársát, a szintén pécsudvardi O. Gyuláné K. Máriát, aki édesanyjánál volt látogatóban. Később a puskával és két tucat tölténnyel Vokány irányába menekült el. Két napig nem akadtak a nyomára.
Példátlan bűntény rázta meg Pécsudvardot 1968 őszén: egy korábban többszörösen büntetett férfi sörétes puskával, közvetlen közelről agyonlőtte élettársát. Hajtóvadászat indult ellene, ő pedig a lehető legegyszerűbb menekülési utat választotta volna: az öngyilkosságot. Nem sikerült.
November 3.
A férfiban felgyülemlett indulatok november 3-án, vasárnap este kezdtek feltörni, mikor Újpetrén együtt bálozott élettársával, Marival, annak öccsével, Istvánnal és anyjukkal. Estefelé összeszólalkozott Marival, aki elviharzott a helyszínről. O. Imre haragra gerjedt és utána eredt, akárcsak Mari öccse. A sötétben már nem találták meg a lányt, Imre mindezért Istvánt tette felelőssé, arra gyanakodott, hogy a testvér tudja, merre ment élettársa. Meg is fenyegette életveszélyesen, hogy megöli, ha nem adja ki a nővérét. Végül lecsillapodott és hazament.
[su_note note_color=”#607586″ text_color=”#000000″]A tudósítások kétféleképpen írnak az áldozatról, O. élettársáról. Hol O. Gyulánéként, hol K. Máriaként említik. Valószínűleg utóbbi a lánykori neve lehetett az áldozatnak, O. Gyula pedig előző férje lehetett. [/su_note]
November 4.
Az utólagos vallomás szerint hétfőn eszébe jutott, hogy pécsváradi ismerősének van egy sörétes vadászpuskája. Bevallása szerint nem tudott volna a nő nélkül élni, így elhatározta, hogy előbb őt, majd magát is megöli. Gyalog elindult Újpetrére, élettársának anyjához. Hétfőn este meg is találta ott. Pár mondatot váltottak, majd a lopott vadászpuskával kétszer belelőtt élettársába közvetlen közelről, egyszer az arcába, egyszer a szívébe. Ezután eltűnt a novemberi sötét estében.
November 5.
Kedden megkezdődött a hajtóvadászat. A helyiek és a rendőrök közösen kezdték keresni a környező erdőkben O. Imrét. Pécsudvardtól Siklósig lezárták a fő- és mellékutakat. A terep kiváló búvóhely lehetett a gyilkos férfi számára, akinél ráadásul egy vadászpuska is volt. A leginkább – a krónikák szerint – K. Istvánt féltették, Mari öccsét, akit két napja halálosan megfenyegetett a gyilkos. Őt azonban inkább a bosszúvágy hajtotta, mintsem a félelem.
November 6.
Szerdán délelőtt bukkant fel O. a helyi temető mellett, ahol aztán megpróbált öngyilkosságot elkövetni. Egyik régi barátja futott bele a gyilkosba, akit kérdőre vont, miért is tett ilyet. „Úgyis öngyilkos leszek” – válaszolta, nekidőlt a földre támasztott puskának, majd lőtt. A golyó éppen csak elkerülte a szívét, a kiérkező mentők életveszélyes állapotban találták, a kórházba szállították, útközben gégemetszést hajtottak végre rajta a légzési nehézségek miatt.
Vallomás és ítélet
A korszak ítélethozatali szokásos menetéhez képest meglepően hosszúra nyúlt a per. A tárgyaláson elismerte bűnét, elmondta, a gyilkosság után hétfőn este a Pécsudvard határában lévő halottasházban rejtőzött el, majd szerda délelőtt gyalog indult el Pécsváradra. Útközben futott bele ismerősébe.
[su_box title=”Példátlan bűnlajstrom” style=”soft” box_color=”#191e2a” radius=”2″]A negyvenkét éves férfit nem először állították bíróság elé. Korábban, 1951-ben 6 hónapot kapott „társadalmi tulajdont károsító lopás” miatt, 1954-ben hatósági közeg elleni erőszak, súlyos testi sértés, erőszakos nemi közösülés, lopás miatt 5 év 2 hónapot, 1966-ban lopás és könnyű testi sértés miatt 1 év 3 hónapot, majd a gyilkosság évében könnyű testi sértésért 5 hónap nevelőmunkát. Semelyik sem segített ezek szerint egy jobb útra térni.[/su_box]
Következő év augusztusában született döntés, miszerint O. Imrét bűnösnek találták emberölés bűntettében és tizenöt évi szabadságvesztésre ítélték.
Forrás: Dunántúli Napló Archívum
