Nem messze a nyüzsgő várostól és a Pécsi Tudományegyetem Ifjúság úti kampuszaitól, hirtelen Pécs egy csendes, árnyas kis szegletében találhatjuk magunkat, egy különleges erdősziget mellett. Ez a Makár-hegy, ami valaha Pécs legnagyobb bortermelő vidékének számított. Mára már nagyon kevesen művelnek szőlőt, miután benépesült a városrész, de most újra sok az eladó telek. Bemutatjuk ezt a hegyes-völgyes kis tájékot.
Honnan a név?
A pécsi hős, Makár János a névadója a Mecsek oldalán fekvő kis városrésznek. A törökök kiűzésének évében, 1686-ban a város ostromát megelőzően támadta meg a várost, jelentős károkat okozva, jócskán meggyengítve a törököket, megkönnyítve a visszavételt. I. Lipóttól később bárói címet kapott, majd a belső nemesi viszályok miatt kegyvesztett lett. 1696-ban tért vissza Pécsre, több helyen is várkapitány lett.
A vidék
A Makár-hegy 271 méter magas, és a város egyik leghíresebb szőlőhegye (volt). A hegy, azaz inkább domb meredek, nyugati és északi oldalát sűrű erdő borítja, nem véletlenül. A területen nem lehet építkezni, miután ezen a részen megcsúszhatnak az épületek. Ha a tengerszint feletti magasságot nézzük, hivatalosan elkülöníthetünk Alsó- Közép- és Felsőmakárt, illetve a Makártetőt.
Kevesen tudják, de a Makár-hegyen 6 ezer éve neolitikus település állt, ezért ma is nyilvántartott régészeti lelőhely, sőt avarkori sírból még értékes leletek is előkerültek innen.
Már a 18.század végén szőlő borította a terület kilencven százalékát, leginkább fehérbort termeltek itt. Az akkorról fennmaradt papírokból kiderül, 279 parcellatulajdonos gazdálkodott a dombon! Mára azonban drasztikusan lecsökkent a szőlővel borított terület nagysága, ahogy a pécsiek beépítették a vidéket. Érdekesség, hogy a helyi megfigyelések szerint a hegyen kevesebb csapadék esik, mint a város más részein, ugyanakkor a dombon jellemzően sokat jár a levegő.
Egy helyi lakos szemével
Erről a jelenségről számolt be Aczél Attila is, aki ugyan 2001 óta él csak Makártetőn, de jól ismeri a kis városrész történetét.
– Régen az egész Mecsekoldalt szőlő borította, ez mostanra teljesen eltűnt. Ha a Tiborc utca, a mai Erdész utca és a Szamárkút között egy vonalat húzunk, akkor attól északra be volt ültetve a hegyoldal, ez borvidék volt – vélekedett.
Aczél Attila elmondta, a hatvanas években kezdett el rohamosan kiépülni ez a városrész, mikor a kommunista rendszer már nem tekintett olyan szigorúan a magántelkekkel rendelkezőkre. A lehetőség sokak számára adottá vált, az volt a jelszó, hogy szabaduljunk ki a városból, a panelek közül, költözzünk a város szélére!
Elkezdték parcellázni a telkeket, így a szőlővel beültetett területek megteltek élettel, épültek sorra a kisebb hétvégi házak, majd sokasodni kezdtek a lakóházak is. A szőlőhegy-jelleg teljesen elveszett, városias, családi házas arculata lett Makárnak, ahol a becslések szerint körülbelül 1500-2000 ember élhet most.
– Buszközlekedés gyakorlatilag nincs, a végállomások is messze esnek azoktól, akik nem a városrész peremén élnek. Gyalog pedig nagyon kevesen járnak. Marad az autó a legtöbb embernek – mondta.
– A Jakabhegyi út állapota rendkívül rossz, még mindig egysávos, holott egyre nagyobb a forgalom rajta. Az út tulajdonképpen egy vízfolyás által kimosott csapás, amit szekérútnak használtak régen. Sokan erre jártak, mert valamikor egy lőporraktár is volt itt. Később makadámút lett belőle, végül csak lekenték egy aszfaltréteggel, ami pocsék minőségű, minden télen a nedves, csapadékos időjárás miatt tele lesz kátyúkkal – mondta.
Tapasztalatai szerint egyelőre nincsenek rózsás kilátások a Makár városrészt illetően: akik idejöttek, a szőlőket felszámolták, mert nincs idejük és hozzáértésük ahhoz, hogy gondozzák a tőkéket. Az elköltözők után a telkeket nagyon borsos áron árulják, ha valaki arrafelé jár, úton-útfélen az „ingatlan eladó”, „telek eladó”, „szőlőstelek eladó” táblákba ütközik.
A Makár azonban varázslatos hely, hiszen gyönyörű panorámájú telkekkel, házakkal van tele, s bár a meredek utak miatt kissé elszigetelt, ha valaki beleszeret a környékbe, aligha szívesen költözik el máshova.
