Egy kis lazításra vágysz a sok munka mellett? Rosszul keltél? Vagy csak olvasnál valami vicceset és szórakoztatót? Kéthetente megjelenő rövid történeteink segítenek, ha lapos a hangulatod.
Történet: L. Molnár Edit író
Rajz: Steiner Lídia illusztrátor
A tegnapi reggelem rémes volt. Egyszerűen rémes!
Hajnalok hajnalán a szomszéd Titusz nyakon öntött egy vödör vízzel. Mikor kikértem magamnak, csak annyit válaszolt, hogy „Nyugi, cica, húsvét van!”
Méghogy cica! Pff! Nem cicázhat le csak úgy egy tisztességes macskát, nem igaz?
Egész biztos, hogy most legalább egy napig nem állok vele szóba.
Egyébként Titusz az utóbbi időben állandóan a nemesi származásával kérkedik. Úton-útfélen meséli, hogy benne amerikai csonkafarkú vér csorog. Apai ágról. Na persze. Ezt egyébként pár hónapja kezdte el. Egészen biztosan emlékszem, hogy korábban volt farka. Ugyanolyan vörös, mint ő maga. Aztán egyik délelőtt, mikor békésen mosakodtam a háztetőn, hirtelen csörömpölést hallottam, meg nyávogást, aztán a Titusz átrepült az udvaron.
Az, hogy nincs farka, akkor még nem tűnt fel, mert el voltam foglalva azzal, hogy repül. Azért egy macskától az nem semmi. Pár napig nem láttuk, aztán mikor végül előkerült, a farka nagy része hiányzott, és hirtelen amerikai csonkafarkú lett belőle.
Most veszem észre, hogy a kedvenc takaróm – a lila, amelyik annyira puha – szintén tiszta víz lett. Ezért legalább két napig nem állok szóba vele.
Amikor tegnap délután átjött látogatóba a barátnőm, Bereniké, azért láttam rajta, hogy majd’ megpukkad az irigységtől. Amit meg is értek. Az ő szomszédjában csak a Foltos Frici lakik, aki nemhogy locsolkodni nem jár, de olyan mamlasz, hogy ha elé repül egy galamb, ijedtében sírva fakad. Mindennap kétszer kap enni – a saját tányérjából, amit a gazdája előtte tisztára mos. Ő cserébe ezért dorombol és törleszkedik. Akkor már inkább ez a hencegő vörös kandúr.
De most egészen biztos, hogy legalább három napig nem állok szóba vele.
Tegnap a korai ébresztő után elmentem reggelizni. Szeretem a húsvétot. Az ünnepekben az a jó, hogy ilyenkor a macskának is csurran-csöppen. Bereniké a karácsonyra esküszik a hal miatt. A Titusz, mióta amerikai lett, a hamburgert szereti, és szerencséjére az mindennap akad. A Foltos Frici macskakaja párti. Brr! Belegondolni is borzasztó. De nekem…, nekem a húsvét a kedvencem. Hogy miért? Egy szó: sonka. Egy finom kis sonkavég rászáradt tormával, na az az igazi.
Délután Berenikével sétálgattunk egyet a városban. Imádom ilyenkor tavasszal. Nyílnak a virágok, süt a nap, bodorodnak a felhők. Azért, mert macska az ember lánya, még észreveszi ezeket! És végre nem kell tizenöt takarót húzni magamra éjszakánként. Elég csak a lila.
Jut eszembe, a lila még mindig vizes. Komolyan mondom, hogy legalább négy napig nem fogok szóba állni a Titusszal. Igen, négy napig. Csak azért nem öt, mert azt csak akkor érdemelné meg, ha elfelejtett volna meglocsolni…
